II. világháborút követően rengeteg németnek kellett az életét féltve önszántából vagy egy hatalom kényszere folytán elhagynia az otthonát, így Németországban létezik egyfajta Willkommenskultur, azaz befogadási vagy üdvözlési kultúra. Ez a reflex működött az újraegyesítés idején is, mikor a nyugatnémetek vállalták az NDK felzárkóztatásának irdatlan pénzügyi terhét. A Willkommenskultur nemcsak a saját népükre terjed ki, hanem mindenki másra is: így telepedhettek le a török és az egykori Jugoszláviából érkező „gazdasági bevándorlók” az országban. Angela Merkel kancellárnak tehát relatíve könnyű volt azt mondania, hogy minden szírnek megadják a menekültstátust. Az ARD-Deutschlandtrend közvéleménykutatása szerint a németek 37 százaléka gondolja azt, hogy az ország képes annyi menekültet befogadni, amennyi jelenleg ott van, és 22 százalékuk szerint ennél több emberről is gondoskodni tudnának.

Ugyanakkor Németországban jóformán nem telik el úgy nap, hogy szélsőségesek ne rajzolnának horogkeresztet a menekültszállások falára, vagy ne dobnának Molotovkoktélt valamelyik épületre. A kormányfő viszont minden lehetséges fórumon hangsúlyozza, keményen fellépnek a kirekesztő szélsőségek ellen: a most szerdán a Bundestagban mondott beszédében is ezt említette a migrációs politika hat pontjának egyikeként. A politikai elit határozott példamutatásának ebben az esetben is megvan az eredménye: a már idézett kutatás szerint a németek 87 százaléka szégyelli magát a fajgyűlölő akciók miatt.

A német kormány abban a tekintetben is figyelemre méltó munkát végez, ahogyan a menekülthullámmal kapcsolatos költségeket tálalja. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a 2016-os költségvetés parlamenti vitájában arról beszélt, hogy a 800 ezer menekült befogadásának és integrációjának eurómilliárdokban számolt költségei két számjegyűre növekszenek majd. De „az országunk elég erős”, hogy ezt a terhet elviselje, jelentette ki. Németország tehát megengedheti magának az emberség „luxusát”, amiben az a különösen szép, hogy a politikai elit, szakítva az elmúlt évszázadok nacionalizmusával, nem a „mi” és az „ők” ellentétre épít. Ha a sötétkék plakátok nyelvére akarnánk az üzenetet lefordítani, valahogy így szólna: „A reformok működnek, ha Németországba jössz, neked is jut egy munkahely”. A politikai elit által megszabott mintához igazodik a sajtó is. Még az általában szenzációhajhász és politikailag inkorrekt Bild bulvárlap is „Segítünk!” feliratú címlappal jelent meg. Ezért fordulhat elő, hogy egy kisváros helyi járatának buszsofőrje a hangosbemondón köszöntse hazájában a „világ összes országából érkező” utasát, hogy a berlini Flüchtlinge Willkommen szervezetnek arra kell kérnie a támogatóit, egy darabig ne hozzanak adományokat, mert nem tudják már hova tenni, vagy éppen az, hogy a főváros utcáira vonulva arab nyelvű táblákkal felszerelkezett lelkes tömegek fogadják a menekülteket.

A német kormány dolgát persze az is megkönnyíti, hogy a két legnagyobb párt alkot koalíciót, akik a migráció kérdésében egyetértenek. Nincs olyan jelentős politikai erő, ami nyomást gyakorolhatna rájuk, ami a második legkedveltebb célpontnak számító skandináv államokról már nem mondható el.

Igazi skandinávok

Svédországban a szociáldemokraták és zöldek által vezetett kisebbségi kormány több mint két éve ad állandó letelepedési engedély a szíriaiaknak, de egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk az ellenzék részéről, akik csak ideiglenesen fogadnák be a szíreket. A Demoskop közvélemény-kutató cég vizsgálatai szerint a svédek 40 százaléka a bevándorlást tartja a legnagyobb problémának, míg 2013-ban csak 10 százalékuk gondolta ugyanezt. A szakértők szerint a választók egyre szkeptikusabban a bevándorlással és a hagyományos pártokkal kapcsolatban. Nem véletlen, hogy a bevándorlásellenes Svéd Demokraták törnek a népszerűségi listák élére, megelőzve a szociáldemokratákat és az ellenzéki konzervatívokat is. A társadalom jelentős része ennek ellenére pozitívan áll a menekültekhez. Civilek és vállalkozók egy csoportja jelenleg azon dolgozik, hogy repülővel szállíthassa őket az EUba, megkímélve őket a fáradságos vándorlástól.

