szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Kilenc év börtönbüntetésre ítélte a táblabíróság Bene Krisztiánt, a „lúgos” orvost, aki öt évvel ezelőtt megtámadta egykori szeretőjét a lakásán – szakítás okán. Az ügy…

Rab László | 2018. február 27.

Ez az ítélet nem az enyém
 
A Károlyi házaspárt is elérték az amerikai női tornászválogatott körüli szexuális zaklatási botrány hullámai, az Amerikai Torna Szövetség ugyanis a minap bejelentette, a jövőben nem…

Beró Zsolt | 2018. január 21.

Nem kérnek Károlyiékból
 
Makulátlan frizura, decens smink, kedves mosoly és egy ínycsiklandó pannacotta – első blikkre ennyi látszik ki a sarki asztalnál ücsörgő Péterfy-Novák Évából, pedig az Egyasszony…

Csejtei Orsolya | 2017. december 18.

Csak akkor kell a védelem, ha kérem – Péterfy-Novák Éva nőkről, férfiakról, bántásról
 
Ki véd meg? – Magyarországon évente legalább 50 nő veszti életét családon belüli erőszak következtében, több százezren pedig rettegésben élik mindennapjaikat. A kormány mégsem…

Kertész Anna | 2017. december 8.

Nem segít a hatóság – Egy bántalmazott nő tipikus története
 
Az utóbbi időben napvilágra került zaklatási ügyek ritka figyelemre tartanak számot, és az emberek nagy részét felháborítják az ilyen esetek – derül ki a Vasárnapi Hírek által…

Kertész Anna | 2017. november 19.

#engem is érdekel
 
Ha hihetünk Semjén Zsoltnak, a szexuális zaklatásos ügyek mai súlya eltörpül azokhoz az állapotokhoz képest, amikre itt számítani lehet, ha a Soros zsebében levő Európai Bizottság…

Kárpáti János | 2017. november 5.

Egyre kínosabb helyzetbe kerül Kevin Spacey, aki a szexuális zaklatási botrányok egyik főszereplőjévé vált a héten.

Munkatársunktól | 2017. november 5.

Összedől a Kártyavár
 
#metoo – Vége a hallgatásnak – Magyarországon is társadalmi kérdéssé dagadt Harvey Weinstein amerikai producer szexuális zaklatási ügye. Pontosabban az, hogy egyre több zaklatást…

Munkatársunktól | 2017. október 21.

Amikor vége a hallgatásnak
 
Magyarországon is társadalmi kérdéssé dagadt Harvey Weinstein amerikai producer szexuális zaklatási ügye. Pontosabban az, hogy egyre több zaklatást elszenvedett nő áll ki a nyilvánosság…

VH ajánló | 2017. október 21.

Már nyomoznak Weinstein ellen - Óriási botránnyá dagadtak Harvey Weinstein szexuális zaklatási ügyei. A hollywoodi filmproducer ellen már a rendőrség nyomoz az Egyesült Államokban és…

Bártfai Gergely | 2017. október 14.

Látványos összeomlás a leleplezések után - Óriási botránnyá dagadtak Weinstein szexuális zaklatási ügyei
 
Pintér Béla és Társulata: A Sütemények Királynője, Szkéné Színház - 100. előadás

Kertész Anna | 2017. január 17.

Évtizedes gyalázat
 
40 nő - Becslések szerint naponta negyven nő hal bele a partnerétől vagy férjétől elszenvedett bántalmazásba Oroszországban.

Munkatársunktól | 2017. január 16.

40 nő - Becslések szerint naponta negyven nő hal bele a partnerétől vagy férjétől elszenvedett bántalmazásba Oroszországban.

Munkatársunktól | 2017. január 16.

Tizenkét éven át erőszakolta, verte saját lányát egy magát igaz keresztényként meghatározó aszódi férfi.

Munkatársunktól | 2017. január 8.

Tizenkét éven át erőszakolta, verte saját lányát egy magát igaz keresztényként meghatározó aszódi férfi.

Munkatársunktól | 2017. január 8.

Nevelők erőszakoskodtak a védelembe vett gyerekekkel.

Munkatársunktól | 2016. szeptember 11.

Kényszerszex és bántalmazás
 
Egy magyar nőt megerőszakolt három eritreai férfi Mühlhausenben. Az eset még múlt hétvégén történt, de a Thüringer Allgemeine helyi napilap csak csütörtökön hozta nyilvánosságra a…

Munkatársunktól | 2016. szeptember 2.

Erőszakoskodott vele Kiss László edző – nyilatkozta a TV2-nek egy külföldön élő, egykori úszó. A nyugdíjas hölgy szerint Kiss már a börtönből való szabadulás után támadta meg.

Munkatársunktól | 2016. június 26.

Beszélni kell róla, de nem mindegy, hogyan.
- A családon belüli erőszak ellen a feltárással lehet leginkább védekezni.
- Az érintettek történeteit elmeséltető Beszélj róla!…

Krausz Viktória | 2016. május 29.

A kiállás ereje - A Beszélj róla! projekt révén több száz áldozat bukkant fel
 
Bocsánatot kért Kiss László, a magyar úszóválogatott lemondott szövetségi kapitánya Takáts Zsuzsától, akit 55 évvel ezelőtt két társával megerőszakolt – ezzel végképp…

Kertész Anna | 2016. május 16.

Bocs - 'Ne menjünk bele a részletekbe' - Kiss László bocsánatot kért, de maszatolt
  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 31 cikk)
  •