Rongyos 30 ezer eurónál már most sokkal nagyobb kárt okozott az EU-nak

Az európai gazdasági válság kezelésében oroszlánrészt vállaló José Manuel Barroso ahhoz a pénzügyi intézethez szegődik el, melyet igen nagy erkölcsi felelősség terhel a 2007–2008-as amerikai krízis kirobbantásáért. De nem elég, hogy a válság átgyűrűzött Európába, a cég egyes vélemények szerint a görög államháztartási adatok hosszú éveken át tartó kozmetikázásában is aktív szerepet vállalt, ami aztán az országot máig tartó mélyrepülésbe taszította. Mindennek a tetejébe, az Európai Bizottság elnökeként még a „több Európa” és a mélyebb integráció élharcosaként viselkedő Barroso Nagy-Britannia kilépésével kapcsolatban fog a Goldman Sachsnak tanácsokat osztogatni.

Bár teljesen igazuk van azoknak, akik pofátlannak vagy szégyenteljesnek nevezik az egykori portugál miniszterelnök karrierjének legújabb állomását, az Atlanti-óceán mindkét partján inkább az a politikus számít kivételnek, aki a ciklusa végeztével nem zsilipel át az üzleti életbe. A brit parlament 2008 óta működtet egy tanácsadó bizottságot, melynek az a feladata, hogy elbírálja, összeférhetetlen-e az exképviselők és volt kormánytisztviselők új állása egykori hivatalukkal. A betűszóval ACOBA-nak nevezett testület munkáját a közvélemény viszont csak egy sóhivataléhoz tudja hasonlítani, mivel kizárólag véleményezési jogkörük van. Így hiába találták aggályosnak, hogy Danny Alexander pénzügyi államtitkár egy olyan kínai tulajdonú bankhoz akar elszegődni, amelynek működéséhez szükséges szabályozást éppen ő készítette el, a munkavállalói szerződés létrejött. Ahogy azt sem tudták megakadályozni, hogy Charles Hendry energiaügyi miniszter egy olyan izlandi cégnél folytassa a pályafutását, akinek az állammal kötött szerződését éppen ő írta alá korábban. Az ő ügyeik különösen pikánsak voltak, de a számok azt mutatják, nem voltak különbek a társaiknál: 15-ből 14 volt brit kereskedelmi vagy gazdasági exminiszter kapott állást a Cityben vagy valamilyen kereskedelmi vállalatnál, míg 9-ből 6 egészségügyi miniszter igazolt át egy-egy magánszolgáltatóhoz. Az igazán nagy halaknak kiutalt pozíciók szépsége, hogy általában csak részmunkaidős, tanácsadói állásról van szó, átlagosan 600 fontos (230 ezer forint) órabérrel. Ha a teljes brit közigazgatást nézzük, akkor kicsit jobb az arány, de nem sokkal: a volt közszolgák átlagosan kétharmada helyezkedik el azon a területen, melynek korábban a szabályozásával foglalkozott.

Az USA-ban 1989 óta létezik egy törvény, amely a mandátumuk lejártát követő két évre megtiltja a képviselőknek és szenátoroknak, hogy kapcsolataikat kihasználva lobbistának álljanak, és egykori kollégáikat befolyásolják az őket alkalmazó cég ízlésének megfelelően. Az viszont nem tilos, hogy a vállalatok felügyelőtanácsában kapjanak helyet. Az ilyen részmunkaidős állások évente átlagosan 250 ezer dollárt (70 millió forint) fizetnek, így nem meglepő, hogy a honatyák 45 százaléka él a lehetőségekkel, háromötödük ráadásul a hivatali idejének lejártát követő egy évben. A korlátozások miatt a lobbistaszakma kevésbé népszerű: az egykori törvényhozóknak mindössze ötöde választja a finom befolyásolást új szakmájának. A statisztikák szerint a szenátorok és az állami kormányzók különösen jól fizetettek: egy felügyelőbizottságban 30 százalékkal – vagy 125 ezer dollárral (35 millió forint) – magasabb éves fizetésre számíthatnak.

Az amerikaihoz hasonló korlátozás sújtja egyébként a magas rangú uniós tisztviselőket is. Ám félteni azért nem kell őket, mert akik a Bizottságból távoznak, három éven át havi 15 ezer euró (4,7 millió forint) támogatást kapnak, hogy „alkalmazkodhassanak a munkaerő-piaci követelményekhez”, és ennek csak annyi feltétele van, hogy maradjanak hűek az európai értékekhez. 2010-ben nagy botrányt keltett, hogy 15 volt biztosnak azután is automatikusan járt a támogatás, miután már rég munkába álltak. Günther Verheugen német volt iparügyi biztosban volt annyi jó érzés, hogy az alanyi jogon járó támogatást névleg visszautasította. Amit lazán meg is tehetett, mert egy német és egy brit bankban, egy amerikai és egy török vállalat brüsszeli ügynökségénél is dolgozott, illetve saját tanácsadó céget is alapított.

Barrosónak viszont nem sikerült ilyen szépen intéznie a dolgokat. Egyelőre nem tudni, mennyi lesz a fizetése a Goldman Sachsnál, de hogy nem a kenyérgondok vitték a kétes hírű befektetési bankhoz, azt biztosra lehet venni. 2004 és 2014 között évente 300 ezer euró fizetést (94,5 millió forint), illetve a fizetése 15 százalékának megfelelő lakhatási támogatást is kapott. Rontja a helyzetet, hogy a 2014 májusában távozó exelnök szépen megvárta azt a 18 hónapot, míg a Bizottsággal jóvá kell hagyatnia a döntését, majd elment a bankhoz. Ezért az uniós tisztviselők legnagyobb szakszervezete, az Unió az Egységért máris azt követeli, Barroso fizesse vissza a támogatást. Pedig a rongyos 30 ezer eurónál már most sokkal nagyobb kárt okozott az EU-nak: az euroszkeptikusok ennél jobb reklámot nem is kaphattak volna.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!