Miután az új érettségi szabályokkal nehéz helyzetbe hozta a szakgimnazisták egy részét a kormány, most alaposan lebutította az érettségiket – hiszen egy tömeges kudarc roppant kínos lett volna. Ám hibák és értelmezhetetlen feladatok a minisztérium „botránykerülő” hozzáállása ellenére is becsúsztak.

 
Érettségizők - Fotó: Balázs Attila, MTI

Annyira félt a minisztérium a botránytól, hogy inkább nagyon leegyszerűsítette a szakmai érettségik írásbeli feladatsorait, de hibák így is becsúsztak – ez derül ki a Tanítanék Mozgalom gyűjtéséből.

A civil szervezet egy online felületen várja azoknak a diákoknak a panaszait, akik méltánytalanságot, jogsértést tapasztaltak az érettségi során. Eddig 30 jelzés érkezett – jelentős részük a szakmai érettségik kapcsán. A diákok egy része arról számolt be, hogy nem az évek során megtanult anyaggal találkoztak a teszteken, vagy arról, hogy egyszerűen értelmezhetetlenek voltak a feladatok. A Tanítanék így tovább gyűjti a diákok és tanárok beszámolóit, hogy kiderüljön: rendszerszintű problémáról van szó, vagy a kapkodásból adódó bakikról. Amik szintén nagy gondot okozhatnak a diákoknak, hiszen életükben az érettségi egyszeri és fontos lehetőség. A Tanítanék a későbbiekben jogi és oktatási szakértőkkel vizsgálja meg az eseteket, és ha szükséges, jogi lépéseket tesz.

Sulyok Blanka, a mozgalom képviselője maga is szakgimnáziumban tanít.

Diákjai szerint a vártnál sokkal könnyebb volt az írásbeli. Úgy tudja, az Oktatási Hivatal azt kérte a vizsgaelnököktől, hogy legyenek a szokásosnál megértőbbek a gyerekekkel. Hasonlóak a tapasztalatai Kerényi Máriának, a Zöld Kakas Líceum Mentálhigiénés Szakgimnázium igazgatójának is, aki szerint egyes feladatok kifejezetten primitívek voltak. Iskolájukban két szakmai tantárgyból volt vizsga: a hang-, film- és színháztechnika szakterületeket összefoglaló teszt összeállítójának jól érzékelhetően nem a film a szakterülete. Kollégái még azt a szakmailag finoman szólva is megkérdőjelezhető honlapot is megtalálták, ahonnan a teszt készítője összeszedte az ismereteit. A pedagógia feladatok között pedig volt olyan, ahol a vizsgázóknak egy felsorolásból kellett kiválasztaniuk, hogy ki nem tagja a családnak. A lehetőségek között, az apa, nagymama és más családtagok mellett a barát szerepelt.

„Ezt még egy óvodás is tudja, csoda, ha valaki ezen megbukik.
Viszont az eredmény semmit nem árul el a szakmai tudásáról” – mondja az igazgatónő, aki szerint a szakmai színvonalat szégyenletesen beáldozták a botrányok elkerülése érdekében. Ezt viszont nagyon cinikus hozzáállásnak tartja az előzmények ismeretében.

A problémát éppen a kormány idézte elő azzal, hogy úgy döntött: idén először az ötödik érettségi tárgyat nem választhatják szabadon a tanulók, kötelező a képzésükhöz tartozó szakmai tárgyból vizsgázniuk. Ezek részletes követelményeit viszont csak tavaly december végén ismerhették meg a tanulók és a pedagógusok, így rohamtempóban, hatalmas stressznek kitéve próbáltak felkészülni a vizsgára – mintafeladatsorok és tankönyvek hiányában. Hiába tiltakoztak a diákok, pedagógusok, szakmai szervezetek, és kérték az új rendszer bevezetésének elhalasztását, a kormány nem visszakozott. Még akkor sem, amikor az oktatási ombudsman is kifejezte aggályit az ügyben. Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár ugyan azt ígérte, konferenciát fognak tartani a szakképzési centrumok vezetőinek, hogy „az újítás miatt nem érje a diákokat jogsértés”, de ebből végül nem lett semmi.

Az érettségi pedig eddig azt bizonyította, hogy a feladatsorok összeállítói is kapkodtak – így készülhettek a szakmaiságot sok esetben nélkülöző, lebutított feladatsorok, ennek pedig ismét a diákok láthatják kárát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!