Forró éjszaka volt. Július vagy augusztus, mert csak júliusban vagy augusztusban vannak olyan forró éjszakák. A Balaton közepén horgonyoztunk a horgászcsónakban, Jóska és én. Először és utoljára vitt ki magával akkor éjszaka a Jóska horgászni. Kilencéves voltam.

 
Gerlóczy Márton

Jóska felszerelte a botokat, beállította a zseblámpákat, és aztán ültünk csendben és békében és nyugalomban és néztük a sötét vizet és az úszókat. Huszonhét keszeget fogtam, egymás után kapkodtam ki a keszegeket a Balatonból, és soha olyan boldognak nem éreztem magam. Mai napig ezt az éjszakát, ezt a teljesítményt tartom életem legnagyobb sikerének, és biztosan tudom, hogy ezt a teljesítményt soha többé nem fogom túlszárnyalni.

Jóska, a nagyapám testvére, rendőr volt. Ennyit tudtam. Ennyit tudott a család. Ifjúságvédelem – mondta a nagymamám.

Szemét strici – mondta a nagyapám, aki meg volt győződve arról, hogy a Jóska – akivel már hosszú évek óta nem állt szóba – sugarazza őt éjszakánként a domboldalról. Sem a sugarazásról, sem a rendőrökről, sem a hosszú időkről nem voltak tiszta és világos elképzeléseim akkoriban. Mi, gyerekek a rendőrökön nevettünk, mert iskolába jártunk és az iskolákban akkoriban nevettek a rendőrökön és a szőke nőkön. A viccek a rendőrt hülyének állították be, és az ember szeret nevetni a hülyén. Ma már tudom, hogy a hülyén csak a hülyék nevetnek, hogy a rendőr és a szőke nő nem feltétlen hülye, ezeket a vicceket hülyék találják ki, akik maguknál is nagyobb hülyéket keresnek, hogy röhöghessenek valakin.

Biztos voltam azonban abban, hogy a Jóska nem hülye. Ennyit magamtól is meg tudtam állapítani. Ha kilyukadt volna a csónak ott a Balaton közepén, akkor a Jóska nem fúrt volna egy másik lyukat, hogy azon át kifolyjon a víz. A Jóska okos rendőr volt, rafinált, művelt, nem olyan, akiken nevettünk. Ezredes. Kapitány. Tábornok. Ilyesmi. Hihetetlenül precíz volt, M7-es hosszúságú körmondatokban beszélt, és meg voltam győződve arról, hogy a Jóska az eszével akár még a disznósajtot is fel tudta volna szeletelni, olyan élesen vágott az a bizonyos esze. Felnéztem rá, tartottam tőle, kerültem és vonzódtam is hozzá. Amikor anyám bejelentette, hogy megyek a Jóskához, akkor egyszerre rettegtem és örültem. Nem szerettem, hogy fegyelmez, de lenyűgözött az a fegyelem, amellyel az életét vezette. Szeretettel figyeltem ezt a gyengülő erőt, és megölt a kíváncsiság, hogy ennek az erőnek a csúcsán lássam őt. Hogy ki lehetett.

Sokan voltak a temetésén, mégis kevesen. Sok rendőr és kevés rokon. Senki sem sírt. Aki sírt volna, az már rég meghalt vagy korábban sírt. A ravatalozó bejáratánál díszsortűzre készülő hófehér kalapos rendőrök sorakoztak, puskával a vállukon. Egy ezredes a mikrofonhoz lépett és beszédet tartott. Hosszan beszélt a Jóskáról, mint emberről, és mint főnökről.

És akkor hirtelen felnézett. Egyetlen pillanatra nézett fel, ahogy olvasta a szövegét, egyetlen másodperc alatt végignézett a jelenlévőkön – amikor kimondta, hogy III/I –, ugyanazzal a tekintettel, ahogy a Jóska nézett volna végig a jelenlévőkön, aztán folytatta.

Jött a díszsortűz, a trombitaszó; az Amazing Grace, a lövések és ölelések és puszilkodások és mindenki ment haza.

A nemzet emlékezete a napokban arról beszél, hogy akkor kellett volna feltárni azokat a bizonyos aktákat, talán éppen akkor, amikor én azt a huszonhét keszeget fogtam 1990 nyarán. Akkor jött volna egy autó és vitte volna el a Jóskát, és én ugyanúgy nem értettem volna az egészből semmit. Anyám leültetett volna az ágy szélére és felolvasta volna azt, amit a temetés után magam kutattam fel. Hogy Jóska bácsit 1962 májusában nevezték ki a Hírszerző Osztály osztályvezető-helyettesévé. Eredetileg napszámos, belügyi szolgálatát 1947-ben próbarendőrként kezdte, vidéki rendőrkapitányságokon szolgált. 1951 augusztusában került fel Budapestre, és a BM Igazgatási Osztályán az egyesületi csoportot vezette. 1952-ben az öthónapos pártiskola után a BM Pártbizottságának függetlenített munkatársa, 1953-tól megbízott párttitkára volt.

1954-ben a BM II. Hírszerző Osztálya állományában találjuk. A forradalom után 1957 júniusában helyezték vissza a Hírszerző Osztályra, azonnal a 4. alosztály vezetője lett rendőr őrnagyi rendfokozattal. 1962. augusztus 18-tól is maradt a hírszerzésnél: előbb a BM III/I-2. Osztályát, majd egy 1967. augusztusi kisebb átszervezés után pedig a III/I-1. Osztályt vezette. 1962 decemberében sorosan előléptették alezredessé.

Nézem a sötét vizet és az úszókat. Kapás van. Jóska nyugalomra int, óvatosan, de határozottan végzem a dolgomat, egyetlen hal sem szökhet meg előlünk. Nem hibázunk. Nem hibázhatunk. Jó kezekben van az élet és a halál.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!