A finn kormányban sincs harmónia, ami az általuk közvetített üzenetekre is rányomja a bélyegét. A Centrumpárt élén álló miniszterelnök, Juha Sipilä például úgy gondolja, az 5,5 milliós országnak példaként kellene a többi
európai állam számára szolgálnia, és az eddig vállalt 15 ezer menekült helyett 30 ezret kellene befogadnia. Ugyanakkor nacionalista koalíciós partnere, az Igaz Finnek Pártja legszívesebben az összes külföldit kitoloncolná az országból. Hasonlóképpen a finn társadalmat is megosztja a kérdés. Augusztus végén – az egyébként a Nokia megalapításáról ismert – Salo városában tüntettek az ellen, hogy menekülttábort nyissanak. Az egyik tüntető arról győzködte az őt kérdező újságírót, hogy „a finneket kell előbb segíteni, mert nincs már semmi a kincstárban, a központok megnyitásához adót kell emelni”. Bár első látásra furának tűnhet az érvelés egy olyan ország lakójától, ahol az egy főre jutó GDP majdnem kétszerese a magyarnak, Finnországban már harmadik éve tart a recesszió, amit a jóléti társadalomhoz szokott polgárok egyre jobban megéreznek. Egy augusztusi felmérés szerint a finnek 43 százaléka egyezne bele, hogy alkoholelvonó központ épüljön a szomszédjában, míg csak 34 százalékuk mondana igent arra, hogy mecsetet húzzanak fel ugyanott. A társadalom nyitottságát jelzi viszont, hogy 41 százalékuk fogadna el egy menekülttábort a közelben. De nemcsak a kutatások, hanem a tettek is ezt mutatják. A hétvégén például pikniket tartanak Helsinkiben azok, akik szeretettel várják a menekülteket: több mint 5 ezren jelezték, hogy ott lesznek. Ebben szerepe lehet a miniszterelnöknek is, aki telekommunikációs vállalatokkal szerzett vagyont, mielőtt a politika felé fordult volna, és most egy északi városban, Kempelében álló házát ajánlotta fel a menekültek számára, bár okozott némi gondot, hogy erről a szomszédokat elfelejtette értesíteni.

A finnországinál komplikáltabb a helyzet Dániában, ahol júniusban a korábban jobbközépre pozicionált Venstre alakíthatott kisebbségi kormányt, amelyet a nacionalista és bevándorlásellenes Dán Néppárt kívülről támogat. Valószínűleg egy politikai alku állhatott annak a hátterében, hogy Inger Stojberg belügyminiszter már egy hónappal később bejelentette: csökkentik a menekülteknek járó támogatásokat, és ezt közel-keleti újságokban is közzéteszik. Hétfőn négy libanoni lapban meg is jelentek az első dán kormányinformációk, amelyek arról szólnak, hogy 50 százalékkal csökkentik a menekülteknek járó állami támogatást (ami átszámítva így is havi 235 ezer forintot tesz ki), nehezítik a letelepedési engedély megszerzésének nyelvi követelményeit, és a családegyesítés lehetőségeit is korlátozzák. De itt sem utasítják el teljes mértékben a menekülteket, hiszen civilek vittek takarót és élelmet a pályaudvarokon veszteglő migránsoknak.

Sarkozy terve

Franciaországban is különös helyzetet teremt a szélsőjobb előretörése. A Front Natio nal (Nemzeti Front, FN) a 2014-es európai parlamenti választásokon a szavazatok 25 százalékát jelentő elsöprő győzelmük arra utal, hogy a franciák vevők Marine Le Pen és párttársai szólamaira. A menekülthullám kapcsán Le Pen – a populista politikusok szokása szerint – összevissza beszél, egyik percben teljesen lezárná a határokat, másik alkalommal a gyerekek és elesettek megsegítésének keresztényi kötelességéről szónokol, majd azzal vádolja Németországot, hogy rabszolgákat akar a befogadott menekültekből csinálni. Az egyre gyengülő François Hollande elnököt a menekültválság kapcsán is tehetetlenséggel vádolják, hiszen állásfoglalása kimerül abban, hogy követi Merkel elképzeléseit. A francia politológusok hiányolják is a baloldali szavazóknak szánt pozitív üzeneteket, pedig a Le Parisien napilap megbízásából készített közvélemény-kutatások azt mutatják, a Szocialista Párt iránt elkötelezetteknek jellemzően a kétharmada támogatná, hogy Németország példáját követve Franciaország megkönnyítené a menekültstátus megszerzésének feltételeit. Az országos átlag ezzel szemben 45 százalék, vagyis a franciák többsége nem szeretne több menekültet látni. A felmérés igazi érdekessége azonban az, hogy a franciák 61 százaléka szívesen venné, ha a kormány szárazföldi csapatokat küldene Szíriába. A helyzet nyertese Nicolas Sarkozy és a konzervatív UMP lehet, hiszen az egykori elnök máris előállt egy saját tervvel a menekültválság kezelésére. Ennek lényege, hogy a menekülteknek két kategóriáját különbözteti meg, a politikaiakat és háborúsokat. Utóbbi csoport tagjainak csak addig nyújtanának segítséget, amíg a hazájukban háború dúl, de a politikai menekültek korlátlan védelemben részesülnének. Azért, hogy a szélsőjobbtól is visszahódítsa a szavazókat, Sarkozy hangsúlyozza: Franciaország több gazdasági bevándorlót már nem tud eltartani. Ezenkívül egységessé tenné az európai bevándorláspolitikát, és attól sem zárkózik el, hogy Franciaország katonailag is támogassa a béketeremtést Szíriában. A  visszatérésre készülő exelnök jó példa arra, hogyan lehet úgy megnyilvánulni a menekültkérdésben, hogy az európai partnereket se haragítsa magára és a társadalmi akaratot is tükrözze.

