- Újabb frontot nyithat a kurdok függetlenségi szándéka a Közel-Keleten
- A 2014-es határok mögé szorították vissza a szakadárokat az iraki kormányerők
- A nagyhatalmak ismét cserbenhagyják a világ legnagyobb hazátlan népét
Kurdisztán régi állam, a mi ezeréves történelmünkhöz képest szinte felfoghatatlanul régi. Csak az neki a baja, hogy közjogilag és politikailag nem létezik. Vagyis létezik, attól függ, hogy vesszük. Fizikailag pedig mindenképpen ott van, ahol mindig is volt.
Hogy is van ez?
Négyezer éves történelem
A kurdok Mezopotámia egyik legősibb népcsoportja, több mint 4000 éve élnek ezen a területen. Akkortájt egy ősi nép, a gutik érkeztek a régióba, a kurdok tőlük származtatják magukat. Valószínűleg a "guti” kifejezésből ered a „kurd” szó is.
A gutik az indoeurópai nyelvcsaládhoz és a kurdokhoz hasonló nyelvet beszéltek.
I. e. 2160-ban törtek be Mezopotámia területére, nevüket az Akkád Birodalom leigázásával vésték be a történelembe. Országukban (a mai Irán területén) meghonosították a katonai demokráciát, melyet Mitanninak neveztek.
Sem hely, sem idő négyezer év összes cselvetéseinek és politikai manővereinek ismertetésére, de a független Kurdisztán mai helyzetét – vagyis, hogy hivatalosan nincs, mégis van – a sevresi békeszerződésnek (1920) köszönheti, melynek értelmében az első világháború végén a kurdoknak független államot kellett volna kapniuk. Ám a békediktátumot a szultáni kormánytól függetlenül megalakult nemzetgyűlés Mustafa Kemal vezetésével elutasította. Törökország háborúval vívta ki annak felülvizsgálatát, amit az 1923. augusztus 24-én kötött lausanne-i békeszerződés érvényesített.
Kurdisztánt négy részre osztották, Törökország, Irak, Irán és Szíria között.
Hősies harc az Iszlám Állam ellen
Már itt láthatjuk az abszurd kurd történelmi sorsot: ezek után nem kevesebb, mint öt önálló kurd államot kiáltottak ki, de ezeket mind elfoglalták az említett szomszédok.
Lett volna szovjet Kurdisztán is, csak hát az sem maradt fenn. A második világháború után tovább romlott a helyzetük: Törökországban megjelent a merényleteiről híres Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), Öcalan vezetésével. Irakban a kurd falvak és a városok 70 százalékát rombolták szét és pusztították el. Lakóikat a nagyvárosokba kényszerítették, hogy jobban tudják ellenőrizni őket. A kurd partizánok kezén lévő falvakat teljesen elpusztították, a lakosságot a dél-iraki sivatagba hurcolták, és több mint 180 ezer embert lőttek tömegsírokba.
A kurd népirtás emléknapját minden év március 16-án tartják, amikor Halabdzsa városát 1988. március 16-án elgázosították Szaddám Huszein uralma idején.
Érthető, ha az egymással is rivalizáló kurd erők komoly lehetőséget láttak abban, hogy amerikai támogatással részt vegyenek a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet (IS) elleni harcban, és legendás hősiességgel küzdöttek – nem utolsósorban azért is, mert az IS előszeretettel gyilkolta őket. (Meg a jazidiket is.) Látszott politikai lehetőség a független kurd állam megalapítására és fenntartására, ezért is tartottak népszavazást az ügyben három hete.
3 305 925 szavazó, azaz a résztvevők 92,73 százaléka voksolt igennel a Kurdisztán régió és a körülötte lévő kurdok lakta térségek független állammá alakulásáról.
Nemmel a szavazók 7,27 százaléka szavazott, míg a választási részvétel 72,16 százalékos volt. Hát, ez bizony egyértelmű. Ezt diplomáciai úton nem lehet kétségbe vonni, marad a katonai út.
És lám: Irak a minap el is foglalta Kirkuk városát. A harci cselekmények meglepően kevés veszteséggel jártak, leginkább azért, mert a kurd erők nem tanúsítottak komoly ellenállást – azért így is kilőttek öt iraki Humwee-t és két harckocsit, csak a miheztartás végett, de ennél nagyobb összecsapások nem voltak. Most a kurd erők egymást vádolják árulással, a helyzet eszkalálódni látszik, és az Egyesült Államok úgy tesz, mintha nem történt volna semmi.
Ez a jelen. És mi lesz holnap?
Az ideális ütközőállam
A négy környező állam egyikének sem elfogadható Kurdisztán léte. Érdeke az Egyesült Államoknak volna (valamint Izraelnek), azonban az USA külpolitikáját jelenleg a legnagyobb szakállú ulémák és marabuk sem képesek kiismerni, valószínűleg azért, mert ad hoc döntések sorozatából áll. Valószínű, hogy Kurdisztán nem számíthat Amerika katonai támogatására, így a további csapatmozgások esetén évtizedig tartó gerillaháborúnak nézünk elébe. Aminek az lesz a bája, hogy amerikai fegyverekkel vívják majd egymás ellen amerikaiak által kiképzett csapatok.
Kurdisztán függetlenségét már minden nagyhatalom megígérte az elmúlt száz évben, és egy sem tartotta be a szavát. Pedig ideális ütközőállam lenne a térségben, felfogná a várható konfliktusok javát, mielőtt azok világméretűvé eszkalálódnak. Si vis pacem, para bellum, azaz, ha békét akarsz, készülj a háborúra – mondhatnánk a világnak, ha hallgatna ránk. De a világot szemlátomást minden érdekli, csak a saját sorsa nem.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!