Hipnózissal csökkenthető a fájdalom, oldható a magány érzése, megtudható egy-egy komoly betegség kialakulásának oka. Dr. Bányai Éva pszichológus saját daganatos betegsége óta arra tette fel az életét, hogy bebizonyítsa a lelki támogatás erejét a rák elleni küzdelemben.
Kata – nevezzük így – hat, iszonyatos kínokkal teli hét ígéretét kapta az orvosoktól.
Éppen ahogy annak idején és szintén 59 évesen az édesapja. Az asszony hasát úgy varrták vissza az orvosok, hogy nem nyúltak a tumorokhoz, nem volt értelme, hiszen még a primer daganatot sem találták meg a sok áttét között. Kata nem akarta, hogy a gyerekei ugyanúgy végigéljék a szenvedését, ahogy ő az apjáét, szerette volna, ha nem kínok között búcsúzik. Egy tévéműsor sokadik ismétlésében látta meg dr. Bányai Évát, aki a hipnoterápia daganatos betegekre tett jótékony hatásairól beszélt. Arról, hogy morfium nélkül is csillapítható a fájdalom, hogy a hipnózis segít abban, hogy a haldokló tiszta tudattal „rendezhesse el” a dolgait és méltósággal búcsúzzon. Erre vágyott Kata is.
Tengerparti álom
„Egy nagyon szerető és kitartó, köznyelven azt mondhatnám, klassz férje volt, annak kellett lennie, mert előkerített engem – meséli Bányai Éva. – Ami szinte lehetetlenség.”
Mert a professzor asszony hetente kétszer reggeltől sokszor késő estig az Országos Onkológiai Intézetben segíti és támogatja lelki eszközökkel a melldaganatos betegeket, akik egy többéves kutatás résztvevői. Két napot az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán tanít, bár professzor emeritusként már csak a doktoranduszaival kellene foglalkoznia, de a dékán, egykori diákja rábeszélte arra, hogy továbbra is ő tartsa a Bevezetés a pszichológiába kurzust – amelyen még decemberben is csurig van az előadóterem. Ezek a hallgatók, akiket az előadásokon meg tud nyerni, jelentik az utánpótlást munkájának folyamatosságához. Rájuk már most is nagy szüksége van Évának, ők segítenek az adatok feldolgozásában, az interjúk leírásában, a kutatási adminisztrációban, mert nincs titkárnője. A pszichológus asszony már azt is hatalmas előrelépésnek érzi, hogy megvalósíthatja a kutatást, amelyet hat éve kezdett el és lassan a végéhez közeledik – de erről még később.
Kanyarodjunk vissza Kata történetéhez.
A végtelenül legyöngült asszonyt a férje a karjában vitte el Évához, mert a férfi nemcsak megtalálta Évát, de egy időpontot is kikönyörgött tőle a feleségének – azon az egy maradék hétköznapon, amelyen a pszichológus asszony a nagyon súlyos diagnózisú rákbetegekkel tud találkozni.
„Nagyon jól reagált a hipnózisra, a legegyszerűbb direkt szuggesztió hatására szinte azonnal csillapodtak a kínjai, kisimultak az arcán a fájdalom szántotta redők – idézi fel Éva. – Racionális embernek tartom magamat, de amikor terápiát csinálok, leginkább az érzéseimre hallgatok. Azt éreztem, hogy tovább kell mennünk. Megkérdeztem tőle a hipnózisban, megnézhetjük-e, hogy mit »üzen« a betegsége, majd álomszuggesztiót alkalmaztam. Az arcán boldogságos mosoly ömlött el, elmesélte, hogy a tengerparton áll, hosszú haját fújja a szellő, szép és gondtalan.
Amikor azt kértem tőle, hogy hozza magával ezt a képet, hirtelen elkomorult az arca és elkezdett dideregni. Azt mondta, hogy hideg szél lett és nagyon fázik, nincs mit magára venni. Mondtam neki, hogy kérjen valakitől segítséget. Azt válaszolta, hogy nincs körülötte senki. Arra a nagyon szerető, »klassz« férjre gondolva rákérdeztem: biztos nincs ott senki? Mire ő zokogni kezdett: »itt van velem a férjem, és én nem vettem észre eddig! Rám terített egy meleg stólát, átölelt és azt mondta, hogy én felmelegítelek.« Ne haragudjon – szabadkozik Éva, mert elcsuklik a hangja beszéd közben –, de most, nem régen vesztettem el ezt a beteget. Három év után. Mert a történetnek az a vége, hogy még három évet élt ez az asszony, akinek hat hetet adtak.”
A történetnek nem „csupán” ez a vége: a három évet boldogan töltötte az asszony és családja, az álombeli tengerparti jelenet feloldása hozta el a békességet és az ajándék időt. Az asszony férje sikeres vállalkozó volt korábban, de felesége betegsége előtt egy évvel tönkrement. Az addig kedvtelésből dolgozó Kata úgy érezte, neki kell gondoskodnia anyagilag a családról, de közben háziasszonyi feladataiból sem akart leadni semmit a férjének. Az apai szerepet felvállalva, saját édesapja sorsát ismételte meg a betegséggel.
