Az elnökségi tagság nem a parlamenti képviselőség előszobája.
- Az összefogás szót kihúzták a szocialista szótárból, de van másik: együttműködés.
- A magyar baloldal nem a spanyol és nem a görög – interjú Molnár Gyulával, az MSZP új elnökével, aki épp most vásárolt tandemet.

 
Molnár Gyula - Fotó: Ferenczy Dávid

– Ha az MSZP első embert cserélt, az új elnök – első pártvezetői tettként – beköltözött elődje székházbéli irodájába. Most se székház, se iroda. Önnek mi volt az első elnöki aktusa?

– Hát, ez tényleg nem egy hagyományos átadás-átvétel volt, noha a legszervesebb átmenetre törekszem. Nem vagyok a frakció tagja, nincs szobám a Képviselői Irodaházban.

– Úgy érti, egyáltalán nincs irodája?

– Úgy. Politikai értelemben átvettem a párt vezetését: már megtartottam az első elnökségi ülést, osztok szerepeket, hozok döntéseket. De technikai értelemben, azaz, ami az apparátus működtetését illeti, még szükség van egy-két hétre. A saját „elhelyezésemmel” is megvárom a frakció tisztújítását.

– A legszervesebb átmenetről beszélt, én azt mondanám: a legkisebb változással járóról. Miközben világossá tette, hogy nincs olyanoknak helye a pártvezetésben, akik 2022-re pozicionálják magukat, nem a 2018-as kormányváltásért küzdenek. Hogy akar minimális változtatással áttörést elérni az MSZP-támogatottságában, a balos pártokkal való viszonyban?

– Az első fontos mondat, hogy az MSZP-ben a változás hívei voltak többségben, noha a most leváltott Tóbiás József komoly érdeme, hogy stabilizálta a pártot. Voltak, akik dögös változást akartak, mások radikális változást – legtöbben viszont a mérsékelt változást támogatták. Utóbbit képviseltem én. A második fontos mondat az, hogy igenis komoly probléma a demokratikus ellenzéki oldalon, miszerint számosan vallják: egyszerűbb valahogy túlélni 2018-at, mert akkor nem kell legyőzni a Fideszt, ugyanis 2022-re szétveri magát. Én ez ellen a felfogás ellen harcolok, hisz egy komoly politikai erőnek mindenképp arra kell készülnie, hogy győz a választáson.

– Kétszer vesztett az utóbbi hat évben az MSZP.

– Hát ez az. A 2018-as nem egy a választások közül. Ha veszítenénk, a harmadik vereség lenne. És ebben a politikai mesében nem érvényes a „három a magyar igazság, plusz egy a ráadás” mondás. Ha harmadszor se nyerünk, akkor gyakorlatilag nincs tovább.

– Úgy érti, megszűnik az MSZP?

– Vegetálhat a parlamentben 10-20 ember, és játszhatja őfelsége ellenzékét, de az már nem a politikai építkezés, az maga a politikai hanyatlás. Ahhoz nem akarok asszisztálni.

– Akkor?

– Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettestől lopom a mondatot: 10-ből 6 vagy 7 ember változást akar. A kérdés az, hány akarja a szocialista párttal. Azt gondoljuk: arányaiban sokkal kevesebben. Azért kell dolgoznunk, hogy akik változást akarnak, azok bennünk – vagy az általunk vezetett együttműködésben – lássák az erőt, amelyik képes kormányt váltani.

– A rezsimet akkor buktathatja meg egyedül az MSZP, ha megduplázza táborát. Erre kevés az esély. Azaz valószínűleg marad a sokat kárhoztatott összefogás. Kezdjük a legmesszebbről: elképzelhetőnek tart egy összellenzéki összekapaszkodást, ahol a balos pártok a Jobbikkal együtt koordinálják a jelöltállítást?

– A válasz: nem. Elképzelhetetlennek tartom. Az én fejemben az van, hogy másfél millió alá nem esik be a Fidesz támogatottsága – híveinél már nem racionális, hanem hitbéli kérdésről van szó, egyszerűen nem tud olyasmi kiderülni, ami megtörné kötődésüket. Magyarán: aki kormányt akar váltani, legalább 1,7-1,8 millió szavazót kell felmutatnia. Engem az MSZP elnökévé választottak, úgyhogy az elsődleges feladatom azért dolgozni, hogy a szocialista párt egymaga is képes legyen összeszedni ennyi támogatót.

– De…

– …de ne zárjuk ki, hogy ez nem sikerül. Így másodsorban arra kell törekednünk, hogy képesek legyünk ezt a tömeget más pártokkal közösen együttműködve felmutatni.

