Az utóbbi időben napvilágra került zaklatási ügyek ritka figyelemre tartanak számot, és az emberek nagy részét felháborítják az ilyen esetek – derül ki a Vasárnapi Hírek által rendelt kutatásból. A szemléletet még nem formálták át teljesen a botrányok, hiszen sokan továbbra is az áldozatokat hibáztatják, sőt egy idő után károsak lehetnek a bulvárügyek, mivel egyedi, főleg a művészvilágban, szexuális ragadozók által elkövetett esetekként láttatják azt, ami a szakemberek szerint valójában a társadalmi berendezkedés egyenes következménye.
A #metoo talán a valaha volt legsikeresebb közösségi szolidaritási akció, léptéke még az emlékezetes (a Charlie Hebdo elleni merényletet követő) je suis Charlie kampánynál is nagyobb, a csatlakozás hozzá igazi aktus: annak elismerése, hogy az illető zaklatás áldozata – sokan le is írták a konkrét történetüket. Gyors terjedésének a titka a közösségi média hírfeldolgozási szokásaiban és a téma jellegében rejlik.
„Azért övezheti ekkora figyelem, mert az emberek többségét valamilyen módon érinti, a nők túlnyomó részét mindenképpen. Társadalmi osztálytól, világnézettől, kortól függetlenül” – magyarázza Labanino Rafael politológus, hozzátéve, hogy mivel kicsi a „belépési költsége” egy közösségimédia- kampány indításának, naponta sok-sok próbálkozás történik egy-egy társadalmi ügy terjesztésére, gyakran bármilyen valós támogatottság nélkül: például Nagy-Britanniában – egy kutatás tanulsága szerint – a kormányzati honlapon indított petíciók 43 százalékának 3 hónap után is 5 vagy annál is kevesebb aláírója volt.
A #metoo kampány sem első nekifutásra ért el ekkora népszerűséget: Labanino rámutat, hogy az akciót 10 éve eredetileg Tarana Burk, egy szexuális erőszak áldozataival foglalkozó civil szervezet alapítója indította útjára. A #metoo kampány mostani felfutása előzményének tekinthető két közösségimédia-kampány is: az egyikben Bill Cosby amerikai humorista 46 áldozata mondta el, hogy megerőszakolta őt a híresség, a másik akkor indult, amikor nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Donald Trump (akkor még elnökjelölt) azzal hencegett, hogy szexuálisan zaklatja a nőket.
Rendszerszintű zaklatás
A #metoo akkor tudott igazán kiteljesedni, amikor októberben A-listás amerikai színésznők mesélték el, hogyan zaklatta őket Harvey Weinstein producerpápa. Egy amerikai színésznő, Alyssa Milano volt az is, aki felvetette, hogy minden zaklatást átélt nő írja ki, hogy #metoo, azaz engem is. Az első 24 órában a Twitteren 500 ezren osztották meg a szócskát, míg a Facebookon 4,7 millióan reagáltak rá.
„Zanin Éva társadalomtörténész szavait használva: megtört a »nyílt titok politikája«, a nők, akik korábban egymástól sem reméltek megértést, kirakták a történeteiket – névvel, arccal” – mondja a politológus.
Igazán nagy hatása a nevesített és ismert közéleti figurák fémjelezte sztoriknak lett, ezekkel azonban óvatosan kell bánni – figyelmeztetnek a szakemberek.
„Azt az érzést keltik ezek a történetek, hogy a zaklatásokat szexuális ragadozók követik el, és így egyedi esetek – mondja Gregor Anikó szociológus. – Pedig sokkal általánosabb probléma tünetei ezek az események. A nőket naponta éri rendszerszintű zaklatás társadalmi alárendeltségükből kifolyólag. Mindez a női lét részévé válik, azért is lehet ekkora a zaklatási ügyek látenciája.”
És azért is ekkora dolog – tehetjük hozzá –, hogy nők százezrei tesznek egymás után vallomást, jelezve azt, hogy számukra nem elfogadható ez a státusz. „Ez az együttállás esélyt teremt a hatalmi helyzet megbillentésére, és ebben óriási felelőssége van a médiának. Fontos, hogy ne bulvárügyekként kezeljék a zaklatási ügyeket, hogy ne csak ismert emberek botrányaira koncentráljanak. Mindennek lényeges mozzanata, hogy átkerüljön az ügy az offline térbe” – hangsúlyozza Labanino Rafael. Ami úgy tűnik, megtörtént, hiszen nehéz ma úgy megfordulni egy társaságban, hogy ne kerüljön elő a téma.
