Idegen vegyszerek a zagyban?

Az utcákat a tűzoltóság kocsijai erős vízsugarakkal locsolják, hogy a nehézfémet, veszélyes mikroanyagot tartalmazó vörösiszap maradéka porrá ne száradjon. Az embereken gumicsizma, arcukon maszk, kezükön vegyvédelmi kesztyű. Ezek szerint már van az 1158 lelket számláló Somlóvásárhelyen elegendő védőfelszerelés. Marton László polgármester napokon át azért könyörgött, hogy kapjanak már valamit, ha kell, meg is veszik, ami kell – mert tudják, hogy a szomszédos Kolontáron és Devecserben nagyobb a baj – csak legyen a boltokban csizma, köpeny, kesztyű! A faluban „csak” 16 házat öntött el a vörös lavina, a biztosító csak arra fizet, a kertekre, földekre – ahol a termőréteget le kell cserélni – nem. A faluvezető irodájában egymásnak adják a kilincset az emberek, felszerelésért állnak sorba, mennének takarítani. Deés Benedek a közeli Szentgálról jött segíteni, meg érdekeltsége is van: egy ház a Torna-pataknál, amelyből minden élet kipusztult. Azt mondja, a környéken az a pletyka járja, nem csak a timföldgyár vörösiszapja került a zagytározókba, hanem más cégeké is. De erre majd a vizsgálatok adnak választ, ő ugyan laboratóriumi műszerfelügyelő, de előre nem ítélkezik. Egy bizonyos: 50 millió köbméternyi maró anyag volt a falunyi méretű kazettában, s abból csak egy jött ki. Így 49 köbméternek még ott kell lennie, nem csoda, hogy félnek az emberek. A tározó felett helikopterek köröznek. Fotózzák, vigyázzák. Az iszaptól kilométereken át vöröslő 8-as főközlekedési út devecseri elágazását rendőrök zárták el már szombat kora reggel. Kijönni még lehetett a városból, de befelé csak a katasztrófavédelem, a busz, meg az ott lakók mehettek. Nekik is mindenre, még a kitelepítésre is fel kell készülniük. A Tili Károly polgármester által halott falunak nevezett Kolontár hétszáz lakójának kitelepítéséről szombatra virradóra döntöttek. Hajnali ötkor ment a riasztás körbe, a buszok már ott álltak járó motorral, hogy Ajkára, az ideiglenes szállásokra vigyék őket. Nem volt pánik. Azóta csak a tűzoltók, rendőrök járőröznek a néptelen falu utcáin, ellenőrizni, mindenki elment-e. Léhmann Róbertnek a domboldalon van az autójavítója, birkáit, kutyáit is odavitte az iszap, a négygyermekes apa egy barátjától a városban kapott lakást használatra, mert házát le kell dózerolni. Mint majd’ mindenkiét a faluban. Naponta kétszer visszamehet megetetni a jószágokat mindenki, csak tudjunk róluk, hol vannak – mondta Kellerné Rita az ajkai polgármesteri hivatal pénzügyese, a katasztrófavédelem koordinátora. Felkészültek a sportcsarnokban és két iskolában a menekítettek fogadására, de végül csak kéttucatnyian alszanak bent, a legtöbb kolontárit rokonok, barátok, kollégák fogadják be a környéken. Léhmann Róbert apja, Sándor bácsi az egyik életmentő. Az ajkai Magyar Imre Kórház baleseti sebészetén fekszik. Feleségét, Irénkét tartotta magasban órákon át, hogy ne érje lúg. Most volt az 50. házassági évfordulójuk. „Ez a hűségjutalmam a gyártól! Hogy meg kellett élnem 44 évnyi munka után nyugdíjasként ezt a katasztrófát! Mi voltunk a legközelebb a gáthoz. Láttuk, ahogy a mafla nagy gépek magasítják, de nem szólt senki egy kukkot sem. Két hete a barátom, aki még aktív dolgozó, mondta is, hogy baj lesz még ebből. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. De azért kár lenne a gyárért. Annyi embernek ez a megélhetése…” A négyágyas szoba többi életmentője is térdig-derékig sérült – Farkas György János munkanélküli gépkocsivezető, Orsós Ferenc kőműves, aki a mások gyermekeit vitte ki a vörös árból, s a 25 éves hentes, Pallanki Péter, aki egy egész családot a vállán hordott ki. „Egy felém úszó létrának köszönhetjük az életünket. Azon mászva, a körtefán át jutottunk a tetőre, s nagyon, de nagyon fáztunk. Még láttam, ahogy a hűtőszekrényt löki őrült sebességgel a vörös lé… – mondja. Aztán nagyon csendesen hozzáteszi: Csilla, a krízisintervenciós pszichológus szerint ki kell sírnia magából a rettenetet, attól lesz igazi férfi.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!