Tizenhét százalékkal több migráns érkezett Európába július végéig, mint az előző év azonos időszakában, mégis jóval kevesebb médiafigyelmet kapnak, mint 2015-ben.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) statisztikái szerint 2015 első hét hónapjában 219 854 ember kelt át a kontinensre, míg idén ugyanennyi idő alatt 258 186 fő.

Törökország és az EU egyezménye következtében módosultak a főbb útvonalak, jelenleg a Földközi-tenger középső részén – Afrikából az olasz szigetek felé – kelnek át a legtöbben. De mivel ez a szakasz veszélyesebb, a bizonyíthatóan vízbe fulladt migránsok aránya is megemelkedett 15 százalékkal: eddig mintegy 3200 ember veszett oda a tengerben.

Aggodalomra ad az is okot, hogy a görög hatóságok információi szerint 76 százalékkal megemelkedett a menedékkérők száma az elmúlt egy hónapban – vagyis azóta, hogy az EU és Törökország viszonya némileg megromlott, mivel Brüsszel és néhány európai állam kritizálta, ahogyan Recep Tayyip Erdogan török elnök bosszút állt az ellene elkövetett puccskísérlet miatt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!