A magyarok több mint fele idén sem megy nyaralni – derül ki a GfK-felmérésből. Már a tervezésig is kevesebben jutnak el, míg tavaly a lakosság 29 százaléka szándékozott 5 napnál hosszabb ideig üdülni, ebben az évben már csak 24 százalék tervezi ugyanezt. Aki utazik, többnyire belföldön marad. Az emberek csaknem egynegyede legfeljebb 500 eurót szán személyenként évente a nyaralásra.

 

Európában is lanyhult a nyaralási kedv, a kelet-európai lakosság 61, a nyugat-európai 37 százaléka nem készül sehova. Itt is jellemző, hogy leginkább országon belül maradnak, harmaduk számol a bűvös, ezereurós határösszeggel. Leginkább a svédek vannak anyagilag jól eleresztve, százból nyolcvanhét megy vakációzni, 27 százalékuk pedig 1000 és 2000 euró közötti összeget készül eltapsolni. Sokan nem hogy ötszáz, de száz eurót, azaz körülbelül 30 ezer forintot is nehezen tudnak fejenként félretenni. Pedig ekkora összegből már tóparti pihenést szervezhetünk magunknak. A Szelidi-tónál konyhás faházat 1700 Ft/fő/éj áron foglalhatunk. A heti felnőtt strandbérlet 2500, a gyerek 1500 forint, a sajtos-tejfölös lángos 350 forint. Az étkezésen spórolhatunk a legtöbbet. Érdemes a közeli áruházban előre bevásárolni, fél áron vihetjük a hűtőtáskában a partra a sört, az üdítőt, a jégkrémet és a rántott húsos szendvicset is. Egy kategóriával feljebb, úgy 130 ezerből, például a Velencei-tónál strandolhatunk egy hétig. Itt egy vízparti háromcsillagos szállodában, félpanziós ellátással 10-15 ezerbe kerül egy éjszakára a szoba fejenként. A parton a lángos 400 forint, egy pohár sör 350, egytálételt 1200 forintért kaphatunk. Csekély maradék pénzünkből kirándulhatunk a környéken, a heti sportadagot egyórás vízibiciklizéssel 1500 forintból letudhatjuk. Ha többre vágyunk: egy balatoni jacht heti bérleti díja főszezonban 360 ezerért reális. Ha nincsen hajóvezetői engedélyünk, kormányost is szerződtethetünk százezerért. Minden kikötőben háromezret kell fizetni. A céltalan ringatózás helyett érdemes megtervezni az útvonalat. Mindent összevetve, ez a luxusmegoldás majdnem 200 ezret kóstál fejenként.

144 óra vonaton

Vállalkozó szelleműeknek ajánlott a Moszkva– Peking túra a Transzszibériai Expresszen. 6 nap, 8961 km, 8 időzóna. A vonat útközben áthalad az Urálon, elmegy a Bajkál-tó mellett, végig a sztyeppén és a szibériai tajgán. A vonaton 4 és 2 személyes fülkék vannak, érdemes megtölteni őket, ha nem szeretnénk idegenekkel osztozni. Fürdésre nem igazán van lehetőség, de a mosakodást meg lehet oldani. Ágyneműt, törülközőt kapunk. Ha kedvesek vagyunk a kalauzzal, még az is előfordulhat, hogy ad a saját meleg vizéből. A 144 órás menetidő alatt életre szóló barátságokat köthetünk, literszámra fogy a sör, a tea, no meg a vodka, és sok szép orosz népdal felcsendülhet, ha barátságos útitársaink vannak. Az utazást akár meg is szakíthatjuk néhány napra. A vonatjegy ára sem olyan vészes, 128.000 Ft-ért már belevághatunk. Igaz, emellett a vízumokat is ki kell fizetni, így az egész túra megoldható kb. 170.000 forintból. A megállóhelyeken vehetünk olcsón ételt és italt is, csak arra kell figyelni, nehogy lemaradjunk a vonatról.

Szörfözzünk kanapék között

Nincs szükség már amerikai nagynénire ahhoz, hogy kiruccanjunk a tengerentúlra és az ingyenszálláson és fánkon kívül idegenvezetést is kapjunk. Csak regisztráljunk egy kanapészörf oldalra és kedves idegenek tucatszám ajánlják fel ingyenágyukat, matracukat a világ minden tájáról. 2004 óta több mint 2,5 millió kedvező tapasztalat van a kezdeményezés mögött. Csak ki kell alakítani a profilunkat az oldalon (www.couchsurfing.com), s ezután már célország szerint böngészhetünk. Az idegenvezetés pluszfigyelmesség. A nyaralás után értékelik a vendéglátást, minél több referenciája van valakinek, annál megbízhatóbb és korrektebb. Mi is felajánlhatjuk a nappalink szófáját, de ez nem kötelező, és nem is feltétele annak, hogy másnál megszálljunk. Hozzánk érkező kéréseket sem kötelező teljesíteni, nyugodtan válogathatunk a vendégek között.