Az ügyek ismertségét jelzik reprezentatív kutatásunk eredményei is, amelyet a Publicus Intézet végzett a Vasárnapi Hírek megrendelésére.
Róluk szólnak a hírek
Eszerint a magyarok túlnyomó többsége, a megkérdezettek 85 százaléka hallott a zaklatási ügyekről. Érdekesség, hogy a 60 év fölöttiek tájékozottabbak a kérdésben: 95 százalékuk ismeri a témát, míg a 18–29 év közötti korosztálynak csupán 68 százaléka. Hasonló arány – 84 százalék – tartja fontos társadalmi kérdésnek a zaklatási ügyeket, a férfiak és nők véleménye ebben nem tér el markánsan egymástól (81, illetve 87 százalék).
Nem egyformán háborítják fel a különböző végzettségű magyarokat a zaklatási történetek: a legkevésbé a diplomásokat (58 százalékukat), a legfeljebb nyolc általánost végzetteket pedig a leginkább (76 százalékukat). A szakmunkásokban és érettségizettekben ugyanolyan arányban keltettek negatív indulatokat a botrányok, a diplomások 24 százalékával szemben csak 18 százalék gondolta úgy mindkét csoportban, hogy természetesnek tartja az ilyen esetek előfordulását.
A nyolc általánost végzettek elenyésző részének, 9 százaléknak „fér bele” „az ilyesmi” – persze árnyalja a képet az is, hogy ki mit gondolhat zaklatásnak.
Ennek vonatkozásában is fontos lehet a zaklatási történetek megosztása, sokan döbbenhettek rá arra, hogy amit korábban elszenvedtek, az nemcsak számukra volt kellemetlen, hanem másoknak sem természetes.
„Normaalkotó ereje lehet a vallomásoknak, megtudhatjuk, mit érez egy áldozat, a további áldozatok azonosíthatják magukban az érzést. És nem utolsósorban sokan elgondolkodhatnak azon, hogy ők vajon tettek zaklató dolgot” – mondja a szociológus.
Nem jól kezelik
A magyar botránysztorik (lásd keretes írásunkat) közös pontja, hogy az elkövető minden esetben pozíciójával, hatalmi helyzetével élt vissza, talán ezért van az, hogy a megkérdezettek nagyon nagy arányban gondolják azt, hogy zaklatásnak minősül, ha valaki hatalmi helyzetét kihasználva közeledik valakihez – 93 százalékuk gondolta ezt, de csak 80 százalék vélekedik úgy, hogy zaklatásnak számít, ha valaki segítségért, támogatásért cserébe szexuális szolgáltatást kér – ez utóbbi jelenséggel szemben a férfiak kicsivel megengedőbbek, nekik 18, míg a nőknek csupán 10 százaléka nem tartja zaklatásnak ezt a kategóriát. Nehéz körülírni azt, hogy pontosan mi minősül jogilag zaklatásnak (lásd keretes írásunkat), az azonban közismert jelenség, hogy a szexuális visszaélések esetében a rendőrség és az ügyészség gyakran bánik méltatlanul az áldozatokkal, ezért sokan nem keresik fel őket, ha abúzus sértettjei.
A megkérdezettek 53 százaléka szerint a rendőrség, ügyészség nem jól kezeli ezeket az ügyeket, ezért sokan nem tesznek feljelentést – kortól és végzettségtől lényegében független ez az eredmény, csak a nők és férfiak vonatkozásában akad eltérés: a nők 59 százaléka nincs megelégedve a hatóságok hozzáállásával, a férfiaknál ez az arány csupán 47 százalék.
Míg az egyéb kérdésekben nem mutatkozik különbség a különböző pártszimpátiáknál, itt azonban tetten érhető az eltérő valóságérzékelés: míg a fideszesek 47, az MSZP-szavazók 77 százaléka elégedetle n a rendőrség és az ügyészség munkájával ezen a téren.
Társadalmi változások előszele?
