Ezreket mentett meg a Wehrmacht-tábornok.
- Most magyarok készítenek róla filmet.
- Éppen 70 éve hallgattak el a fegyverek Budapesten, de ő már nem érte meg azt a napot.
1945. február 15-én, vagyis éppen 70 évvel ezelőtt már csend volt Budapesten. Három nappal korábban a szovjet csapatok elfoglalták Budát, ezzel véget ért a főváros 52 napig tartó ostroma. A budapestiek elhagyták az óvóhelyeket, és megkezdték a vis?- szaköltözést a lakásokba. A város romokban állt: az utcákon temetetlen holttestek, lótetemek, kilőtt teherautók.
Az Ostrom utcai harckocsiárokban – több száz társával együtt – ott feküdt egy német tábornok, Gerhardt Schmidhuber. Négy nappal korábban, amikor az egysége kitört a Budai Várból, az elsők között esett el.
A drezdai születésű vezérőrnagy 1944 őszén érkezett Magyarországra, amikor a Német Szárazföldi Haderő 13. páncéloshadosztálya kiszorult Romániából, és rábízták az egység parancsnokságát. Budapest szovjet ostroma idején ő volt Pest német parancsnoka. A városban tombolt a nyilas terror. Emberek ezreit végezték ki, mindennaposak voltak a pogromok. Ez volt az az idő, amikor Raoul Wallenberg, Carl Lutz és néhányan mások emberfeletti munkával próbálták menteni a menthetőket.
Schmidhubernek a parancs szerint egyetlen feladata volt: addig tartani a fővárost, ameddig csak lehet a szovjetekkel szemben. Emberélet nem számít. Neki azonban más elképzelése volt a katona feladatáról a háborúban.
Január első napjaiban már Pest belső kerületeiben folyt a csata, amikor elterjedt, hogy egy több száz főnyi SS-katonákból és magyar nyilasokból álló különítmény lecsap a gettóra. A Király utca, Dohány utca, Károly körút által határolt épületekben csaknem hetvenezer zsidó zsúfolódott össze. A gyilkosok a Royal szállóban gyülekeztek.
Hogy a budapesti gettó végül megmenekült, az Schmidhuber vezérőrnagynak köszönhető. A tábornok, aki nem kedvelte túlzottan sem a nácikat (maga nem is volt tagja a nemzetiszocialista pártnak), sem a nyilasokat, parancsot adott a szervezkedés felszámolására. A benne részt vevő német katonákat letartóztatta, és erre utasította a magyarokat is. A gettó bejárataihoz pedig a magyar csendőrök helyett saját katonáit állította.
Néhány nappal később a szovjetek elérték Erzsébetvárost, a gettó felszabadult. Hogy hány ember életét mentette meg Schmidhuber, vagyis hányan estek volna áldozatául a nyilas pogromnak, valószínűleg sosem fog kiderülni. De akár ezer, akár hetvenezer ember menekült meg azokban a napokban, abban biztosan nagy szerepe volt a tábornoknak.
Schmidhuber tábornok történetét először Ungváry Krisztián írta le a Budapest ostroma című könyvében. És bár szerepét a gettó megmentésében azóta többen vitatták (köztük Karsai László történész), Ungváry szemtanúkkal és levéltári adatokkal igazolta, hogy mindez valóban így történt. „Hogy mi volt Schmidhuber motivációja, nem tudni biztosan – mondja. – Egy tény: ő katona volt és nem szadista gyilkos. Tudjuk, hogy saját katonáit is kemény kézzel fogta: egy zacskó eltűnt kávéért is komoly felelősségrevonás járt nála.”
Az is tény – és ezt a jelenlévők külön-külön is hasonló módon mondták el a háború utáni perekben –, hogy azon a bizonyos megbeszélésen, amelyen a nyilasok, a csendőrség és az SS képviselői is ott voltak, Schmidhuber egy pillanatig nem habozott, amikor a parancsot kiadta. Nem mérlegelt, nem fordult feljebbvalóihoz. Szalai Pál, a nyilasok csendőrségi összekötője és Kubissy Béla csendőrparancsnok is azt vallotta, hogy ő fordult segítségért Schmidhuberhez (értsd: nekik köszönhető a gettó megmenekülése), de azt mind a ketten elismerték, hogy a parancsot a tábornok adta ki.