Az egyértelműen befogadó Németország, a kérdésben erősen megosztott nyugat-európai társadalmak mellett ott vannak a kelet-európai országok, melyek modern történelmében lényegében ismeretlen a bevándorlás fogalma. Ez a kormányok számára is feladja a leckét, hogyan tartsák meg választóikat úgy, hogy a civilizált európai országok közül se írják ki magukat.

Szellemi vasfüggöny Keleten

A szlovák társadalom mélyen elutasító a menekültekkel szemben. A kormány azzal keltett feltűnést, hogy kijelentette, csak keresztény menekülteket fogadna be. Később visszakoztak, de a szlovákok többsége még a keresztényeket sem látná szívesen. Augusztusban Ladce városának szerzetesei felvetették, befogadnának 30 keresztény szír családot egy üresen álló kolostorba, de a helyiek heves ellenkezése miatt végül elvették az ötletet. Az idegenektől való félelem egyik oka, hogy az ország lakosságának mindöszsze 1,4 százaléka külföldi. A miniszterelnök, Robert Fico is rátesz egy lapáttal az idege
nektől való félelemre. „Arra ébredhetünk egy nap, hogy 100 ezer ember van itt az arab világból” – mondta a múlt héten. Azonban a köztársasági elnök, Andrej Kiska más véleményen van. (Tényleg, hallotta valaki Áder Jánost megszólalni a témában?) Kiska szerint „mindig lesznek problémáink, de ez nem jelenti azt, hogy be kellene zárkóznunk és megtagadnunk a segítséget másoktól” – nyilatkozta. Az elnök a gyűlöletbeszéd ellen is felszólalt. „A menekültekről folytatott vitát Szlovákia szívéért és karakteréért folytatott komoly küzdelemnek fogom fel” – hangsúlyozta.

A cseh rendőrség azzal szerzett nemzetközi hírnevet, hogy mielőtt őrizetbe vették volna a menekülteket, filctollal az emberek karjára írtak egy sorszámot, és a gyerekeket megröntgenezték, hogy a csontjaik fejlettsége alapján állapítsák meg a korukat. A II. világháborút idéző eljárás amúgy teljes össz hangban áll a köz véleményével. A cseh Focus ügynökség által szeptember elején végzett felmérés megdöbbentő eredménynyel szolgált: a csehek 94 százaléka szerint az EU-nak az összes menekültet el kellene vinnie az ország területéről, és 78 százalékuk azt sem bánná, ha ennek érdekében a határokat is visszaállítanák. Ráadásul a csehek 44 százaléka szerint az államnak semmilyen módon nem kellene a menekülteket segítenie. Ennek ellenére Boshuslav Sobotka kormányfő nem tesz nyíltan gyűlöletkeltő kijelentéseket, csak az uniós fellépést kritizálja. A Focus ügynökség közvéleménykutatására némiképp rácáfolva a cseh iparkamara is készített egy felmérést, amelyből kiderült: a helyi nagyvállalatok legalább 5000 műszaki képzettségű és angolul jól beszelő menekültet tudnának azonnal alkalmazni, ha a bürokrácia nem nehezítené a dolgukat.

Bár a mélyen katolikus Lengyelországban egy árnyalattal befogadóbb a társadalom, Ewa Kopacz lengyel miniszterelnök az októberi választások előtt különösen nehéz helyzetben van, mérsékelt konzervatív pártja vesztésre áll szélsőjobb felé hajló Jog és Igazságossággal szemben. A Rzeczpospolita napilap kérésére készített kutatásból kiderül, hogy a lengyelek 16 százaléka minden feltétel nélkül befogadná a menekülteket, 37 százalékuk viszont csak abban az esetben, ha a költségeket az EU fedezné, 10 százalékuk pedig csak a keresztényeket látná szívesen. Ugyanakkor 26 százalékuk semmilyen körülmények között nem látná a migránsokat szívesen. A kormányfő ugyanakkor tisztában van vele, hogy bizonyos gesztusokat tennie kell Európa felé, így a héten kijelentette: „erkölcsi kötelességünk a menekülteket segíteni, de Lengyelország nem fogadhatja be a gazdasági bevándorlókat”. Van egy külön kategória is. Magyarország…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!