Már nem félnek a beköltözőktől Szilvásváradon - A lakótársak büntetőpirítóssal regulázzák a hanyagokat

„Szakemberként sose értettem, miért háborognak? Valószínűleg azért, mert nem ismerik őket. Pedig jóhiszemű, szabálykövető, szeretetre éhes emberek. Sokszor példát vehetnének róluk az épek és egészségesek.” Tóth Erzsébet, a Bélapátfalvi Idősek, Fogyatékosok Otthona és Módszertani Intézete igazgatója érezhetően még most is feldúlt, amikor a három évvel ezelőtti dolgokról beszél. Akkor az egész magyar sajtót bejárta a szilvásváradi képviselő-testület ülésén készült videó, amelyen a település érdekeit hevesen védelmező hölgyek és urak tiltakoztak a Bélapátfalváról ideköltöző fogyatékos emberek ellen. „Az a nagy baj, hogy a lakosság nem tudja, kikről van szó… Java részük csendes, nyugodt… és hát csak tehetetlen… egymás kezét fogják, ott sétálnak… na, nem mondom, nem szép látvány” – mondta az egyik képviselő a felvételen.

Pedig az. Ott van például Jani és Melinda. Ülnek a szilvásváradi ház nappalijában és fogják egymás kezét.

„Mi már az otthonban egy pár voltunk, szerencsénk volt, ott is külön szobánk lehetett” – mondja a 43 éves szakállas Jani, akiről néhány perc után kiderül, hogy gyakorlatilag mindenhez ért: főz, mos, takarít, kertészkedik, többszörös pingpongbajnok és nagyszerű táncos. Most cha-cha-chát és palotást tanul, de korábban megfordult néptáncegyüttesben is. „Azért ez a kinti élet sokkal jobb, mint odabent. Itt az van, amit mi akarunk: mi döntjük el, mit csinálunk, mit főzünk, hova megyünk. Ez igazi élet.” Jani egyébként nemcsak ért mindenhez, tanítja is a többieket. Helént például pingpongozni.

„Iszonyú tehetséges, már versenyt is nyert, főleg a nyesései életveszélyesek” – magyarázza nem kis büszkeséggel, bár hozzáteszi, hogy sajnos a legutóbbi versenye előtt nem tudtak eleget edzeni. „Ígérték, hogy kihoznak egy asztalt a házba, de még nem kaptuk meg.”

2011-ben az ország csaknem 7 milliárd forintnyi uniós pénzt nyert arra, hogy – számos ENSZ-egyezmény és uniós direktíva alapján – végre nekikezdjen az otthonokban lakó, csaknem 15 ezer fogyatékkal élő ember helyzetének javításához. A program lényege, hogy a több száz fős intézményekből 6–12 fős családi házakba költöztetik az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékosokat.

Olyan emberekről van szó, akiket időtlen idők óta „dugdostak” a társadalom elől. Az ugyanabban az évben elfogadott intézményfelszámolási program első kedvezményezettjei közé tartoztak a bélapátfalvai fogyatékosok, akiknek először a városban szerettek volna házat vásárolni. Bélapátfalva ellenállt.

Aláírásgyűjtés kezdődött, a tiltakozás átterjedt a szomszédos Szilvásváradra is. Volt, aki népszavazást akart kiírni az ügyben. Attól féltek, hogy a turisták majd messze ívben elkerülik Szilvásváradot, ha ott mindenféle „furcsa szerzet” fog sétálni az utcán. ( (A történetről a Vasárnapi Hírek is írt, még 2013-ban. Cikkünkben a bélapátfalvi intézmény lakói meséltek arról, milyen reményekkel készülnek az új életükre.)

A szilvásváradi házban most nyolcan laknak. Gyönyörű családi ház, a Meggyesen, a falu Rózsadombján. A program a szomszédban lakó orvostól vásárolta meg, két évvel ezelőtt. Az itt élők között volt a legerősebb az ellenállás: ha ideköltöztetik a fogyatékosokat, nem lehet majd kiengedni a gyerekeket a játszótérre se – mondták.

Nem tudni, kire gondoltak. Janiék tudniillik nem játszótérre járnak, hanem dolgozni, minden reggel. Többségük – ahogy az egykori bélapátfalvaiak közül sokan – visszajár az otthonban kialakított műhelyek egyikébe. Vannak aztán olyanok, akik közmunkán dolgoznak valamelyik környékbeli településen. Néhányan pedig a valódi munkaerőpiacon találtak állást. Igaz, belőlük van a legkevesebb. Viszont mindannyian önállóan utaznak, vásárolnak, vezetik a háztartást – egyszóval úgy élnek, mint a többi ember, túl a homokozón.