Bár a rendőrség munkájával nincsenek megelégedve, annak áldozathibáztató magatartását sokan osztják. A kutatásban részt vevők 41 százaléka szerint az áldozatok tehetnek arról, hogy zaklatják őket, és az emberek 28 százaléka szerint maguk az áldozatok tehetnek arról is, hogy nincs az ügyüknek jogi következménye. Viszont csupán 24, illetve 22 százalék ért egyet azzal az állítással, hogy a nyilvánosságra került ügyek ártatlan esetek, nem kellene ezért embereket meghurcolni, illetve, hogy vannak bizonyos élethelyzetek, ahol el kell viselni az ilyesmit.
Egy ilyen friss, a zaklatási botrányok időszakában végzett kutatás eredményeit Gregor Anikó szerint árnyalja, hogy a válaszadók akár normatív nyomás alatt is állhatnak, amennyiben a zaklatást elítélő vélemények dominálják körülöttük a közvéleményt.
Hogy mennyire lehet tartós ez a szemléletváltás, hogy hosszú távon is lehet-e
„
pozitív hozadéka” a kiállásoknak, attól függ, hogy sikerül-e a konkrét botrányokról leváló, az online téren kívül is megélő, kiszélesedő tematikát kialakítani. Hiszen – mint mondja – a szexuális zaklatási ügyek feldolgozásának igazi kérdése, hogy elkezdünk-e nők és férfiak hierarchikus viszonyán dolgozni, a nőket érő rendszerszintű abúzust visszaszorítani. A megkérdezettek szerint ez a mostani társadalmi hozzáállás okolható leginkább (53 százalék) azért, hogy a zaklatási ügyeknek nincs jogi következménye, az emberek 38 százaléka viszont a hatóságokat, 30 százaléka pedig a bíróságokat teszi felelőssé.
A politikusok csak 25 százalékuk szerint tehető felelőssé a következmények nélkül maradó zaklatási ügyekért.
Publicus Intézet – Vasárnapi Hírek
A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2017. november 11–15. között. A nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív mintába 1001 fő került. A teljes mintában a mintavételi hiba +/–3,1 százalékpont.
Ön hogyan viszonyul ezekhez a zaklatási ügyekhez?
(Azok körében, akik hallottak róla, N=851, %)
- felháborítja, hogy ilyenek történnek
- természetesnek tartja, nem lepődött meg rajta
- nem érdekli 
Ön szerint kit terhel a felelősség elsősorban azért, hogy a zaklatási ügyek nagy részének nincs jogi következménye?
- társadalom hozzáállása
- rendőrség /ügyészség
- bíróság
- maguk az áldozatok
- politikusok 
Csak a botrány számít?
A Hollywoodból indult zaklatási botrány október közepén érte el Magyarországot, amikor Sárosdi Lilla színész először név nélkül tette közzé, hogy kezdőként hogyan próbálta szexuális aktusra kényszeríteni egy máig dolgozó rendező. Később megnevezte Marton Lászlót, akit azóta elbocsátott a Vígszínház, de a darabjait továbbra is műsoron tartja. Azóta már legalább tíz, a színházi világban mozgó nő bukkant fel, aki zaklatással vádolja a rendezőt, a Vígszínház viszont csupán semmitmondó nyilatkozatban reagált az eseményekre.
A Bors című napilap információi szerint Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója akár bele is bukhat a Marton-ügybe, annak ellenére, hogy még nem járt le a mandátuma. A lap úgy tudja: az csak az utolsó csepp volt a pohárban, hogy állítása szerint nem tudott a színház falai között zajló zaklatásokról, sokan a vezetési stílusát is nehezményezik.
Nagyon úgy tűnik, hogy ezen esetek nem választhatóak el attól a közegtől, amelyben a zaklatások történtek. Ezt mutatja Kerényi Miklós Gábor példája, akit elbocsátottak a Magyar Operettszínházból miután több férfi, köztük Maros Ákos, egykori színész, táncos is előállt azzal, hogy 18 éves korában a rendező testileg és lelkileg is megalázta, amikor elfenekelte egy vállfával.
Egy a német közszolgálati rádiónak név nélkül nyilatkozó egykori operettszínházi munkatárs szerint Kerényi eltávolításával nem szűntek meg a problémák, mert szerinte a vezetés igenis tudott a zaklatásokról.
