Nemzeti tragédiának minősítette az ausztrál miniszterelnök, hogy országa évtizedeken át képtelen volt megvédeni a gyerekeket a molesztálástól egyházi, elsősorban katolikus, illetve világi intézményekben.

Malcolm Turnbull kormányfő azután nyilatkozott, hogy pénteken nyilvánosságra hozták a gyermekzaklatásokat kivizsgáló különbizottság jelentését. A vizsgálat 2013 óta, csaknem öt éven át zajlott, összesen 15 ezer embert hallgattak meg, több mint 8 ezer áldozat tett tanúvallomást, 57 nyilvános meghallgatást tartottak. Megállapították, hogy számos intézményben – templomokban, iskolákban, sportklubokban – hosszú időn keresztül háborítatlanul történhettek visszaélések.

Összesen 4 ezernél is több intézmény ellen fogalmaztak meg vádakat. A tettesek a legtöbbször egyházi személyek, köztük is elsősorban katolikus papok, illetve tanárok voltak. „Gyerekek tízezreit zaklatták szexuálisan számos ausztráliai intézményben. Sohasem fogjuk megtudni a pontos számot. Nem csupán néhány rohadt almáról van szó. A társadalom intézményei súlyos kudarcot vallottak” – állapította meg a jelentés.

A bizottság négyszáznál is több javaslatot fogalmazott meg. Felszólították a katolikus egyházat, hogy szüntesse meg a kötelező papi nőtlenséget, mert a cölibátus, ha nem is közvetlen oka a zaklatásoknak, de súlyos rizikófaktor. Azt is javasolják, hogy a papok ellen emeljenek vádat, ha a gyónás során tudomásukra jutott gyermekzaklatási eseteket nem jelentik a világi hatóságoknak. Sürgették, hogy az ausztrál püspöki kar a Vatikánnál kezdeményezze a kánonjogi előírások megváltoztatását, hogy a papok ilyen esetekben felfedhessék a gyónási titkot. A megvádolt intézmények nevében többen is megkövették az áldozatokat.

Az ausztrál püspöki konferencia elnöke, Denis Hart érsek is bocsánatot kért.

„Szégyenletes a múlt, amelyben a titkolózás és önvédelem kultúrája kerekedett felül, és ez felesleges szenvedést okozott sok áldozatnak és családjaiknak”, mondta a főpap pénteken. Ugyancsak bocsánatot kért Philip Freier anglikán érsek is – az ő egyházában, illetve a Jehova tanúinál is előfordultak gyermekzaklatási esetek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!