– 2014-ben az összefogás nem hozott sikert, most miért lenne másképp?

– Azt kértem a szocialista párt tagjaitól, hogy töröljék ki szótárukból az összefogás kifejezést. Mert a szót és a tartalmát is sikerült lejáratnunk. Ha együttműködés van, akkor alulról kell építkeznünk, azaz azt kell elérni, hogy mind a 106 körzetben egyetlen demokratikus jelölt mérkőzzön a kormánypárt jelöltjével. Hiszen ha igaz az a mondás, hogy Orbán Viktor egy utat kínál Magyarországnak, akkor a baloldal sem kínálhat tucatnyi utat, ösvényt, csakis egyetlenegyet. Pontosabban: legalább az út elejének közösnek kell lenni. Az első lépcsőfok az az, hogy az MSZP nagyon gyorsan megtalálja az összes körzetben a saját jelöltjét. A második grádicsra pedig akkor léphetünk fel, ha kitaláltuk, ezekből az emberekből miképp lesz egyetlen jelölt: kinek kell visszalépnie, ki maradhat.

– És milyen módszerrel szűr az MSZP?

– Az egyik végpont, hogy füstös szobákban alkudozik, a másik, hogy előválasztáson szelektál – a kettő között van a helyes kiválasztási metódus.

– Jól értem, hogy koordinált jelöltállításról beszél?

– Maradjunk annyiban, hogy ma a politikai okosságom eddig tart. Ugyanis nem tudom, miképp lehet menedzselni az együttműködést. Elméletben persze igen. Lehet például egy közös választási pártot csinálni a baloldali formációkból. Ebben én nem hiszek. Létrejöhet egy – a pártok önállóságát őrző, de közös döntéseket hozó – olajfa-koalíció. Szerintem egy ilyen szövetség túl nehézkesen működne. És kimerülhet az együttműködés az egyeztetett jelöltállításban – aminek én egyébként áldozata lettem 2010-ben, így nem nagyon szeretem. Persze nem a személyes véleményem alapján döntök majd. Úgyhogy ne tekintse senki gyávaságnak, ha nem adok most konkrétabb választ, de mai tudásom szerint az első két lépcsőre vagyok képes fellépni.

– És bízik benne, hogy majd a többit is képes lesz megmászni?

– Persze. A politikai racionalitás miatt. Hiszen ha egyszerre ég a ház és csöpög a csap, akkor csak a buta gazda kezd csapot szerelni, épeszű ember házat olt. Azaz egy adott pillanatban mindenkinek döntenie kell arról, hogy leváltjuk Orbán Viktort, vagy inkább arról vitatkozunk tovább, ki milyen magas. Mindenesetre, amikor kedden ott álltam a 240 ezer aláírás leadásakor (az MSZP az állami földek eladását akarja népszavazással meggátolni), ott állt mögöttem az LMP, az Együtt a PM és ott voltak a civilek…

– A Demokratikus Koalíciót nem hiányolta?

– Csodálkozom, a DK miért nem állt ebbe bele. De a lényeg az, hogy már most látszik, ha van ügy, akkor együtt tudnak a különböző szereplők működni. És a kormányváltásnál nincs nagyobb ügy.

– A pártbéli együttműködéssel mi a helyzet: ki az, akivel semmiképp nem tudna közösen dolgozni?

– Én sem tudom pontosan, hogy manővereztem magam ebbe a helyzetbe, de olyan pozícióban vagyok, ahonnan békét tudok teremteni a különböző csoportok között.

– Pedig azt beszélik: ön is egy csoport embere, nevezetesen az „öregeké”.

– Ez nem igaz. És az se, hogy liberális vagyok. Úgy érzem, meg tudom találni a szocialista párt eredőjét – azaz azt, miképp lehet egyensúlyban tartani az MSZP-t. Hitelesen tudom azt mondani, hogy csendet, békét akarok, és ha lezajlott a frakcióválasztás, akkor már ne beszéljünk tisztségekről és helyezkedésről: csak Magyarországról és a jövőről. Tudja, van az a gyerekjáték, amikor az első a másik fülébe súg valamit és megy körbe az üzenet. Nehogy úgy járjunk, hogy az első még azt mondja: „jó napot kívánok”, ami az utolsónál már úgy hangzik: „dögölj meg”! Szükség van hiteles, belső információs rendszerre, mert ha nincs, és a sajtóban üzengetünk egymásnak, abból nagyon rossz dolog jöhet ki. A Szovjetunió Kommunista Pártjának történetéből államvizsgáztam, és megtanultam: a bolsevik pártok történetének szerves része a permanens harc a belső ellenséggel. Na, ezzel a hagyománnyal szakítani kell. Ráadásul nem vagyunk olyan sokan, hogy bárkit elengedjünk. Aki bármit tett a pártért, azt szeretném benntartani.

