szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Balesetek után néha ott maradnak a helyszínen a mentősök által használt véres kötszerek, gumikesztyűk, ezek pedig veszélyes hulladéknak számítanak, és az arra járók érthetően…

Munkatársunktól | 2017. szeptember 15.

Ki takarít a mentősök után?
 

„Futkosós” ez a nyár, gyakori a déli szél, de Zamárdiban éber önkéntesek óvják a fürdőzőket: vízimentők és hajdúsági mentőorvosok

Fónai Imre | 2017. augusztus 18.

 Az ügyész is csúnya vízihulla
 

„Próbáljon meg valaki légúti elzáródással 2-3 percet oxigén nélkül kibírni” – érzékeltette a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) alelnöke, milyen súlyos…

Lengyel Tibor | 2017. augusztus 6.

Percek és életek – Lassíthatja a mentőket a kényszerű központosítás
 

Lassíthatja a mentőket a kényszerű központosítás

VH ajánló | 2017. augusztus 5.

Megszűnik a 104, marad a 112 - Utánajártunk,  mekkora baj lesz ebből
 

Kisebb pánik alakult ki annak kapcsán, hogy a mentők képesek-e egyszerre ellátni a vizes vb biztosítását, illetve időben célba juttatni az „alapbetegeket”. Sajtóhírek szerint több…

Munkatársunktól | 2017. július 17.

Vizes vb – Mentős félelmek
 

Nem sikerült lekenyereznie a mentősöket Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek azzal, hogy bejelentette: januártól 10 százalék „extra” béremelést kapnak a mentők. (Így négy év…

F. SZ. K. | 2017. május 13.

Mentősök lázadása
 

Jogsértő módon tovább futhatnak a túlkoros mentőautók
- Hiába a kormányzati sikerpropaganda, nem sikerült időben beszerezni az új autókat
- Egyre kevesebbszer érnek ki a…

Danó Anna | 2017. január 15.

Túlkoros autókon múlik a betegek élete
 

Bár jogsértés, de a mentőszolgálat gazdasági igazgatója elrendelte, hogy továbbszolgáljanak a „nyugdíjkorhatáron” túl lévő mentőautók.

VH ajánló | 2017. január 14.

Túlkorosok szolgálatban
 

Több mint másfél óra után ért ki a mentő ahhoz a 37 éves asszonyhoz, aki az M0-s autópályán lett rosszul: egyszerre kapott stroke-ot és infarktust.

Munkatársunktól | 2016. október 1.

Az anyuka stroke-ot és infarktust kapott - kislányával több mint másfél órán át várt a mentőre
 

Mentik a menthetőt - Egy vitorlás sodródott homokpadra csütörtökön Balatonszemesnél. A négytagú budapesti család nem vette figyelembe a viharjelzést, pedig az utóbbi hetek legnagyobb…

Munkatársunktól | 2015. július 25.

'Felelőtlenség, tájékozatlanság és sok esetben a nemtörődöm butaság'
 

Stresszpótlékért küzdenek a mentőszolgálat dolgozói a Népszabadság információi szerint. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) érdekvédői három évvel ezelőtt fordultak bírósághoz a…

Munkatársunktól | 2015. február 23.

Mekkora a stresszterhelésük? Pótlékért harcolnak
 

33 perc alatt ért ki a Jászai Mari térhez egy mentőautó, ám addigra már hiába: a férfi meghalt. A megdöbbentő esetnek Keszthelyi András volt tanúja, s írta meg a Dinamó blogon.

Krausz Viktória | 2015. január 4.

Egy ember vérzik! - Az operátor első kérdése: Hogy van felöltözve?
 

Miért járna köszönet? - Csak a gyors segítségnek és a felkészült vízi mentőknek köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia az idei, 46. Kékszalagon. Még a verseny előtt…

Guba Zoltán | 2014. július 13.

Az óriásvihar nem jött újra, mégis baj lett - riporterünk a mentőcsapatnál
 

Ami az államtitkár szerint riogatás, az a valóságban riasztó. Már emberéletekbe kerülnek a kaotikus viszonyok a mentőszolgálatnál.

Kun J. Viktória | 2013. december 1.

Mentők: megmentőre várva
 

Mentő kellene? Mostantól szerencse kérdése az egész – egy volt mentős szavai jól mutatják: miközben a hivatalos kommunikáció a mentés „sikertörténetéről” beszél, úgy tűnik,…

Kun J. Viktória | 2013. március 3.

Menthetetlen helyzetben a mentőszolgálat?
 

Egy fiatal focistát a délutáni edzésen rúgta arcon a napokban csapattársa, amitől a fiú súlyos arckoponya-sérüléseket szenvedett. Berohantak vele a Mária utcába, ahol nem volt CT.

Kun J. Viktória | 2012. szeptember 17.

Kórház a káosz szélén
 

Túlhajszoltak, lelkileg pedig teljesen magukra maradnak a mentésben dolgozók. Becslések szerint mintegy 30-40 százalékuk biztosan aktív pszichés támogatásra szorulna. A legfőbb gondot az…

Kun J. Viktória | 2012. augusztus 20.

Kísértik a tragédiák a mentősöket