„Nagyon elszomorít, hogy van egy intézmény, amelyben mindenki fél és nem meri vállalni véleményét” – nyilatkozta a rádiónak.
Úgy gondolja, a munkatársak azért nem mernek előállni, mert tartanak tőle, hogy többet nem kapnak szerepet a színházban, amelynek főigazgatója, Lőrinczy György a HVG-nek adott interjújában tagadta, hogy tudott volna az esetekről, holott több mint 20 éve dolgozott Kerényivel. Aki továbbra sem érti, mi a probléma a „módszereivel”, és az „ellene felhozott esetek egy olyan oktatási folyamat játékos részei voltak, amelyek kölcsönösségen alapultak, és nem volt szexuális töltetük”.
Mindezt azzal próbálja alátámasztani, hogy állítása szerint „soha nem fogdosott nemi szervet”.
A múlt héten Szikora Jánost, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját vádolta meg szexuális zaklatással egy egykori színész (Szikora állítása szerint a színház egykori büfése), Kátai István. Az igazgató tagadja a vádakat.
A színházi világon kívül egyelőre kevés területen bukkantak fel hasonló történetek, aminek valószínűleg az is oka lehet, hogy azoknak a híreknek, amelyekben nem hírességek az érintettek, sokkal kisebb a „bulvárértéke”. Így az áldozatok kevesebb támogatásra számíthatnak a nyilvánosság oldaláról.
A színházi rendezők eseténél például jóval kisebb hírverést kapott az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar dékánjának, Mikolya Györgynek a kirúgása, aki – a közösségi médiában és a sajtóban megjelent beszámolók szerint – több női oktatót és egyetemi dolgozót is szexuálisan zaklatott. Ezt megerősítette az egyetem etikai vizsgálata is.
Nem mindenhol ilyen „egyszerű” a zaklatók eltávolítása.
Tyukod polgármesterét például a település anyakönyvvezetője vádolja zaklatással (ő rendőrségi feljelentést is tett), de a hírek szerint nyílt titok, hogy a településvezető a hivatal több női dolgozójával is hasonlóan bánt, és kirúgással fenyegette őket. Ennek fényében különösen bátor tett a Czibere József elleni kiállás, hiszen továbbra is ő vezeti a települést.
Nem is zaklatás
„Az utóbbi időben Magyarországon nyilvánosságra került esetek jogilag nem számítanak zaklatásnak – mondja dr. Bátki Hanna jogász. – A zaklatás bűncselekmény ugyanis akkor valósul meg, ha az esetek rendszeresen fordulnak elő, és nem is feltétlenül kell, hogy szexuális töltetük legyen.”
Tipikus eset például, amikor szakítás vagy válás után az egyik fél nem nyugszik bele a szétválásba és telefonhívásokkal vagy SMS-ekkel rendszeresen zaklatja a volt párját vagy annak új partnerét. Akkor például megvalósulhat a zaklatás, ha egy hatalmi pozícióban lévő ember egy munkahelyen rendszeresen megsimogatja a beosztottját vagy esetleg hozzádörgölőzik.
A jogban szeméremsértésnek minősül például a „mutogatás”, amikor valaki kifejezetten a nemi vágy felkeltésének céljából csinálja ezt.
„Viszont amennyiben már testi kontaktus is történik, például valaki akarata ellenére a másik nemi szervéhez ér többször a tiltakozása ellenére, már szexuális kényszerítésnek számít. De például a comb megsimogatása még kéretlenül sem számít bűncselekménynek, mert nem feltétlenül a nemi vágy fokozása a cél, és nem számít erősen szeméremsértő cselekedetnek sem” – magyarázza a jogász. Szerinte a médiában az utóbbi időben nyilvánosságra került esetek egy része esetében éppen ezért nem történt bűncselekmény, de mivel minden eset más és egyedi, nagyon nehéz megítélni a beszámolókból, hogy pontosan milyen megítélés alá estek volna, ha a bíróság elé kerülnek. A magyar jogi szabályozás egyébként megfelel az európai trendeknek, az USA-ban viszont szigorúbb az ilyen esetek megítélése.
F. SZABÓ KATA
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!