– Ami az öregeket illeti, amikor Mesterházy Attila pártelnökként megkérte őket 2010-ben, hogy lépjenek hátra, ők megtették. Ám a helyükre nem lépett senki. Most pedig önt a zömmel az öregeket tömörítő Deákkör támogatta. Szóval, miképp változik az öregek pozíciója?

– Nincs ma a politikában olyan, hogy első sor hátra, utolsó sor előre. Egy korrekt generációs korfát szeretnék – jó példa erre az elnökség összetétele. Amúgy soha nem értettem a Deák-kör-fóbiát. Egyébként akinek meg fóbiája kezd kialakulni, az emelje fel a telefont és beszélgessen. Az ellenfelet kívül kell keresni. Az hajszolja belül, aki a lelkében feladta, hogy le tudja győzni az erős ellenfelet, Orbánt, és a pártpozícióit előnyszerzésre akarja felhasználni.

– Megélhetési politizálásról beszél?

– Maradjunk annyiban, ma világossá tettem a pártban, hogy az országos elnökségi tagság nem előszobája a parlamenti képviselőknek. Olyan nincs, hogy valaki beül a testületbe, eldekkol itt 2018-ig, majd besétál a Tisztelt Házba. Mindenkinek ugyanúgy dolgoznia kell.

– És mi a helyzet az ön munkájával? Hiller István, az új választmányi elnök korábban arról beszélt: az ő testülete majd kitalálja a stratégiát, az elnök pedig köteles következetesen végrehajtani azt.

– Hiller Istvánnal elmentünk egy sportboltba, és beszereztünk egy tandemet – mi együtt tekerünk. Hiller mondatának értelme, hogy a pártelnöké az operatív-politikai vezetés, illetve ő ülteti át a választmány hosszú távú céljait a napi politikába. Például az egy stratégiai kérdés, hogy mi az MSZP viszonya a közvetlen elnökválasztáshoz. Az nem stratégia, hogy egy megyében kik legyenek a jelöltek.

– Ennek ellenére ezt is a választmány hagyja jóvá.

– A legvégén. De addig az elnökség tervez és végez.

– Mi a legfontosabb közös pontjuk?

– Hogy az MSZP elveszítette értelmiségi bázisát. Lehet, hogy a szocialisták nem voltak elég türelmesek és figyelmesek az értelmiséggel. De ezt a szellemi hátországot most vissza kell építeni – és ezt a törekvést volt egyetemi tanárként és kulturális miniszterként Hiller Istvánnal szeretném hitelesíteni. Ha úgy tetszik, azt szeretném csinálni a baloldalon, amit a jobboldalon a Fidesz csinál a Professzorok Batthyány Körével. Csak minket nem kellene elvtelenül szeretni, mint a Fideszt minden körülmények között.

– Hát a balra húzó értelmiség nem is teszi, leginkább hiteltelenséggel vádolja a szocialista pártot.

– Mégis megpróbáljuk elmondani, mit gondolunk a világról, és megpróbáljuk megkérni az értelmiség képviselőit: segítsenek nekünk. Tudom, hogy ha egy kapcsolat morálisan roppan meg, az hosszú ideig fáj. Megcsaláskor, a tettenérés esetén kevés azt mondani, hogy bocs. Ott vezekelni kell. Mi már vezekeltünk eleget. Sokat tanultunk a hibáinkból, tudjuk, hogyan nem szabad csinálni. Ha sikerül kiegyezni az értelmiséggel, akkor oldódhat az együttműködési görcs a civilekben is. És mondom még egyszer, tudom, hogy a sikerért dolgozni kell.

– Még ha itthon minden jól is alakul az MSZP számára, sikerre lehet vinni a baloldaliságot, miközben a baloldali, gazdasági populizmus mindenhol visszaszorul (gyengül a spanyol Podemos, a brit Labour Party visszaszorul), miközben a nacionalista színezetű jobboldali populizmus tarol.

