Egyetlen utca választotta csak el tegnap Hejőszalontán az árpádsávos és pártemblémás zászlók alatt összegyűlt jobbi kosokat a civil jogvédőktől. Egy utca, két külön világ. „Békességet, jogállamot, náciellenes Magyarországot!” – skandálta a helyi cigány kisebbségi önkormányzat helyisége előtt összegyűlt 2-300 jogvédő.

A másik oldalon körülbelül ugyanennyi jobbikos „Ne bántsd a magyart!” felirat alatt szidta a belügyminisztert, aki szerintük becsapta a vidék-Magyarországot, nem csinált két hét alatt rendet és tesz arra, hogy itt, Borsodban mi zajlik. A két tábor között mintegy 100 rendőr tömegoszlató felszerelésben. Közbe­lépé­sükre nem volt szükség.

Gyöngyöspata, Hajdúhadház után Hejőszalonta volt a „cigányterror” elleni szélsőjobboldali feltűnősködés és uszítás helyszíne. Az indok: március 22-én ismeretlenek megölték Hornyák Tecát, ahogy a helyiek ismerték. A gyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség. De persze a Jobbik már meghozta a maga ítéletét: itt is cigányterror van, ezért mentek Hejőszalontára. Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak – egy 17 és 18 éves férfi, valamint egy 35 éves háromgyerekes asszony – egyike sem hejőszalontai. Anderkó József polgármester így aztán nem is érti, mit keres a Jobbik Hejőszalontán. Mint mondta, többször is megkérdezte tőlük, miért jöttek ide. Azt a választ kapta: felsőbb utasításra.

Hejőszalonta polgármestere szerint az itt élők sem értenek egyet a településen zajló demonstrációval.

A polgármester elmondta, a hátuk közepére nem kívánják a demonstrációt, a lakók legalább 95 százaléka nem ért egyet a Jobbikkal. „850 főből vagy 15 ember szimpatizál itt velük, főleg, amikor kicsit italosabbak.” Barna Lajos önkormányzati képviselő, aki naponta 130 gyereket szállít az ingyenes iskolabusszal Hejőkeresztúrra, úgy látja, helyben békesség honolna, az “idegenekkel”, a betelepülőkkel van baj. A Jobbik csak olaj a tűzre. Megtudjuk tőle: helyben 120 ember munkanélküli, romák és nem romák egyaránt.

Hogy a demonstrálók mennyit tudnak a helyi viszonyokról, az a beszédekből nem derül ki. Daróczi Ágnes roma népművelő cigány nyelven mondott verset a vágyott békéről – s a meglévő szegénységről. Jöttek, mert az erőszakot és a félelemkeltést elítélve nem hallgathatnak akkor, amikor egyes politikai pártok a valós szociális gondok félremagyarázásával és mesterséges feszültségek gerjesztésével próbálják megosztani és egymásra uszítani a falvak népét. Az LMP három képviselője is ott volt a jogvédők között. És sok helyi család, akik a Jobbik masírozásától tartva még kora délután távozott a faluból kutyás rohamrendőrök sorfala mellett.

Kevés helybéli állt a túloldali demonstrálók közé. A jobbikosok túlnyomó többsége máshonnan érkezet, köztük a fő beszédtéma az volt, ki, hogyan jut haza a beszédek után. Ők az egykori szkínhedvezérből jobbikos parlamenti képviselővé avanzsált Sneider Tamást hallgatták, aki „pofátlannak” nevezte a jogvédőket és az LMP-t, amely a „cigánybűnözők mellé állt”. Szerinte nem a jogvédők felelősek a kialakult helyzetért, hanem a Fidesz, amely „a budapesti dámák” pártja. A jobbikos politikus szerint a kormány gazdaságpolitikája az egész országot tönkreteszi, szerinte az egykulcsos adó „Észak-Magyarország halála”. Sneider azt mondta, a Fidesz „nyílt magyarellenes rasszista politikát folytat”. Balla Gergő, a Jobbik másik országgyűlési képviselője arról szónokolt, hogy Hejőszalontán nem „sima gyilkosságról” van szó, ez „rasszista mészárlás volt”. Balla szerint a cigányoknak érdeke a Jobbik győzelme, mert „a rend és a munka az egyetlen kitőrési lehetőségük”. A képviselő azt mondta, Orbán Viktor és belügyminisztere, Pintér Sándor „csináljon rendet, és ne az alkotmányos kérdőívvel bohóckodjanak”.

A jobbikos csoport fáklyákkal a kezében elindult a márciusban meggyilkolt nő háza felé. Az antirasszisták a Himnusszal fogadták őket, majd ezt követően heves szócsata kezdődött: az egyik tábor a „cigánybűnözés” kifejezést skandálta, a másik a „nácik” szót kiabálta.

A Kossuth Lajos utca 23. számú ház előtt akkor már sok virág és mécses emlékezett az áldozatra. Házával szemben a helyi kultúrház, rajta felirat: épül, megújul a vidékfejlesztési program keretében az Európai Unió támogatásával.

 

Megtámadták az ATV tudósítóját – írta az atv.hu. Hejőszalonta felé tartó munkatársuk autója mellé érkező motoros betörte a vezetőoldali ablakot. Az nem egyértelmű, hogy ehhez volt-e bármi köze annak, hogy az újságíró hol dolgozik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!