„Gerhardt Schmidhuber nem volt hős, csak tisztességes ember. És az sem kevés – véli Ungváry. – Ma, amikor a jobb- és baloldalnak mást és mást jelent Budapest ostroma, Schmidhuber lehet az a konszenzusos figura, aki megérdemli, hogy emlékezzünk rá.”
Magyar film, német főhős, orosz pénz. Akár egy filmmel. „Sok évvel ezelőtt a Népszabadságban olvastam Ungváry Krisztián rövid írását a budapesti gettó megmeneküléséről. Már akkor tudtam, hogy erről és főleg Schmidhuber tábornokról filmet szeretnék készíteni” – mondja Dési Péter. Az egykori újságíró, ma üzletember (a többi között övé a Minerva Könyvkiadó) szerint annak a néhány hétnek a története, a tábornokkal a középpontban olyasmi, amiről korábban nem forgattak filmet idehaza. Azóta elkészült a forgatókönyv is – ezt Dési Forgács Ivánnal közösen írta meg. „Mivel a főhősünk német, a történetnek pedig rajta kívül magyar és orosz szereplői vannak, szeretnénk, ha hármas koprodukcióban készülne” – mondja a producer. A magyar pályázati rendszer olyan, hogy először a külföldi partnereket kell meggyőzni. Az ember azt hinné, egy pozitív német tábornok minden német filmgyár álma, de nem. „Tárgyalunk egy nagy német filmkonszernnel, tetszik is nekik a téma, de azt mondják, Németországban nehéz ezt ma eladni – mondja Dési. – Azért van ígéretünk, és ha nem is az egyharmadával, de a költségek 10 százalékával beszállnak.” Mert egy ilyen film nem két fillér. Előzetes számítások szerint legalább 2,5-3 milliárd forintba fog kerülni. Az igazi meglepetés egyébként nem a németek, hanem az oroszok hozzáállása volt: A MOSZFILM vezérigazgatójának annyira megtetszett a téma és a forgatókönyv, hogy közölte: nemcsak beszállnak, hanem ő maga szeretné megrendezni a filmet. „Karen Sahnazarov még az előtt, hogy a könyvet megírtuk volna, azt mondta: oké, csináljátok. Ha jó a könyv, a büdzsé harmadát mi álljuk” – meséli Dési. Sahnazarov neve egyébként a többi partner pénztárcáját is megnyithatja: az orosz rendező legutóbbi filmje, a Fehér Tigris a hivatalos orosz versenyfilm volt a tavalyi Oscaron. A Budapest Erőd című film bemutatóját 2020-ra, az ostrom 75. évfordulójára tervezik. „Jó volna, ha nyereséges lenne a film, de nem leszek kétségbeesve, ha nem keresünk vele százmillió dollárt – mondja a producer. – Nekem az a fontos, hogy elkészüljön, és ha lemegy a VÉGE felirat, ott legyek a nézőtéren, amikor kitör a taps.”
Felélesztett történet
„Amikor a Budapest ostromát olvastam, valahogy fel sem merült bennem, hogy ez ugyanaz a történet, amiről a nagyszüleim meséltek. Amikor meg rájöttem erre, már késő volt – meghaltak, és velük együtt haltak meg a történetek is” – meséli Nóti-Nagy Attila. Az egykori újságíró (úgy tűnik, mostanában a volt újságírókból lesznek a filmproducerek) olyan idős embereket keresett, akik átélték a kitörést és az azt megelőző napokat a fővárosban. Az ő visszaemlékezéseik alapján forgatnak filmet, elsősorban korabeli dokumentumfilmek felhasználásával. Volt azonban néhány különösen fontos vagy érdekes esemény, amelyről a túlélők részletesen beszámoltak. Például a Városmajorban zajló harcokról vagy egy zsidó dokumentumhamisító csoport munkájáról úgynevezett „rekonstrukciós jeleneteket” rögzítettek, vagyis játékfilmszerűen forgatták le azokat. „Volt egy kisfiú, aki a hamis dokumentumokat csempészte be a gettóba vagy vitte egy-egy megadott címre. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy megtaláltuk, és beszélhettünk vele. Sajnos, mire elkészült a film, ő már nem élt” – meséli Nóti-Nagy Attila. A Budapest ostroma 1944–45 című filmet valószínűleg hamarosan műsorra tűzi a köztelevízió. A rendező: Babos Tamás.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!