Valójában nyugdíjcsökkentés a 65 év felettiek ingyenes utazási lehetőségének elvétele, miközben az adócsökkentés őket nem érinti.

 
Nem csak a 65 év felettieknek, az óvodásoknak is fizetni kell majd

A MÁV vezérigazgatója a minap jelentette ki: a vasúton az utasszám folyamatos csökkenése évek óta tartó trend, amelyet a gazdasági válság felerősített. Gondot jelent az is, hogy az utasoknak mindössze 12-15 százaléka vesz teljes árú jegyet; a cég adóssága 300 milliárd körüli. A 6 éven aluli kisgyerekek és a 65 év felettiek viszont ez idáig teljesen ingyen utaztak – lett légyen az vonat vagy busz, helyközi vagy helyi, netán villamos. Budapest főpolgármestere szerint csupán az idén 19(!) milliárd forintnyi központi költségvetési mentőövre lenne szüksége a régóta a szakadék szélén lavírozó BKV-nak. Ennek érdekében Tarlós István egyebek között a nyugdíjasok és a 6 év alatti gyerekek 100 százalékos kedvezményének felére csökkentésével mentené meg a csődtől a vállalatot. (A BKV-havibérlet jelenleg 9800, a menetjegy 320 forint.) 2010-ben a fővárosi tömegközlekedésre szánt tervezet 37 milliárd volt, 2011-re ez 5 milliárddal csökken.

Szijjártó Péternek, a kormányfő szóvivőjének kedvenc szavával élve „átszervezik” hamarosan a tömegközlekedést is a takarékosság jegyében, mint ahogyan a spórolásról, annak négy eleméről Orbán Viktor nemrégiben a Wall Street Journalnak nyilatkozott. Hozzá kell tenni: a Bajnai-kabinet volt pénzügyminisztere, Oszkó Péter egy blogban arra tért ki, hogy ezek éppen azok a közkiadás-tételek (munkaerő-piaci alap aktív ellátási kiadásai, közmunkaprogramok, gyógyszerkiadások, tömegközlekedés), amelyeket még ő javasolt áttekinteni, s amelyekre vonatkozólag most februártól megszorító bejelentések várhatók. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban máris dolgoznak az ingyenesen közlekedők regisztrációs jegyének felülvizsgálatán, mert 10 milliónál is több volt az ingyenes belföldi utazás száma tavaly tavasztól.

„Látványos és lesújtó” lenne a családok számára, ha a kormányzati szándék megvalósulna, bár az is lehet, hogy a kabinet most éppen „megszondáztatja” a választópolgárokat, mit szólnak az ötlethez – nyilatkozta lapunknak Pálfy Gyula közgazdász. A Nyugdíjasok Országos Közösségének szakértője elmondta: van olyan kisváros, például Dombóvár, ahol pár éve megvalósult a kismamák ingyenes utazása, de a fővárosban a kismamabérlet nem jelent ingyenességet. Az érdek-képviseleti közgazdász szerint az ingyenesség megszüntetése azt jelentené, mintha az érintett csoport fizetését vagy nyugdíját csökkentenék, noha nemcsak ellenzékből, de még a kormányra kerülés és az önkormányzati választások között is jobb helyzetet, kiemelt kezelést ígértek nekik. Összességében elég súlyosan megterhelné azok pénztárcáját, akik egyáltalán nem, vagy alig részesülnek adókedvezményben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!