Magyarország legnagyobb állami korrupciós ügyét hozza nyilvánosságra hétfőn az MSZP, jelentette ki Tóth Bertalan. A párt elnökségi tagja szerint ugyanis „állami segédlettel” nyerészkedtek a gázon offshore hátterű cégeket bevonva – az ügy főszereplője pedig a MET Zrt. Tóth szerint az ügy lényege, hogy jogszabályi segédlettel az MVM egyik partnercége olcsón vett gázt, amit tovább passzolt a MET-nek, az pedig jó drágán adta el. Azaz a magyar emberek egy csomót fizettek feleslegesen. Az ügyről szóló dokumentumokat az MSZP kiperelte az MVM partnercégtől, e papírokat teríti Tóth a hét elején.

 
Orbán Zürichben - Fotó: Szentegyházi Gyermekfilharmónia

Közben kiderült, hogy az említett MET (amit egyes lapok Orbán közeli cégként aposztrofálnak) fizette nagyrészt annak a gyerekkórusnak az útját, amelynek előadását a zürichi dómban Orbán Viktor és felesége is végigülte – Nagy István svájci nagykövet társaságában. A kórust a 444. hu információi szerint a külügy „irányította” a MET-hez, mint lehetséges szponzorhoz.

Azt nem tudni, mi köti össze a tárcát és az energetikai céget. Annyi azonban biztos, hogy az énekkar és Nagy István között személyes a kapcsolat: a kórusvezető a nagykövet keresztapja. És az is biztos, hogy Orbán és az egykori bankár, Nagy is jó viszonyt ápol, utóbbi a miniszterelnök főtanácsadója: leginkább pénzügyekben – nem véletlenül nevezte lapunk Orbán svájci bankárjának.

Azt szintén nem tudni, hogy mi a kapcsolat Orbán és a MET között: egy svájci lap szerint a cég (és Nagy) miatt látogatott Orbán Zürichbe, ám a MET szerint erről szó sincs.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!