Hûsölés egész nap

Az all inclusive kifejezés magyarul azt jelenti: minden benne foglaltatik. Azaz a szállodaszobáért fizetett árba beleszámolják a napi háromszori étkezésen túl a koktélokat, a süteményeket, az uzsonnát, a gyermekmegőrzést, a szórakozási, sportolási és wellnesslehetőségeket. Érdemes az ajánlatot alaposan átnézni, mert rendszerint egy háromcsillagos hotelben az all inclusive csak az étkezésre vonatkozik, így csupán abban különbözik a félpanziótól, hogy itt egész nap lehet enni. Valóban teljes körű szolgáltatást gyakran csak ötcsillagos szállodákban nyújtanak.

Piknik a jégtáblákon

Az antarktiszi, grönlandi vagy északisarkköri hajótúrákat azok a kalandvágyó emberek választják, akik a világ szinte minden pontját bejárták már, és szeretik a tiszta, érintetlen természetet. Hazánkban ez körülbelül 100-200 embert jelent évente. Ha beletartozunk ebbe a körbe, irány az Északi-sarkhoz legközelebb fekvő szárazföld, a Spitzbergák. Északabbra pár perc alatt körbesétálhatunk a Földön, vagy szökellhetünk az időzónák között. Atom meghajtású jégtörő hajó lesz a szállásunk, helikopterről nézhetjük a fókákat és jegesmedvéket. A kockás abroszt kiterítve piknikezhetünk is a jégtáblákon a 10 napos expedíción. Az ára „mindössze” négymillió forint, amely tartalmazza az oda-vissza repülőjegyet, a színvonalas ellátást, valamint az összes kirándulást és programot is.

8 jó tanács, azoknak, akik szívesen tanulnak más kárán



Ne higgyünk a túl alacsony áraknak! Az utazási irodák nyilvántartása és ellenőrzése a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal feladata. Érdeklődni a 06-1/336-7300 telefonszámon lehet. Olyan céggel utazzunk, amely tagja a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ)! Ha valami nem világos számunkra, kérjünk bővebb felvilágosítást, írásos információt! Ezt a prospektusban írtakkal együtt számon kérhetjük egy reklamáció esetén. Mindig kössünk szerződést, és őrizzük meg hazatértünkig, ezzel tudunk panaszt tenni, ha kár ért minket! Az utazási szerződésnek tartalmaznia kell a teljes fizetendő díjat, vagyis a részvételi díjat, valamint az egyéb adót, illetéket, közterheket. Az utazási szerződésben meghatározott összeg az indulást megelőző 20 napon belül nem emelhető. Ha csak külföldön derül ki, hogy nem az ígért színvonalú szolgáltatást kaptuk, akkor azonnal írassunk jegyzőkönyvet, szóljunk róla az illetékesnek, és készítsünk felvételeket a körülményekről. Ha egy utazási irodát törölnek, az utasok az iroda biztosítójához fordulhatnak kártalanításért.

Magyarország 6 csodája

1. Hortobágy: Európa legnagyobb kiterjedésű szikes pusztája, mocsaras területei élőhelyet nyújtanak ritka, veszélyeztetett madárfajoknak. Az UNESCO Világörökség része.

2. Fátyol vízesés: A Szalajka-völgyben (Heves megye) található mésziszapból és májmohából épült 17 méter magas mésztufa lépcsősoron zúdul le a víz. Fehér permetfátyol lebeg felette.

3. Aggteleki cseppkőbarlang: Európa egyik legnagyobb cseppkőbarlangja, magyarországi szakasza 17 kilométer hosszú, földalatti patakkal, sziklacsarnokokkal, hatalmas cseppkövekkel és hangversenyteremmel (Borsod-Abaúj-Zemplén megye).

4. Tornai vértő: Hazánk egyik legismertebb bennszülött növénye, a világon csak nálunk a Tornai-várhegyen és az Alsóhegy déli lejtőjén él (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Szőrös szárú és levelű, sárga virágú évelő növény.

5. Babócsai Basa-kert: Európa legnagyobb kiterjedésű nárciszmezője (Somogy megye). A legenda szerint a török hódoltság idején a basa ültettette be, hogy háremhölgyeit gyönyörködtesse.

6. Hévízi-tó: Európa legnagyobb meleg vizű gyógyító tava (Zalamegye). Vörös tündérrózsák ékesítik felszínét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!