„Itt volt az ideje a váltásnak” – nyilatkozta Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Vasárnapi Híreknek. Markó tegnap jelentette be, hogy közel tizennyolc év után nem indul újra a párt vezetéséért.
– A politikai alapállásomhoz az is hozzátartozik, hogy tudom kell, mikor hagyjam abba – indokolta döntését. Ettől függetlenül nem kíván visszavonulni a közélettől. Jelenleg kormánytag és parlamenti képviselő is, ezeket a tisztségeket viszi tovább, valamint a gyakorló politikusi hivatása mellett van egy másik is, az írás – nyilatkozta.

„Bölcs döntést hozott Markó” – nyilatkozta Frunda György szenátor, az RMDSZ egyik vezető személyisége a Vasárnapi Híreknek.

– Hazudik, aki még most is a félelem légköréről beszél – nyilatkozta Bugár pártelnök. A szlovák koalíciós kormány csütörtöki ülésén fogadta el az államnyelvtörvény módosításait, amellyel jelentősen mérsékelték a korábbi korlátozásokat és szankciókat. Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és a Magyar Koalíció Pártja is a „megfélemlítés légköréről” beszélt. Répás elmondta, hogy a törvényről szó lesz a hétfői Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság társelnöki találkozón.

Bugár leszögezte, hogy az eredeti államnyelvtörvény tényleg fenyegető volt. Például kötelezővé tette, hogy egy rendőrautóban – mivel az szolgálati járműnek minősül – csak szlovákul lehessen beszélnie a járőröknek, az önkor­mány­zatokat és cégeket jelentős bírsággal sújtotta, ha nem tüntették fel szlovákul az információkat. A mostani változatot elfogadható, kompromisszumos megoldásnak nevezte a Híd-Most közleményében, de hangsúlyozták, nem teljesen elégedettek vele. Lehetett volna jobb is – mondta Bugár. Például akkor, ha a törvény egyáltalán nem szólt volna büntetésekről, hiszen a mostani, 5000 euróról a felére csökkentett maximális bírság a kompromisszumot kellett, hogy tükrözze. Ezen túl a Híd-Most szerette volna, ha ebben a törvényben már belefoglalják a pedagógiai program kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezéseit, de az oktatási miniszter kérésére ezt külön belső rendeletben fogják meghatározni. Az egyik legtöbb vitát kiváltó reklámszabályozást is sikerült finomítani, így nem szabják már meg, hogy azonos betűvel írják a hirdetéseket, és a szlovákot tüntessék fel először. Bírságot is már csak abban az esetben szabnak ki, ha közérdekű információkat nem tüntetnek fel az államnyelven is. A kórházakban pedig magyarul is beszélhetnek a felek, ha megértik egymást. Ezentúl már csak az embereken múlik, hogyan használják a törvényt – véli a Híd-Most vezetője.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!