Sokak számára csak a kormány által elfoglalt médiumok érhetőek el, amelyekből ömlik a bulvárba csomagolt propaganda. Mára a helyi rádiók és lapok is a Fidesz szócsövei. Egyre többen válnak azonban rezisztenssé a politikára, a gyűlöletkommunikáció hosszú távon taszító az emberek számára.

 
VH, 2017. 18.


 A Mérték Médiaelemző Műhely és a Medián tavaly ősszel végzett átfogó kutatásának eredményei alapján - a rezsim szempontjából - jó döntés volt, hogy Andy Vajna megszerezte a TV2-t: minden második, magát tájékozódónak valló ember valójában rendkívül kevés forrásból szerzi információit, és médiafogyasztásában a televíziónak van a legnagyobb szerepe. Itt pedig nem a közszolgálatinak ma már nem nevezhető közmédia a lényeges, hanem a lejárató riportjairól elhíresült, tendenciózus, olykor a hírhamisítástól sem visszariadó Tények hírműsor. Szintén erős húzás volt a Népszabadság bezárásával összekapcsolt lépés, mellyel Mészáros Lőrinc érdekeltsége megszerezte a megyei napilappiac javát.
Urbán Ágnes médiakutató szerint ugyanakkor nem biztos, hogy átütő sikert hoz a 2018-as választáson a médiapiac bekebelezése, illetve az, hogy jogi vagy hirdetéspiaci eszközökkel ellehetetlenítik a kritikus, ellenzéki hangoknak teret adó versenytársakat. Mindezzel ugyanis inkább a Fidesz-hívek befolyásolhatóak, a bizonytalan szavazók nagy számban nem szólíthatók meg – főleg akkor nem, ha a kormányzati befolyás alatt álló média gyakorlatilag naponta teszi nevetségessé magát a „túltolt” propagandával, vagy az ellenségképgyártással.


Megeshet, hogy a médiakutatónak igaza van: tudósítóink  a Dunántúlon próbálták feltérképezni, ki  mit olvas-hallgat-néz és mit hisz vagy nem hisz el:
"Túszul ejtett ország" című összeállításunkban, a friss VH-ban közzétettük, hogyan válaszoltak a megkérdezett vidéki lakosok munkatársunknak, aki arról kérdezte őket, milyen forrásokból tájékozódnak, kinek mennyre hisznek, és mi a véleményük a legfontosabb közéleti kérdésekben.

"Túszul ejtett ország" - a részletek a friss VH-ban olvashatók. -
Összeállításunkban jelent meg Nagy N. Péter "Ahol sajtó,
ott szabadság" című
elemzése is.

A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és az árusoknál következő számunk megjelenéséig kapható.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!