Kilenc év börtönbüntetésre ítélte a táblabíróság Bene Krisztiánt, a „lúgos” orvost, aki öt évvel ezelőtt megtámadta egykori szeretőjét a lakásán – szakítás okán. Az ügy már megjárta az igazságszolgáltatás legmagasabb fórumát is, de a Kúria az erősebb bizonyítottság érdekében a Fővárosi Ítélőtáblát új tárgyalási szakasz megnyitására utasította. Ujvári Ákos büntetőtanácsa most kihirdette a verdiktet: a kilenc év börtön mellett a Budai Irgalmasrendi Kórház egykori igazgatóját, öt gyermek édesapját örökre eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától is.

 
Fotó: Balogh Zoltán, MTI

Ami történt, széles körben ismert, Bene szerelmi viszonyt tartott fenn egykori iskolatársával, Renner Erikával, de elválni nem volt hajlandó, mondván: „szentségi házasságban” él. Amikor az asszony szakított vele, zaklatni kezdte, nem tudta elfogadni, hogy kapcsolatuk véget ért. Ez odáig fajult, hogy 2013. március 12-én reggel, a fején maszkban rátört a gyerekek iskolába menetele után a lakásában az asszonyra, injekcióval elkábította, majd a fürdőszobában a nemi szervét lúggal leöntötte. Az alélt nőt pokrócba csavarta, és úgy távozott a lakásból, hogy rázárta a hevederzárat.

A bíróság életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélte el, miközben a sértett ügyvédje és az ügyész a tárgyalás utolsó szakaszában már a sokkal súlyosabb emberölési kísérletet próbálta igazolni. Ezt a bíróság végül nem fogadta el, de súlyosbító körülményként értékelte a kegyetlenséget és a személyes szabadság megsértését. Ehhez kapcsolódott a magánlaksértés, az okirattal való visszaélés, mert Bene tettét úgy próbálta álcázni, hogy Renner Erika rablótámadás áldozata lett. Ez azonban több sebből vérzett, a bíróság pedig az igazságügyi orvos szakértők álláspontját tette magáévá. Zacher Gábor és Molnár Miklós korábban olyan megállapításra jutott, kizárt, hogy egy sima rabló tisztában legyen a ketamin kábítóanyag és az annak hatásait enyhítő Midazolam szakszerű keverésével, ehhez mindenképpen orvosi ismeretekre van szükség.

A Bene autójában megtalált fecskendők az anyagmaradványokkal szintén gyengítették a védelem állásait. De mégsem ez volt a döntő momentum.

Az orvos korábban rendőrök kíséretében járt körbe a kórház épületében, hosszú utat tett meg az alagsoron át. Erről a bejárásról videofelvétel készült, a túlmozgásos vádlott azt próbálta igazolni, hogy amikor Renner Erikát megtámadták – és az nem ő, hanem valaki más lehetett –, akkor éppen a kórház területén volt. A bíróságnak azonban szemet szúrt, hogy a bejárást semmilyen formában nem dokumentálta. És a zsúfolt kórházban nagyon kevesen látták.

A bizonyítás fontos mozzanata volt az a felismertetés, amelyet a rendőrök eléggé megkésve, a támadást követő nyolcadik hónapban szerveztek. Egy tanú azonban – a szeme színe és a tekintete alapján – határozottan felismerte az orvost. A márciusi reggelen látta ugyanazt a szempárt, amikor összetalálkozott vele a folyosón. A szempár tulajdonosa maszkban rohant lefelé a lépcsőn.

Az is gyanús volt, hogy Renner Erika hamis-sunyi kutyája meg se mukkant, amikor a támadó a lakásban tartózkodott.

A bíróság megvizsgálta, ki jöhetett még szóba lehetséges elkövetőként, a volt férjet és a jelenlegi élettársat is ellenőrizték.

A bíró szerint a kutya jól ismerte a támadót. Ez megint Bene sündisznóállását gyengítette. Miként az is, hogy megtalálták nála az asszony adópapírjait. Ebből meg arra következtettek, hogy minden bizonnyal kulcsa lehetett a lépcsőházhoz, mert a postaládához valahogyan hozzá kellett férnie.

