Fellázadtak a bűdi romák. Kiálltak magukért, és elérték, amit akartak. És ezen a tényen az sem változtat semmit, hogy a tiltakozás tárgya három, szeméttel teli közkonténer volt, és hogy a mindent eldöntő tiltakozó akcióban alig harmincan vettek részt. Riport a Jobbik „mintavárosának” pereméről.

A perem az olyan, hogy ott már nagyon kell kapaszkodni, le ne essék az ember. A tiszavasvári cigányok erősen kapaszkodnak, évtizedek óta. A városban mindig is éltek cigányok, hol többen, hol kevesebben. Most éppen úgy négyezren lehetnek a 13 és fél ezres városban. Néhányan a városban laknak, de legtöbben a három szegregátum egyikében. Itt Bűdön majd’ másfél ezren.

„Tessenek már vigyázni ott a konténernél, nehogy megkapja magukat egy patkány! – figyelmeztet Sára néni, és mutatja a hüvelykujját. Tavaly télen marta meg egy patkány, mert rossz helyre nyúlt. – Kidobtam egy kiló jó húst, és vissza akartam szedni, akkor mart meg a dög” – magyarázza.

A bűdi telepen három konténerben gyűlik a szemét. Mivel nemcsak a helyiek, hanem a szemfüles környékbeliek is ide hordják a hulladékot, hamar megtelnek. De a szolgáltató csak kéthetente üríti.

Ezért is volt a tiltakozás.

„Amikor megtelik a konténer, megjelennek a kóbor kutyák. Olyankor nem engedjük a gyerekeket arrafelé – mondja egy asszony, de kéri, ne írjuk le a nevét, és ne is mutassuk. Közmunkán van, és nem szeretné elveszíteni. – Mi csak a háztartási hulladékot dobáljuk bele, de vannak, akik a sittet is idehozzák. Találtunk már ott Zsiguli-ülést, de volt benne döglött kutya is.”


Elfajult a Gyula

„Számtalanszor szóltunk a polgármesternek, hogy tarthatatlanok az itteni állapotok, de mindig azt mondta, ez nem az ő dolga, forduljunk a szolgáltatóhoz.” László egyike a Bűdön alakult Haladjunk! civil csoportnak. A Haladjunk! szervezte a „szemét menetet” a konténereknél uralkodó állapotok felszámolásáért, a múlt héten.

A menet a telep széléről indult, érintve a három konténert. Csakhogy mire elindultak, az önkormányzat – láss csodát – rendbe tette a szemetesek környékét.

„Előző este ideküldtek egy csomó közmunkást, azok kipucolták a konténereket, levágták a térdig érő gazt, úgyhogy mikor elindult a menet, nem tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk?
Aztán a Gyula minden konténerhez két embert ültetett, hogy ha kifújná a szél a szemetet, rakja vissza.”

A Gyulát, vagyis Zagyva György Gyulát, a Hatvannégy Vármegye tiszteletbeli elnökét még tavaly télen importálta a vasvári polgármester. Dr. Fülöp Erik eredetileg a teljes érpataki modellt szerette volna átültetni a helyi gyakorlatba, de végül csak a Gyulát hozta ide, és rábízta a vasvári romák megregulázását. Azóta ő felügyeli a közmunkaprogramot, ami nagyjából annyit jelent, hogy élet és halál ura. „Engemet kirakott a közmunkából, mert azt mondta, megtagadtam a munkát – panaszolja egy ötven körüli asszony. – Pedig csak segítettem egy másik asszonynak, akinek vérzett az ujja, mert belelépett a kapába. Azt mondta a munkavezető, hogy leültem, az pedig már lógásnak számít.
Másnap behívatott az irodára, és ott ültem vagy egy órát. Aztán kijött, megkérdezte, mit akarok, miért nem vagyok kint a többiekkel a fóliáknál? Amikor visszamentem, mondták, hogy elkéstem, és megtagadtam a munkát. Most kitesznek. A két kicsit már januárban kiemelték a családból.
Györén vannak, de kérdem én, hol van az a Györe? Egynapi út innen. Vagy látogatom őket, vagy élünk. Most, hogy kiesik a pénzem, fogalmam sincs, mikor látom őket megint?”

„Nagyon elfajult a Gyula, de hát mit tehetünk? Félnek az emberek, félünk tőle – magyarázta a helyzetet egy megtermett atyafi. – A múltkor az egyik embere megbüntetett ötezer forintra, mert nem a járdán mentem, hanem az úttesten. De könyörgök, hogy menjek a járdán, amikor mellig ér a gaz?”

Hát ez az, a gaz. Ha valaki Tiszavasvári belvárosában sétál, csudát lát. A Polgármesteri  Hivatal, a Trianon-emlékmű, a Pongrátz Gergely-mellszobor és az iráni testvérvárost rovásírással köszöntő tábla körül glédában áll a fű. Szorgos közmunkáskezek gondosan csinosítják, ápolják, takarítják a város köztereit. Akárhová nézünk, sárga mellényes cigányemberek tüsténkednek.

