Gyukics Gábor már megjelenésében is rendkívüli: őszbe fordult hosszú hajával, nyakláncaival, gyűrűivel egy mindig elegáns, örök hippi benyomását kelti. Ritkán ír ugyan verseket, de…
Kádár János eltűnt. Amikor egy hét múlva előkerült, már szovjet tankok vonultak Budapest utcáin, kitaposva az utat a legfőbb magyar vezetőnek az elkövetkező 30 évre. De merre járt,…
Regényírói énje pihenésképp fordít: Grimmet, Luthert, Faustot, Walther von der Vogelweidét. Fordítói énje regényírással lazul, esetenként kettőt is ír egyszerre: egyet németül,…
Aktuálisan közös bennük, azon túl, hogy valamiképpen mindhárman kapcsolódnak az irodalomhoz, hogy lázadó nőkről írtak, illetve egyikőjük illusztrált „mesét” a Móra Kiadó Magyar…
Megőrült érte az internet népe; ő is csodálattal adózik az internet felé. Magyarul írja a verseit, de a japán gondolkodásmód is beszüremkedik a költeményeibe. Simon Márton költővel…
Az élet káosz, az írásművet a fejetlenség (is) szervezi – mindez csak első pillantásra szokatlan, hiszen ahol egy platformra kerül Martinovics Ignác és a Metallica zenekar, Derrick…
Külsőre mintha tizennyolc éves lenne. És valószínűleg húsz év múlva is ilyen lesz. Pedig huszonöt. Tízéves kora óta játszik. Zenél, környezettudatos művészeti fesztivált szervez,…
Ember legyen a talpán, aki utánaszámol, de állítólag tényleg az 1507. és 1508. koncertjét adja Presser Gábor október 7-én és 8-án az Arénában. Kicsit minden ismerős lesz, picit…
Lukácsi Katalin Katolikus hitoktató, történész és zsidó közösségszervező, az ELTE doktori iskolájának hallgatója. A kormánypártok Ferenc pápával való konfrontációja, a…
Balassa Tamás | 2018. szeptember 22.
Lukácsi Katalin Katolikus hitoktató, történész és zsidó közösségszervező, az ELTE doktori iskolájának hallgatója. A kormánypártok Ferenc pápával való konfrontációja, a…
Néhány éve még nem találta a helyét. Úgy érezte, többre lenne képes, mint amilyen feladatok megtalálták. Pedig ő igenis meg akarta mutatni a világnak, mit tud. Sikerült neki. Ma…
Szégyenteljes látvány a náci karlendítés bárhol, de Németországban a legrosszabb. Dermedten nézte a világ a Chemnitzben randalírozó, bevándorlókra, színes bőrűekre vadászó…
Mi köze van az 1956-os zsidó pogromnak a ’86-os csernobili reaktorkatasztrófához? Miért nem vonzó a vidéki lét és hová tűnt a fővárosi gőg? Az Akik már nem leszünk sosem című…
Black River címmel hamarosan megjelenik a budapesti, itthon unikálisnak számító, pszichedeliával kevert dark bluest játszó River of Lust zenekar új lemeze a Concorde Nation Records…
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb magyar filmsikerének írója szerint nemcsak a politika, hanem az értelmiség is felelős azért, hogy a mai napig nem sikerült lezárnunk és megfelelően…
Néhány hete vette át a Stony Brook Filmfesztivál díját New Yorkban, melyet Mészáros Márta Aurora Borealis című filmje kapott; verses-zenés felolvasóestre készül Nanushkával;…
Pályafutását matematikusként kezdte, műszaki tudományokból doktorált. Élete derekán diplomázott pszichológiából, máig ezen a területen dolgozik. Mérő Lászlót a néplélekről, a…
Élelmet vitt a határra az éheztetett menedékkérőknek, de nem engedték be a tranzitzónába. Szolidaritást kért az egyházaktól és a politikától, de – nagyrészt – süket fülekre…
Kövesdi Péter | 2018. augusztus 26.
Élelmet vitt a határra az éheztetett menedékkérőknek, de nem engedték be a tranzitzónába. Szolidaritást kért az egyházaktól és a politikától, de – nagyrészt – süket fülekre…
Az Európai Parlamentbe vágynak a Kétfarkú Kutyák
„Egy normálisan működő nyugati demokráciában az a szerepe egy viccpártnak, hogy elér 1-2 százalékot, és lehet rajta nevetni.…
Beró Zsolt | 2018. augusztus 25.
Az Európai Parlamentbe vágynak a Kétfarkú Kutyák
„Egy normálisan működő nyugati demokráciában az a szerepe egy viccpártnak, hogy elér 1-2 százalékot, és lehet rajta nevetni.…