– Nagyon meglepett, hogy a moszkvai diplomámmal és a markánsan balos néhai Kiss Péter elvi társaként hogy lettem az elnökválasztási kampányban liberális. Aztán megértettem. Ugyanis azt az álláspontot képviselem, hogy ha az „ortodox baloldaliságot nézem”, akkor Nagy-Britannia, Spanyolország, Görögország más, mint Magyarország. Ugyanis itt a negyvenévnyi szocialista rendszer okán a radikális más: nem radikális baloldali lesz, hanem radikális jobboldali. Ha úgy tetszik: fasisztoid lesz. Így nálunk a klasszikus, bezárkózó baloldaliság pont azt eredményezné, hogy az MSZP nem lesz képes kitörni a 700 ezer szavazójából. Pedig ma a Munkáspártétól a volt SZDSZ táboráig kell szavazatokat szereznünk. Ezért bélyegezhettek liberálisnak, mert nem akarok bezárkózni a klasszikus baloldaliságba. Már csak azért sem, mert ebben az országban Kádár János leghívebb tanítványát Orbán Viktornak hívják. Aki hatalmas cafatokat szakít ki a baloldal testéből rezsicsökkentést és más egyebeket hazudó mondataival, miközben politikájával valójában a gazdagokat gyarapítja. Egyszóval szívja el a levegőt az MSZP elől, miközben már-már aljas kommunikációs technikával nem engedi ki a 2002–2010-es időszakból az MSZP-t.

– Ezt hogy érti?

– Hogy folyamatosan azt sulykolja: a nyolc év alatt elkövetett hibák a baloldal rendszerszerű működéséből fakadtak. Azaz a baloldal folyamatosan ráront nemzetére. Csakhogy ez nem így van. De ezt csak akkor bizonyíthatjuk be magunknak és a választóknak is, ha jól építkezünk. Akkor ugyanis a 2018-as kampányban nem jobb- és baloldali vita lesz, hanem diktatúra- és demokráciavita. Ami mellett természetesen az oktatás, az egészségügy fejlesztéséről, a szegénység felszámolásáról szól majd a programunk. Mert tudható, hogy kinek a pártja vagyunk: a nyugdíjasoké, a bérből és fizetésből élőké.

– Azt értem, hogy az MSZP tudja, kinek a pártja, de vajon a potenciális választók tudják-e, hogy az az ő pártjuk? Régen egyértelmű szimbólumok (Köztársaság téri székház; vörös szegfű; kiterjedt hálózat) alapján lehetett beazonosítani az MSZP-t. Most miről ismerni rá?

– Erre nem tudok frappáns választ adni. De néha a „miről igen” helyett a „miről nem" is jó válasz lehet. A Fidesz 1994-ben egy nagyon jó sztorit rakott össze, és bár recseg-ropog a párt bázisa, és a polgár szó is rég mást jelent már, ez a történet még mindig egyben van. Az MSZP sztorija – ami visszavitte 1990 után a parlamentbe, majd a kormányzásba – végképp elfogyott. Részben azért, mert 2006 és 2010 után válságkezelés ürügyén szembefordultunk választóink egy részével. Meg kell próbálni visszamenni hozzájuk, illetve új sztorit kell írni.

– Hát nincs könnyű helyzetben az MSZP…

– …még mindig van kérdése? Már annyi anyaga van, hogy regényt tudna írni rólam.

– Egy kétoldalas interjú sok betűt felvesz.

– És lesz, aki eljut idáig az olvasásban?

– Megesik. Édesanyám biztosan.

– Akkor e ponton üdvözletünket küldjük a szerkesztő anyukájának...

– ...szóval, nincs könnyű helyzetben az MSZP: akkor kellene új sztorit építenie, amikor az EU-ból kiugrott Nagy-Britannia, és Orbán Viktor is kvázi EU-ellenes népszavazást menedzsel. Nem fél, hogy az unió védelmezése tovább erodálja a bázist?

– A hatalom szereti magának kiválasztani az ellenséget és felrajzolni a csatateret, mert így biztosan győz. Az EU is egy ilyen mesterséges csatatér volt. De egyértelmű, hogy Magyarország képtelen egymaga mozgatni a Keletet és a Nyugatot, a jövőnk az EU-ban van – akkor is, ha tudjuk, hogy hány sebből vérzik. De ebben az ügyben nincs alku, az MSZP nagyon tudatos EU-párti politikai erő lesz.
 

 

Molnár Gyula
1961-ben született. Moszkvában végzett textilvegyész-mérnökként. Tizenhat éven át volt az MSZP parlamenti képviselője – a T. Háztól 2010 után kényszerült búcsúzni. Közben dolgozott az MSZP alelnökeként, a párt budapesti elnökeként, illetve 2002 és 2010 között polgármesterként szolgálta a 11. kerületet. Évekig húzódtak azok a perek, melyekben az ügyészség „kvázi ingatlanpanamával” vádolta, ám a bíróság szerint mindegyik ügyben jogszerűen járt el, és nem okozott kárt Újbudának. Jelenleg is önkormányzati képviselő, a kerületi képviselő-testületben a szocialista frakció vezetője. Június 25-e óta az MSZP elnöke.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!