Már csak ez hiányzott Donald Trumpnak. Az amerikai elnök hiába próbálta elérni, hogy betiltsák a róla szóló botránykönyvet. A könyv már azelőtt a népszerűségi listák élére ugrott, hogy a boltokba került volna.

 
A Tűz és harag több mint 200 interjú alapján készült, amiket Michael Wolff újságíró az elmúlt másfél évben készített Trumppal, illetve a belső köréhez tartozó emberekkel - A borítókép forrása: AP

Az elnök szerint a Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyv hamis és félrevezető állításokat tartalmaz. Szóvivője, Sarah Huckabee-Sanders egyenesen „kitalált bulvárszemétnek” minősítette. Miután a New York Magazine szerdán részleteket közölt belőle, Trump nyilatkozatban ítélte el volt stratégiai főtanácsadóját, Steve Bannont, aki közreműködött a kiadvány elkészítésében.

Az elnök ügyvédje levélben követelte a könyv forgalmazásának letiltását a szerzőtől, Michael Wolfftól és a kiadóvállalattól.

A sztárügyvéd Charles Harder azonban nem járt sikerrel, sőt a hatalmas hírverés miatt a könyvet a tervezettnél előbb dobták piacra, már péntektől kapható a boltokban.

A sajtóban egymás után jelennek meg részletek a könyvből. Az a kép bontakozik ki az olvasó előtt, hogy Trump kormányzása nélkülöz minden tapasztalatot és elképzelést. Még hat héttel a beiktatása után sem volt fogalma arról, hogy mit is akar valójában. Amikor a helyettes kabinetfőnök arra kérte az elnök vejét és főtanácsadóját, Jared Kushnert, hogy végre fogalmazza meg az adminisztráció három legfontosabb célját, nem kapott egyértelmű választ.

Bannon, aki Trump kampányának egyik irányítója, majd augusztusig az elnök főtanácsadója volt, azt állítja, hogy Trump egyáltalán nem számított a győzelemre, és összezavarodott, amikor kiderült, hogy mégis nyert. Először úgy nézett ki, mint aki szellemet látott, felesége, Melania pedig zokogni kezdett. Utóbb Trump a beszámoló szerint „teljesen megrészegült” a sikertől.

Trump nem élvezte a beiktatási ünnepséget. Dühös volt, hogy a legismertebb sztárok visszautasították a részvételt, és láthatóan veszekedett a feleségével.

Az elnököt kezdetben állítólag „megrémisztette a Fehér Ház”. Hálószobájába még két tévét rendelt a már ott lévő mellé. Kulcsot is akart, hogy belülről bezárkózhasson, de a titkosszolgálat kitartott amellett, hogy a testőröknek mindenkor akadálytalanul kell hozzáférniük az elnökhöz – akár még a hálószobájában is.

Bannon szerint Trump leánya, Ivanka abban reménykedik, hogy ő lesz az Egyesült Államok első női elnöke. A hiúságáról ismert elnöknek különösen fájó lehet a könyvnek az a kitétele, hogy még Ivanka is többször kifigurázta apja hajviseletét. Politikai értelemben ennél sokkal súlyosabb Bannonnak az a megállapítása, hogy Trump legidősebb fia, ifjabb Donald Trump találkozói az oroszokkal az elnökválasztási kampány idején árulással értek fel, hazafiatlan cselekedetnek minősülnek.

A kínos privát leleplezések között szerepel, hogy Trump állítólag többször megpróbálta elcsábítani barátai feleségét. Azért rendel ételt a McDonald’sból, mert attól fél, hogy megmérgezik, a gyorsétteremben pedig nem tudják, hogy neki készül az ennivaló.

Trump betegesen retteg a mérgezéstől, ezért a Fehér Ház személyzetének sem engedi meg, hogy hozzáérjenek a dolgaihoz, különösen a fogkeféjéhez.

Trump a botrány kirobbanása után azt mondta: „Amikor kirúgtam Bannont, nemcsak az állását vesztette el, hanem az eszét is”. Ezek után meglepetésként hatott, hogy másnap a volt tanácsadó rádióműsorában úgy fogalmazott: nagyszerű embernek tartja az elnököt. (Jegyzetünk a január 6-án megjelent Vasárnapi Hírek 12. oldalán, "Petárdapolitika" címmel, Avar János rovatában.)


A Tűz és harag több mint 200 interjú alapján készült, amiket Michael Wolff újságíró az elmúlt másfél évben készített Trumppal, illetve a belső köréhez tartozó emberekkel. A 64 éves Wolff korábban Rupert Murdochról is írt hasonlóan botrányos leleplező könyvet, azelőtt több díjat nyert. Példaképének Truman Capote tényregényét, a Hidegvérrelt tartja, de megítélése szakmai körökben is ellentmondásos.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!