Automatikus az utalás? - Az Országgyűlés Hivatala mondja meg, hogy mi törvénytelent tett Tóbiás József, az MSZP elnöke; de törvénytelenségről beszéljenek, ne etikáról és morálról, mert erre nincs erkölcsi alapja a hatalom embereinek – nagyjából így summázható, amit az MSZP-től megtudtunk, mit gondolnak a pártelnökük költségtérítési ügyéről.

 
Tóbiás József - Fotó: Kovács Attila, MTI

Aminek lényege: a kormány közeli mno.hu szerint a szocialista politikus jogtalanul vette fel költségtérítését. Tóbiás József Érden lakik, ám bejelentett, állandó lakcíme nyíregyházi. Költségtérítését tehát úgy kalkulálták ki, mintha az északkelet-magyarországi városba menne haza.

Ennek következtében az MSZP elnöke 50 millió forintot vett fel 2003 óta. Ha az állandó lakhelye Érden volna, ennek a summának mintegy a fele illetné meg. Tóbiás József röviden „emberi, családi okok” megjegyzéssel kommentálta, miért nem jelentkezett át Érdre.

A költségtérítést tehát – az állandó lakcím alapján – automatikusan utalta a képviselőnek az Országgyűlés Hivatala, amely így tett amúgy a többi honatyával, még az Országgyűlés elnökével is: a szolgálati autóval járó Kövér László házelnök 2012 tavaszán megduplázott 626 ezer forintos költségtérítését is szó nélkül küldte. Így Kövér házelnökként mintegy 25 millió forintot tehetett zsebre e jogcímen az utóbbi négy évben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!