A védelem stratégiája arra épült, hogy Bene ártatlanságát hangoztatva a vádlott felmentését kérje. Szekér Gyula ügyvéd minden eszközt megpróbált bevetni. A tárgyalás zárószakaszában azzal állt elő, hogy – egy új szakértő szerint – az asszony akár forró teával is leforrázhatta magát, és a rendőrségi nyomozás hiányosságait taglaló névtelen levelet is sikerült prezentálni, amivel sok sikert már nem lehetett elérni, mert közben a közvetlen bizonyítékok súlya alatt megdőlt a vádlott alibije.

A teljes tárgyalási folyamatot végignézve azt lehet megállapítani, hogy Bene első védője, Bánáti János (a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke) még arra helyezte a hangsúlyt, hogy a minden kétséget kizáró bizonyítékokat kérte számon a nyomozó hatóságokon. És elérte, hogy az elsőfokú tárgyaláson a sokáig szabadlábon lévő védencét igen enyhe – négyévnyi – börtönbüntetéssel sújtották.

A másodfokú tárgyaláshoz érve azonban Bánátit lecserélték, belépett a képbe a szisztematikus haladást választó Gaál András sértetti képviselő, és az ügyészség is magasabb sebességfokozatba kapcsolt.

Az elsőfokú tárgyalás után mégis arra lehetett számítani, hogy Bene Krisztián (Mikola István volt egészségügyi miniszter unokaöccse, akinek államtitkár testvére is működik a fideszes adminisztrációban) kamatoztatni tudja magas kapcsolatait.

Arról ugyan nem lehetett hallani, hogy valaki föntről beleszólt volna az ügybe.

Mindenesetre az egykori kórházigazgató meggyanúsítása és az eljárás folydogálása után három évvel egy magán-egészségügyi központ orvosaként dolgozott.

Megtörtént az is, hogy amikor Renner Erika intimplasztikai műtétre készült, Benét mint az égési sérülések specialistáját ajánlották a figyelmébe. Emellett Bene Krisztián régi gimnáziumi osztálytársának köszönhetően beállt a Terézvárosba gyermekorvosnak, és a praxist úgy vette meg, hogy EU-támogatást használt föl hozzá. Ez akkor pattant ki, amikor az elsőfokú bíróság négy évre ítélte el, és öt évre eltiltotta az orvosi hivatás gyakorlásától. A hír hallatán csak kapkodta a levegőt a VI. kerületi képviselő-testület.

A sokáig szabadlábon védekező Bene Krisztiánt, akit 29 éves korában neveztek ki a Budai Irgalmasrendi Kórház élére, 2014 júniusában úgy „engedte el” az ügyészség, hogy a nyomozás megszüntetésérőlés a bizonyítékok megsemmisítéséről hozott határozatot. Renner Erika ettől pánikba esett, és panaszt nyújtott be a legfőbb ügyészséghez. Itt fordult meg az ügy. Ennek most már négy éve. És jogerős ítélet még mindig nem született, mert a megismételt tárgyalás végén csütörtökön az ügyészség és a vádlotti oldal is fellebbezett.

A kétgyermekes családanya, aki évek óta járja a bíróságokat, soha nem nevezte meg támadójaként egykori szeretőjét. A táblabíró is szóvá tette, hogy megszólalásaiban nem vezérelte bosszú.

Érdeklődésünkre ezt mondta: „Ez az ítélet nem az enyém, sokkal inkább a társadalomé, hiszen az egészségemet nem tudja senki visszaadni, erre az igazságszolgáltatás sem képes. Azok miatt csináltam végig, akik nem tudják, hogy mit kell tenniük, ha bántják őket. Vagy ha tudják is, látják az előttük tornyosuló akadályokat, és visszarettennek. Ennek az ügynek több olyan fordulópontja volt, amikor úgy éreztem, hogy hiába küzdünk. Egyszer talán mégis vége lesz.”

Arra, hogy Bene miért tette, a bíróság a konokul tagadó orvostól nem kaphatott választ, nincs tehát beismerő vallomás. Azért tette, fogalmazott az ügy korábbi szakaszában egy szakértő, mert ez a világnézete. Nem ő döntött a kapcsolat megszüntetéséről, hanem a nő. Az asszony nemet mondott, meg kellett büntetnie. Akár úgy is, hogy leönti lúggal. Hogy soha többé ne lehessen szexuális élete.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!