– Nincs olyan bejegyzett szakma, hogy protokollszakértő. Mégis, hogy válhat valaki azzá?

– A főiskolai diplomáim után, 1978-ban kikerültem Moszkvába dolgozni négy évre. Itthon aztán a Külkereskedelmi Minisztériumban helyezkedtem el titkárságvezetőként, ami nem volt a szívem csücske, ezért átjártam a szemközti protokollosztályra „levegőzni”. Amikor onnan az egyik kollégát áthelyezték ’87 januárjában, odakerültem a miniszterelnöki titkárságra. Egyedül kellett a delegációkat szerveznem, meg kellett tanulnom a ceremónia- és ültetési rendeket. A legtöbb dolgot a gyakorlatban sajátítottam el. Aztán szükségem lett a németre, és mivel Mitterand protokollfőnöke csak franciául beszélt, így a franciára is.

– Gyerekkorában, a családban is kapott alapokat a jólneveltséghez?

– Keményen neveltek: figyelj, hogy ülsz, hogy állsz! Egerben leánygimnáziumba jártam, ott is az ragadt rám, hogyan kell „jól” viselkedni. Szerintem hamarabb érvényesül, aki betartja a társadalmi és viselkedési normákat. Ez a beilleszkedés kulcsa.

– A mai világ inkább az egyediségről, a tömegből való kitűnésről szól.

– Ha egyedi vagy, megnéznek, beszélnek rólad, de nem biztos, hogy például megkapod a kinézett állást. Talmi a siker. Aki nem tartja be a szabályokat, hosszú távon vesztes lesz. Gyakran kapok telefonokat, hogy a miniszterelnök kigombolt ingben, lógó nyakkendővel jelent meg, kérdezték, hogy mit szólok akkor is, amikor Gyurcsány Ferenc felgyűrt ingujjban jelent meg. Az emberek érezték, hogy valami nem stimmel. Egy politikusnak, egy közszereplőnek az európai normákat kell betartania. Elöntött minket az amerikai „pr és communication”. Igen ám, de ott 200 éve demokrácia van, ott az elnök egy az emberek közül, Európában viszont ez nem így van. Nálunk ezer éve hol egy császár, hol egy földesúr, hol egy püspök, akire felnézünk. Nálunk a vezető több mint az átlagember, mi így szocializálódtunk, fel szeretnénk nézni rá. Neki ennek megfelelően kell kinéznie és viselkednie.

– És ebbe nem fér bele a felhajtott ingujj vagy a lógó nyakkendő?

– Egy pártrendezvényen, ahol csak az „övéi” vannak jelen, igen, de állami funkciójában, nyilvánosság előtt nem, mert nem hiteles. Sem zsebre dugott kézzel, sem kigombolt inggel. Az emberek úgy érzik, lenézi őket.

– Hogyan emlékszik a rendszerváltás utáni első miniszterelnökre?

– 1992 nyarán Antall József nevezett ki protokollfőnöknek. Szívesen emlékszem rá. Nála csak a szakmai tudás és a lojalitás számított, nem a politikai meggyőződés. 1999. március 12-ig összesen hét miniszterelnököt szolgáltam.

– Pletyka vagy igaz, hogy pont önt nem éppen a legudvariasabb módon mentették fel?

– 1999. március közepén, a szabadságomon mobilon szóltak, hogy nem kell már többet bemennem. A március 15-ét még végigcsináltam, másnap búcsúztam. Ez volt az első Orbán-kormány kilencedik hónapja. Hivatalon belül is meglepődtek, közfelháborodás volt, Rogán Antal védett meg, azt mondta, nem vétettem szakmai hibát, átszervezés volt. A szakapparátusból elsőként kerültem ki, addig ilyen nem történt.

– Személyes ellentét volt ön és Orbán között?

– Nem. Kubatov-lista már akkor is létezett, sejtették a véleményemet, de nem ez számított. Akkor alakult meg az Országimázs Központ, főosztályi szinten működtek. Az volt a protokollrend, hogy a protokollszámlákat (virág, vacsora stb.) nekem láttamoznom kell. Az Országimázs Központnak pont ez nem tetszett. Orbán Viktorral egyébként nekem csak egy bajom volt: gyakran késett. És a késésnél nekem a vendéggel szemben a miniszterelnököt kell védenem, ami nem könnyű. Amikor a brit védelmi miniszter, Robertson, akiről tudtuk, hogy nemsokára NATO-főtitkár lesz, már 27 perce várt a Kupolateremben Orbánra, azt mondta: úgy látszik, rossz napra emlékeztem. Nagyon kellemetlen volt.