„Bűdöt ellepné a gaz, ha nem volnának jószágok.” Ezt már Sándor mondja, aki az egyik konténerrel szemközti házban él. Bátran beszél, azt mondja, nem fél ő senkitől, még a Gyulának is megmondja, ha idejön, hogy embertelen így bánni az emberekkel. Megteheti, nem közmunkából él. Sofőr, és hamarosan elhúz innen, ha lehetősége nyílik rá, kamionosnak áll. Addig viszont egyike a nyolc helybeli Haladjunk!-tagnak. „Kérdezze meg a doktor Horváth Ferencet, hogyan volt a gyereknappal!”


Nagyot szólt a hangjuk

Dr. Horváth Ferenc nyugalmazott rendőrtiszt. Pesten él, és a Facebookon találkozott először a tiszavasvári romákkal, és azzal a néhány helybelivel, aki elég bátor volt ahhoz, hogy maga is tegyen valamit.

Évek óta közösségszervezőként dolgozik különféle civil projektekben, így került a bűdi telepre. A „szemét menet” mellett egy gyereknapot szeretett volna szervezni a bűdi gyerekeknek. „Húsz éve nem volt errefelé ilyesmi, a kisebbek azt sem tudják, mi az a gyereknap” – mondja.

Mivel a környék egyetlen civilizált közösségi helye a telep egyébként szegregált iskolája, adta magát, hogy a szervezők megkérjék az igazgatót, engedélyezze, hogy a gyerekek a vasárnapot az iskolaudvaron tölthessék.

Az igazgatónak nem is lett volna ellenére a dolog, de a tankerületi vezető „biztonsági okokból” elutasította Horváthék kérését. Egy, a teleptől öt kilométerre lévő közösségi házat ajánlott, ami azonban közelebb volt a másik cigánytelephez, mint Bűdhöz, ennyi ember ellátását pedig a Haladjunk! nem tudta vállalni. Maradt a focipályának nevezett terület, amelynek eredeti funkciójára csak a méteres gazból kikandikáló két fémkapu emlékeztetett.

„Kértük a polgármester urat, küldjön ki közmunkásokat, hogy megtisztítsák a terepet, de nem jött senki.” Így kénytelenek voltak saját pénzükből lekaszáltatni a füvet. Áramot egy barátjuk házából kaptak a hangosításhoz és a légvárhoz.

Sokan voltak, a fényképek tanúsága szerint legalább háromszázan. Mesélik, hogy volt, aki nem mert eljönni, mert félt, hogy nem lesz munkája, de a gyerekét azért elküldte.

És bár a közterület-felügyelők a rendezvény után tüzetesen végignézték a lekaszált focipályát, hogy nem hagytak-e a cigányok ott szemetet, mindent rendben találtak. „Mondtuk a gyerekeknek, olyan tisztaság legyen itt, mintha otthon volnának” – mondja László.


Reped a dió

A vasvári romák két napon belül kétszer szálltak szembe a hatalommal, és mind a kétszer győztek. Bár Horváth Ferenc szerint elsősorban önmagukat kellene legyőzniük.

„Hagyományosan május végén van az Állampolgári Részvétel Hete. Hát itt megmutattuk, hogyan kellene részt venni. Megvolt a tüntetés, féltek tőlünk. Nagyot szólt a hangunk. Egy maroknyi cigánytól megijedt a hatalom, és ha csak egy pillanatra is, de beköszöntött a demokrácia” – mondja a nyugalmazott rendőrtiszt. A tüntetés másnapján Horváth doktor a következőt írta a Haladjunk! Facebook-oldalára: „A helyieknek azt üzenem, a diót nem kell 5 kilós kalapáccsal törni, mert csak ártunk vele! Ma értetek koppintottunk arra a dióra, hogy megrepedjen a burok, amiben élni vagytok kénytelenek! Végleg csak akkor törik meg az átok, ha elhiszitek, hogy együtt bármire képesek vagytok!”
 

Helyreigazítás, 2017. június 10.

2017. június hó 3. napján a „Volt abban döglött kutya is – Sikeres ellenállás a jobbikos mintavárosban” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy egy ötven körüli asszonyt Zagyva György Gyula „kirakott a közmunkából”, mert az illető megtagadta a munkát. A valóság ezzel szemben az, hogy az illető közfoglalkoztatási jogviszonya azért került megszüntetésre, mert nem jelent meg munkaidőben munkavégzésre.

Ugyancsak valótlanul állítottuk, hogy Zagyva György Gyula valakit megbüntetett ötezer forintra, mert az illető nem a járdán ment, hanem az úttesten. A valóság ezzel szemben az, hogy Zagyva György Gyula és a polgármesteri hivatal nem is rendelkezik ilyen hatáskörrel. A büntetést feltehetőleg a rendőrség szabta ki.

Az érintettektől elnézést kérünk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!