Leszbosz szigetére látogat jövő szombaton Ferenc pápa, hogy támogatást nyújtson a nehéz helyzetben lévő migránsoknak, és szolidaritásra buzdítsa az embereket.

 
Szomorú viszontlátás. Egy visszatoloncolt migránsnak mutatják az utat a török Diklliben - Fotó: Ozan Kose, AFP/Europress

Görögország ugyanis pénteken is folytatta az Európai Unió Ankarával kötött egyezménye alapján a migránsok a visszaszállítását Törökországba. A héten körülbelül 250 embert, főként pakisztáni, afgán és bangladesi állampolgárokat szállítottak vissza Leszbosz szigetéről. A nemzetközi szervezetek és a görög kormány véleménye szerint sem voltak felkészülve az akcióra. Mivel csak azokat lehet visszatoloncolni, akik nem adtak be kérelmet, vagy akiknél az eljárást már lefolytatták, a hatóságok leterheltsége miatt elfogynak azok, akik ebbe a kategóriába esnek.

Közben Németországban kijöttek a negyedéves adatok a menekülthelyzetről: az év első három hónapjában 181 ezren adtak be menedékkérelmet, ami 112 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest. Elsőre talán furának tűnik, a határok lezárása után hogyan nőhetett a Németországban beadott kérelmek száma, a statisztikai jelenséget az magyarázza, hogy tavaly még más tagállamokban – például Magyarországon – indították el az eljárást.

Az osztrák kormány statisztikusai is dolgoztak, becsléseik szerint 300 ezer ember érkezhet a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba. Ezért a Brennerhágó lezárását tervezik, ha a migránshullám kontrollálhatatlan lesz. Ahogy Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter kifejtette, a gondot az okozza, hogy a szíriaiak mellett rengeteg észak-afrikai is útra kel, akiknek nem tudnak menedékjogot adni. Olasz kollégájával múlt pénteken tárgyaltak a helyzetről, melynek során Algelino Alfano meglehetősen engedékenynek mutatkozott, mivel az olasz kormány mindenáron el akarja kerülni a konfrontációt az európai partnerekkel.

 

Megérkezett az első szíriai család az Egyesült Államokba, akiket az Obama-program keretében az ország hajlandó befogadni. Ahmad al-Abbúd feleségével és öt gyerekével Kansas Cityben telepedik majd le. „Boldog vagyok, Amerika a szabadság és demokrácia hazája, vannak munkalehetőségek, jó az oktatás, arra számítunk, hogy jó életünk lesz itt” –nyilatkozta az újságíróknak. Az Obama-program keretében szeptemberig 10 ezer szíriai kezdhet új életet az USA-ban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!