„A probléma ott kezdődött, hogy szinte semmi biztosat nem tudtunk a tervekről” – magyarázza az akkori ellenállást Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere. „Az egész úgy derült ki számunkra, hogy jött egy levél az építési hatóságtól, amiben az volt benne, hogy a településen néhány háznak a szociális főigazgatóság kezdeményezi az átalakítását. A jogszabály szerint a szomszédokat értesítették, akik persze semmiről semmit nem tudtak. Mint ahogy mi se” – állítja a polgármester, aki szerint az egész elkerülhető lett volna, ha a projektben részt vevők időben és körültekintően tájékoztatják a helybelieket. „Kellett némi idő, mire az emberek megértették, hogy ez nem veszélyes dolog.”

„Mi igyekeztünk minden tőlünk telhetőt megtenni: elsőként tájékoztattunk minden érintett polgármestert. A lakóinkkal többször jártunk az érintett településeken. Úgy látszik, ez nem volt elég – mondja Tóth Erzsébet. – Több időnek kell eltelnie, hogy a fogyatékkal élő embereket egyenrangúnak fogadják el.”

Végül elült a tiltakozás – a helybeliek talán elszégyellték magukat, érzékelve az országos felháborodást –, és a 150 bélapátfalvai bentlakó idén beköltözhetett a frissen felújított házakba Bükkszentmártonban, Bélapátfalván, Nagyvisnyón, Mónosbélben és Szilvásváradon.

„Évek óta készültünk erre. Tudatosan készítettük fel a lakóinkat – magyarázza Tóth Erzsébet. – De nemcsak őket, hanem a segítőket is. Ők egyébként sokkal jobban féltek a változástól. Sokan elképzelni se tudták, hogyan lesz ezután. Az otthonban mindennek megvolt a maga rendje és felelőse. Volt ebédidő, megkapták a reggelit és a vacsorát, a takarítók takarítottak, a gondozók segítettek öltözködni. Most mindenkinek ki kell alakítania a saját életét.”

Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Az otthonból kiköltözőknek egyelőre még a gondozók segítenek, hogy eligazodjanak a mindennapi életben. Egyikük mindig ott marad éjszakára is a házakban. Egyelőre. Úgy számolják, néhány hónap múlva már erre sem lesz szükség.

Önálló életük első önálló döntése az volt, hogy kitalálják: ki kivel akar egy házba költözni. Hihetetlen, de egyáltalán nem volt vita. A szerelmesek, élettársak értelemszerűen együtt költöztek, de a korábbi barátságok is megmaradtak. Az új közösségek maguk választották ki a házat is.

A szilvásváradi házban Jani a vezér, bár ő azt mondja, nem főnök, csak „csapatkapitány”. „Mindent közösen intézünk. Mindenki takarít, ha rá kerül a sor. Van mosogatógépünk is – mutatja büszkén –, de még nem használhatjuk, egyelőre meg kell tanulnunk önállóan mosogatni. Ha valaki nem csinálja meg a feladatát, az büntetőpirítóst kap.” Értetlenségünket látva megmagyarázza a dolgot. „A csütörtök a kajamegbeszélés napja. Ilyenkor döntjük el, hogy mit fogunk főzni a következő héten. Aki valamit nem csinál meg, az a közösség döntése értelmében aznap csak pirítóst ehet.”

Janin, Melindán és Helénen kívül itt lakik még a 26 éves Péter, aki lakhatna otthon is a szüleivel, de úgy érezte, fogyatékossága miatt ott el van zárva a külvilágtól. Maga döntött arról, hogy a többiekkel együtt ideköltözik. Itt van aztán még a szemüveges Gábor. Varázsló, számos varázspálca és a témába vágó könyv büszke tulajdonosa, aki saját nyelvet talált ki, és néha azgadiul beszél. A többiek egyre többet értenek már belőle. Gábor nagy focibolond, szobájában Messi néz le a falról, a fiókjában pedig egy valódi Milantörülköző és egy Barca-sál lapul. „Nagyon jól focizom, de csak ha a többiek nem durvák – magyarázza –, Józsival például nem szeretek játszani, mert nagyokat rúg.”

A „meggyesiek” a közeli szövetkezeti boltba járnak vásárolni. „Mindig nagyon kedvesek velünk, szeretünk odajárni” – mondja Gábor. „Fogalmam sincs, mit gondoltak ezek az emberek! – fakad ki egy idős asszony, akit a boltban arról faggatunk, mi baja lehetett Szilvásváradnak Janival, Gáborral, Péterrel és a többiekkel. – Hát nem gondolnak arra, hogy nekik is lehet sérült gyerekük bármikor? Akkor majd velük is így fognak bánni?”

A szabadság egyébként néha elég félelmetes tud lenni. „Bementem a múltkor a dohányboltba cigiért, de nem szolgáltak ki – meséli Helén. – Nem hitték el, hogy elmúltam tizennyolc.” (Tény, ami tény, alig néz ki többnek tizenhatnál.) Aztán hazament az igazolványáért, megmutatta az eladónak, de az továbbra is csak kötötte az ebet a karóhoz. „Valószínűleg azt gondolta: a fogyatékos ember 18 évesen se dohányozzon” – nevet Helén.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!