„Sok-sok »házi feladatot« kapott tőlem, hat hét múlva már maga jött el hozzám, kemoterápiát kapott, a következő években rendezte a kapcsolatát a gyerekeivel, akik végre a saját lábukra álltak. Megtanult reformételeket főzni, hastáncra járt a lányával. Aztán pár hónapja egy megérzést követve »szervnéző sétára« indultunk a testében, és látta, hogy csontáttétje van, amit az orvos később megerősített. Szerdán találkoztunk volna, nem jött. Felhívtam, és már a kórházban voltak, a férje azt mondta, hogy az orvosok nem értik, hogy élhet még – a haldoklók jellegzetes sípoló légzését hallottam a telefonban. Kértem a férjet, hogy tartsa a kagylót az asszony füléhez. Meséltem neki a helyről, ahol a legjobban szeretett lenni, amelyet az elbeszélései által már én is magam előtt láttam. A tópartról, amely minden évszakban gyönyörű. Mikor az őszhöz érkeztem, és arról beszéltem, hogy lehullanak a levelek és sikerült betakarítani a terményeket, hallottam, hogy megnyugszik a légzése, majd azt, hogy már nem vesz levegőt. A család felkeresett a halála után, ráadásul a korábban problémás, iskolából kimaradt fiú kérte a találkozót.
Ő közben estin érettségizett, főiskolára készül. Azt mondta nekem: »Anya bízott bennem, ezért tudott elmenni«.”
A vér is bizonyít
Mindezt Bányai Éva az Országos Onkológiai Intézetben meséli el, és sok szempontból különleges még ez a pillanat: emberfeletti és boldogsággal megélt munka sűrűjébe csöppenünk. Éva két és negyed órányi alvás után is hihetetlen vitalitással mesél – közben fiatal kollégák és egy egykori beteg kukkant be a szobába, mindenkire figyel és a szavaiból sugárzik: többtucatnyi páciensének aktuális állapota, betegségének természete és részletei sorakoznak a fejében, emellett hallgatóinak ügyei is foglalkoztatják, az éjjel például egy doktori iskolás lány dolgozatát javította –, „a férjem, csak an nyit kérdezett tőlem reggel, mikor meglátott tornázni: aludtál egyáltalán?”.
Reggel 7-re már itt volt az intézetben, a vizsgálat résztvevőit kísérte vérvételre és ott volt a viziten is. Olyan ő ezeknek a mellrákkal küzdő asszonyoknak, mint egy érdekérvényesítő rokon, egy bizalmas barát, és egy bennfentes egészségügyi dolgozó egy személyben – észreveszi az állapotváltozásokat, orvost kerít, és erőt önt beléjük. Mindezek eredményeit pedig egy különleges kutatás keretében dokumentálja.
A 6 éve, közel 200 melldaganatos nő részvételével zajló vizsgálat az orvosi kezelésekkel párhuzamosan futó lelki támogatás fontosságát kívánja bizonyítani.
Egy különleges vérvizsgálat támasztja alá az eredményeiket: a természetes ölősejtek aktivitását nézik a kemoterápiás kezelések mellett futó lelki terápiák ideje alatt, majd utána is.
Homogén csoportot választottak a kutatáshoz, nyirokáttétes melldaganatos nők vesznek részt benne, mivel ők mindnyájan ugyanazt a kezelést kapják. Bányai Éva több mint 16 éve maga is átesett ezen a szörnyű betegségen, akkor fogadta meg: minden erejével segíti a daganatos betegek gyógyulását.
Mindezt egy másik, számára fontos területtel kapcsolja össze: a hipnózissal, amelynek fél évszázada kutatója, úttörője, népszerűsítője hazánkban.
„A hipnózis sok módon segíthet a rákbetegeknek és ezt több száz páciensünk története igazolja. Vannak reménytelen diagnózisból felépültek is köztük, és sokaknak sikerült élhetővé tenni, megnyújtani az életét – mondja a pszichológus asszony. – A hipnózis segít az ellazulásban, a fájdalmak és szorongások csökkentésében, a kemoterápia mellékhatásainak leküzdésében. Empirikus kutatások támasztják alá, hogy a morfiumnál is hatékonyabb a fájdalom kezelésében: az agy megváltoztatja az ingerre adott érzelmi reakciót, megszűnik a szenvedés érzése.
A pusztító halálfélelem is oldódik. A rákbetegek állapotát súlyosbíthatja, hogy ma még mindig halálos ítéletként tekintenek a diagnózisra, holott nem az. Viszont a szorongás csökkenti a kezelések hatására amúgy is legyöngült immunrendszer védekezőképességét, a már emlegetett ölősejtek aktivitását – pedig ők tudják a leghatékonyabban kiirtani a betegséget a szervezetből azáltal, hogy elpusztítják a ráksejteket.
A hipnoterápia segít a betegség kialakulásának okait is feltárni, lehetőséget nyújt arra, hogy ne térjünk vissza a rosszul működő sémákhoz. Támogatja a rossz szokások elhagyását, mint a helytelen étkezés és dohányzás. És ami talán a legfontosabb: a hipnózis nagyon hatékony a társas támogatás közvetítésében is. Összefoglaló tanulmányok kimutatták, hogy a kemoterápia elfogadása után a társas támogatás megléte a legjobb előrejelzője a gyógyulásnak.” A rákdiagnózis ugyanis sok esetben elmagányosodással jár, Éva még a saját bőrén is azt tapasztalta, hogy a nem közvetlen hozzátartozók elfordulnak a betegektől. Az emberek mintha a saját halálukkal szembesülnének egy ilyen ijesztő betegség kapcsán, és azt akarnák megtagadni, negligálni. Így marad magára sok ember a megpróbáltatásokkal teli kezelések alatt, és ez nem segíti a gyógyulást.
Ezt bizonyítja az a napi – olykor több száz – segítségkérő e-mail, melyet Éva kap, és amelyek mindegyikét meg is válaszolja. Azt kéri a betegektől: küzdjenek vele együtt! Hogy a lelki támogatás az onkológiai kezelések szerves részévé válhasson, hogy az orvosokon túl a döntéshozókig is eljusson a tény: sokkal nagyobb eséllyel győzhető le a rák, ha a harcban a lelkünk is támogatást kap.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!