Látszólag jó áron értékesítették az MKB bankot, hiszen 2014 szeptemberében a magyar állam 17 milliárd forintnak megfelelő eurót fizetett a Bayerische Landesbanknak a pénzintézetért, s most 37 milliárd forintért adta tovább „valakiknek”. Pláne, hogy az MKB volt az elmúlt évtized legveszteségesebb magyar bankja. Észre kell venni, hogy nem ugyanazt adták, mint amit vettek.

A magyar állam a teljes, s tényleg katasztrofális állapotban lévő MKB-t vette meg, ám időközben 32 milliárdos szanálást hajtottak végre, vagyis leválasztották a rossz hiteleket. Magyarán a „férges részt” kivágták, s csupán az alma egészséges részét adták tovább. Elemzők szerint a maradék „jó bankot” kimondottan olcsón kapták az új tulajdonosok. Akikről alig valamit tudunk.

Pontosabban csak annyit, hogy 17 milliárdot fektetett a bankba a luxemburgi székhelyű Blue Robin Investments, amely állítólag indiai és kínai magánbefektetők pénzét gyűjti, de még a Reuters hírügynökségnek sokat próbált tudósítóinak sem sikerült felvenniük a kapcsolatot a cég homályba burkolózó vezetőivel. A szintén 17 milliárdot befektető Metis Magántőke Alapról meg azt tudjuk, hogy a Minerva Zrt. kezeli a pénzét, s bár bennük a „magyar nagytulajdonost” ünneplik a kormányoldalon, egyelőre senki sem látta azokat a „magyar embereket”, akik ennyit áldoztak az MKB-ra. Sokan a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné alapítványait sejtik a háttérben, azon az alapon, hogy Minerva valójában a görög istennő római megfelelője a mitológiában. Végül egy kistulajdonost kell megemlíteni: a Pannónia Nyugdíjpénztár is beszállt néhány milliárddal az üzletbe. Talán csak azért, hogy legyen legalább egy olyan tulajdonosa a banknak, amelynek ellenőrizhető a háttere.

„Valakik”, tehát, nagyon jól jártak az MKB szanálásával, de hogy kiket stafírozott ki a magyar állam, azt egyelőre nem árulták e ..

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!