– Kivel volt a legnehezebb együtt dolgoznia?

– Talán Boross Péterrel. Akkor nem a „bölcs hóbagoly” volt, hanem a „pukkancs” típus. Mindent másképp csinált, mint ahogy javasoltam, nem tudtam meggyőzni, hogy az ő érdekében dolgozom. Amúgy a miniszterelnökök önmagukban nem nehéz esetek. A körülöttük lévők, például egy titkárságvezető, nehezíti meg a dolgokat, misztifikálják a főnökük személyét. Nekem nem kellett egyik miniszterelnökkel sem különösebben beszélgetni. Például az öltözködésbe nem szólhattam bele, egy sima főosztályvezető voltam, aki a ceremóniarendeket állította össze. Persze, ha kérdeztek, szívesen segítettem.

– Lenne ma protokollos a Parlamentben?

– Nem, isten ments! Amúgy már a protokollosztály is régen megszűnt. Sólyom László mellé kértek protokollfőnöknek, de nem vállaltam. Ugyanis ma már mindent a pr és a politikai kommunikáció ural, olyan, mint a kereskedelmi tévékben a nézettség. Sajnos olyan ordas hibákat követnek el, hogy kiabálni tudnék. Öltözni nagyjából már megtanultak a politikusok, nincsenek már Gyimóthy-féle bordó öltönyök, a nők is képviselőknek megfelelően néznek ki, de a verbális kommunikáció nagyon leromlott. Borzasztó tartalmilag és kivitelezésben is, a kocsmai szavak váltak elfogadottá. Szabatosság és mosdatlanság ömlik ránk már mindkét oldalról. Ha eszembe jut egy Kuncze–Torgyán-vita, a nyál összefut a számban. De ceremóniarendekben is követnek el hibákat. Például a tavalyi Schmitt Pál sétálós újévi beszédekor az EU-s zászló fordítva volt. A rend az, hogy középen van a saját országzászló, attól jobbra az EU-s. Ott fordítva volt, aminek a jelentése: a Sándor-palotában lakik Barroso, akinél valamilyen magyar vendég van.

– Az idei beszéd rendben volt?

– Mivel EU-tagország vagyunk, törvény szerint az állami megjelenés esetében kötelező kitenni az EU-zászlót is. Az államfő a legevidensebb képviselője az államiságnak, ezért Áder János újévi beszédekor is ott kellett volna lennie az uniós lobogónak. Sajnos azonban 2010 óta alig-alig látom, sem a kormányfőnél, sem más állami személyeknél...

– Mi volt 2012 legnagyobb protokolláris hibája és eredménye?

– Három nemzeti ünnepünk van, amiből augusztus 20. állami ünnep is. Állami lobogó felvonásakor az öt legfőbb közjogi méltóság van jelen, ez nemzetközi protokoll. Nálunk 2010-től már csak hárman voltak, 2012-ben viszont egyedül Áder János állt kint. A lobogó felvonása állami jelképek halmaza, ott kell lenni, ha törik, ha szakad. Állítólag olyan terrorveszélyt jelentettek, hogy a Terrorelhárítási Központ azt mondta, ne álljon ki Orbán Viktor. De a protokollrend nem borulhat fel. A terrorelhárítás dolga, hogy szervezze meg a védését. Emlékezetes volt, amikor Merkel asszonynak Orbán megpuszilgatta a kézfejét, szegény asszony csak nevetett zavarában. A szabály az, hogy csak ráhajolunk, nem puszilgatjuk. Az utóbbi időben már Orbán is megtanulta a leckét, ez mindenképpen siker.

– Van elég dolga egy protollszakértőnek a politikán kívül?

– 1999 szeptemberében létrehoztam a saját protokollcégemet, és azóta folyamatosan van munkám, állandóan előadásokat tartok cégeknek, egyetemistáknak. Nemrég elkészült a negyedik könyvem, amelyben a hozzám érkező, legkülönbözőbb témájú kérdésekre felelek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!