Hipnózissal csökkenthető a fájdalom, oldható a magány érzése, megtudható egy-egy komoly betegség kialakulásának oka. Dr. Bányai Éva pszichológus saját daganatos betegsége óta arra…
– Árvácskák kora jöhet
– Anyagi okok miatt egy gyereket sem vehetnének el a szüleitől, a kiemelések harmada mégis ezért történik – derül ki egy most nyilvánosságra hozott…
Van a VIII. kerületben egy kórház, ahol a legszerencsétlenebbeket ápolják. Az utcára nem engedhető hajléktalan embereknek nyújt menedéket az Oltalom Karitatív Egyesület intézménye,…
Folyamatos botrányok kísérik a Magyar Orvosi Kamara működését, az elégedetlen orvosok leginkább az átláthatatlan működést és a hálapénz elleni fellépés hiányát kérik számon a…
Ki véd meg? –
Magyarországon évente legalább 50 nő veszti életét családon belüli erőszak következtében, több százezren pedig rettegésben élik mindennapjaikat. A kormány mégsem…
Sem elismerni, sem kezelni
–
Orbán Viktor a menekülthelyzetre adott válaszával nyeri meg a következő választást, mert a magyarok (ahogy általában az emberek) számára is az egyik…
Nővérvallomások – Két asszony, két ápolónő, akik megírták hivatásuk legfelemelőbb és legkeservesebb pillanatait, hogy legalább a társadalmi elismerés szintjén a helyére…
Az utóbbi időben napvilágra került zaklatási ügyek ritka figyelemre tartanak számot, és az emberek nagy részét felháborítják az ilyen esetek – derül ki a Vasárnapi Hírek által…
Globálisan pusztít a depresszió, aminek legfőbb oka az lehet, hogy erőszakot teszünk a biológiai ritmusunkon. Többek között a villanyvilágítás és az állatok hiánya is felelős…
Végső stádium helyett – Ötszáz embert menthet meg évente a hamarosan induló országos vastagbélszűrési program, ha nem vérzik el a szervezetlenségen. Ma az endoszkópos kapacitást…
Mellékhatás
a meddőség ellen – „Doktor úr, mit tett velem? – vonta kérdőre dr. Újhelyi Károlyt egy prostituált nem sokkal azután, hogy a híres infektológus saját fejlesztésű…
Gyermekek
szolgálatában - A hazai gyermekorvosok az elsők között voltak, akik két éve a menekültek segítségére siettek. Köztük volt dr. Kovács Zsuzsanna is, aki évtizedek óta…
Majdnem blaszfémia – Nyolcezernél többen írták alá az öt közéleti személyiség – Beer Miklós váci püspök, Gégény István, a SZEMlélek blog főszerkesztője, valamint…
Az elszalasztott
reformok
áldozatai - Az egyik legnagyobb adóssága a rendszerváltozás utáni kormányoknak, hogy nem tisztázták, a modern egészségügyben milyen szerepe legyen az államnak,…
Egy kanadai cég honlapján megrendelem, egy ukrán cég Németországból elküldi és valójában indiai – mi az? Vagy: Egy csetszobában 6-kor bedobják a tüneteket, 8-ra megvan a diagnózis,…
Többet is hajlandó adni a társadalom az időseknek: az aktív korúak meglepően szolidárisak a nyugdíjasokkal – ez derül ki exkluzív kutatásunkból. Illetve az, hogy az emberek többsége…
Kertész Anna, Nagy B. György | 2017. szeptember 24.