Bármi és minden megvehető - Beszélő póni és komplett erotikus webáruház is kapható az online zsibvásáron.

 
Anyadisznó karácsonyra és Darth Vader

„Egy 50 éves özvegyasszony kíván magának kriszkindlire egy vagyonos krampuszt” – írta a névtelen, bár vállalkozó szellemű, jó karban lévő asszonyság a Pesti Hírlap 1895. december 1-jei számában. Hogy lett-e kriszkindlire (értsd karácsonyra) krampusza, nem tudni, de az tény, hogy már akkoriban az apróhirdetések jelentették a legjobb esélyt a párválasztásra. Valamint az ingatlaneladásra, álláskeresésre, és úgy általában véve az élet legtöbb területére. A napi- és hetilapok legszórakoztatóbb oldalai az apróhirdetések lettek.

Alig százhúsz év telt el azóta, de a polgároknak az a vágya, hogy vegyenek-eladjanak, mit sem változott. Legfeljebb az apróhirdetési rovatokat felváltották az ingyenes hirdetési újságok és az internet, amely a szó szoros értelmében kimeríthetetlen kincsestára mindennek, amire szükségünk lehet (és annak is, amire biztosan nem, de talán mégis). Nem untatnám az olvasót számokkal, de tény, hogy a karácsonyi nagybevásárlásra szánt ezermilliárd forintunkból legalább ötvenet az interneten költünk el (ha nem ön, akkor a szomszédja mindenképpen), és ennek a pénznek is egyre nagyobb hányadát a két legnagyobb apróhirdetési oldalon, a Jófogáson és a Vaterán (a külföldi óriások – az eBay vagy az Alibaba – hazai forgalmáról nem találtunk adatokat).

Kétféle ember van: az egyik már márciusban megtervezi, hogy kinek mit vesz karácsonyra, és célzottan keres a hátralévő kilenc hónapban. A másik körülnéz, és amit talál, azt hozzáigazítja a rokonsághoz. Az apróhirdetési oldalak böngészése mindkét embertípusnak melegen ajánlott. Mert egy régi kínai bölcselet szerint: ami a neten nem kapható, az voltaképpen nincs is.

Bojlifűző, tengerimalac, szakállkabát

Ma már mindennek van tudományos alapja, miért pont a netes apróhirdetéseknek ne lenne? A Jófogás például hónapról hónapra közreadja a legnépszerűbb holmik listáját. A leggyakrabban használt keresőszavak alapján idén novemberben a „simson”, „mtz” és az „ingyen elvihető” vitték a pálmát, de a motor és a traktor mellett igen népszerű volt a „laptop”, a „kanapé”, az „utánfutó” és a „lego” is. Utóbbi hónapról hónapra jön föl.

„Egyébként is a jármű, a háztartási cikkek, az ingatlan és az elektronika a legkeresettebbek” – mondja Palocsay-Zubor Géza, az oldalt üzemeltető Schibsted Classified Media Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Ami viszont érdekes: az apróhirdetések karácsonya nem decemberben, hanem januárban van: az emberek ilyenkor szabadulnak meg a fölöslegessé vált régi tárgyaiktól, próbálnak meg túladni a haszontalan karácsonyi ajándékokon.

Némi keresgélés után egyébként bárki rátalálhat álmai ajándékára. Cikkünk írása közben a következő tételek kerültek fel az oldalra, alig fél óra leforgása alatt: egy felújított raktárkonténer, egy pár félig cipő (sic!), vegyes állományú tyúkok, horgolt szakállkabát (higgyék el, gyönyörű, bárkinek kitűnő ajándék), egy forgalmas söröző, Transformers Optimus Prime- jelmez, egy pár előhasi anyadisznó és néhány kan süldő, egy büfékocsi, két jegy a Mamma Miára, egy bojlifűzős tűkészlet (jelentsen ez bármit is), Star Wars-legó dögivel és egy komplett erotikus webáruház beszállítókkal, potom 390 ezerért, több köbméter tűzifa és Celestya, a beszélő póni.

Ezzel egy időben a szomszéd várban (Vatera és tesz-vesz.hu) a felfújható nejlon hóember kompresszorral és egy használt, de jó állapotú Scheiber Hugó-festmény a sláger. Igaz, utóbbi több más helyen is megjelenik, természetesen a Jófogáson is. A festmények egyébként is kelendőek ilyenkor. Érdemes volna utánajárni, hogy ezek közül hány képvisel valódi értéket, és hogy vajon ki vásárol „valódi, jelzett” olajfestményt az interneten. Ide kívánkozik még a „fúró karácsonyra”, az 1-2 éves pudingjelmez 990-ért, az „éjjeli fény mosómedve karácsonyra”, egy 1776-os Biblia, az ehető ostyabugyi és a dekorációs angyal kőszobor, amit nemcsak karácsonyra, hanem az év minden napjára ajánl az eladója.

Ami tilos, az tilos!

„Az, hogy mit lehet felrakni az oldalra és mit nem, benne van az ÁSZF-ben (Általános Szerződési Feltételek) – mondja Palocsay- Zubor Géza. – Ezt persze nem minden felhasználó olvassa el, ezért vannak olyan kollégáink, akik a felkerülő hirdetéseket ellenőrizhetik, illetve az oldalon van lehetőség kifogásolható tartalom észlelése esetén bejelentésre, melyeket minden alkalommal alaposan megvizsgálunk. Az évek óta rendszeresen és problémamentesen kereskedő felhasználók hirdetései még gyorsabban kikerülhetnek az oldalra, mindaddig, amíg a termékeik kapcsán bárki panaszt emel, azt felülvizsgáljuk. Ezenkívül vannak folyamatosan bővülő automatikus szűrők, amelyek bizonyos kulcskifejezéseket figyelnek”.

Hogy melyek a tiltott holmik, arról nem szívesen beszél – „nem akarok reklámot csinálni nekik” –, inkább a pozitív érdekességekre hívná fel a figyelmet, mint pl. egy komplett, kibérelhető falu vagy egy 3 méteres Darth Vader-szobor. Előbbi már elkelt, utóbbi még várja a vevőjét.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!