Kisebb pánik alakult ki annak kapcsán, hogy a mentők képesek-e egyszerre ellátni a vizes vb biztosítását, illetve időben célba juttatni az „alapbetegeket”. Sajtóhírek szerint több megyei nagyváros betegszállítási krízissel néz majd szembe a következő két hétben. Az OMSZ szerint nem. Egyszerre várhatóan 26 mentőkocsi biztosítja a vizes vb-t, a mentők elsődleges feladata a közönség ellátása lesz, amibe az eset- és rohamkocsikkal mellett „gyalogőr” párosok is besegítenek.

 
Az illusztráció forrása: Shutterstock

A kocsik az OMSZ flottájából származnak, vagyis különböző típusú és korú autók – de Győrfi Pál szerint minden szempontból megfelelő autók. Így a kommunikációs és pr-igazgató szerint nincs valóságalapja annak a hírnek, miszerint 52 új kocsi érkezik az esemény biztosítására. (Kormányzati forrásból idén az OMSZ 193 autót szerezhet be, mintegy 40 már szolgálatba állt.)

Győrfi szerint nem igaz az a mondás, hogy mivel vidékről vezényelnek fel mentőautókat, egyes nagyvárosokban nem marad tartalékkocsi, így veszélybe kerül a lakosság ellátása, illetve előfordulhat, hogy a mentők nem érnek oda az előírt 15 perc alatt. A kommunikációs igazgató nem vitatja, hogy a nyári időszak nagyrendezvényei (a vizes világbajnokság, a Forma–1-futam, a Sziget Fesztivál) egészségügyi biztosítása jelentős többletfeladatot ró a mentőkre, de az alaptevékenység nem sérül. Ez szerinte egyben azt is jelenti, hogy a szolgálati beosztás összeállításakor a biztosítási pluszfeladatokat is figyelembe veszi, így minden mentős megkapja a kötelező pihenőidejét (24 óra szolgálat után 48 óra).  

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!