Megint bezárhatnak a kicsik - A szakmai szervezetek által már régen szorgalmazott javaslatot tálal sajátjaként a kormány, amikor azt kezdeményezi: a munkavállalóknak mindenképp legyen két szabad vasárnapja. A vesztesek megint a kisboltok lehetnek.

 
A multik megoldják - Fotó: Üveges Zsolt

Újra hozzányúlna a vasárnapi munkarendhez a kormány a kereskedelemben: havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést tartalmaz az a törvénymódosító javaslat, amelyet a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt.

Ez azt jelenti, hogy a boltok ugyan nyitva tarthatnának, de egy munkavállaló legfeljebb két vasárnap dolgozhatna. Bár a kormány most saját ötleteként tálalja, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Liga Szakszervezetek más szakmai szervezetekkel együtt már májusban tettek egy ilyen tartalmú nyilatkozatot, erre azonban nem érkezett válasz a kormányzat részéről. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára elmondta lapunknak: ők azt is javasolták, hogy a vasárnapi pótlékot 50-ről emeljék meg 100 százalékra, hogy a dolgozók mindenképpen jól járjanak a hétvégi munkavégzéssel, erre azonban szintén nem reagáltak a döntéshozók.

Emellett azt is javasolták: a két munkával töltött vasárnap közül az egyiket a dolgozó választhassa ki, az egyedülálló anyák pedig egyáltalán ne legyenek kötelezhetőek a hétvégi munkára.

A legnagyobb probléma a mostani javaslattal az érdekvédő szerint, hogy szombaton és vasárnap is 8 órában maximálnák az időt, amit egy ember dolgozhat.

„Ezt nem fogják bírni, különösen a kis boltok nem fognak tudni annyi munkavállalót alkalmazni, hogy több műszakban dolgozzanak a hétvégén. Vagyis hiába mondják, hogy a kisebb üzleteket próbálják támogatni, őket fogják térdre kényszeríteni. Ne legyenek kétségeink: a multik, a nagy áruházláncok meg fogják oldani és biztosan nyitva lesznek. A kisboltoknak viszont nem fogja megérni a nyitva tartás” – mondja Dávid Ferenc. Az is elképzelhető, hogy a kisboltok rövidebb, egy műszakos nyitva tartással próbálkoznak majd, így viszont elvesztik a versenyképességüket a nagyáruházakkal szemben. Az érdekvédő tapasztalatai szerint az elképzelhetetlen, hogy a vásárlók alkalmazkodjanak a rövidebb nyitva tartáshoz, inkább elmennek a kicsit távolabb lévő hipermarketbe, mint hogy rohanjanak a kora délután bezáró „csemegébe”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!