Soha annyi ember nem volt még Budapest utcáin nemzeti ünnepen, mint amennyi most március 15-én kinéz. Durvább jelenetek csak a Hősök terén, a gárda eskütételén várhatók, de a számháború garantált.

Tisztelet a bátraknak jelszóval hirdette meg a kormány az 50 millió forintból rendezett március 15-i állami ünnepségeket, amelyek hagyományosan reggel kezdődnek a Kossuth téri zászlófelvonással, majd a Múzeumkertben folytatódnak Tarlós István főpolgármesterrel és a szokásos ünnepi műsorral. Orbán Viktor a Kossuth téren mond beszédet délután. Ide vonulnak a január 21-i, kormánytámogató, de EU-ellenes jelszavakkal is felvonuló békemenetesek, akik ismét százezres tömegre számítanak és arra kérték a korábbi résztvevőket, hogy hozzanak magukkal még egy embert. Lengyelországból a jobboldali Gazeta Polska című lap szervezésében érkezőket különvonattal és buszokkal hozzák. Becslések szerint 2 és 5 ezer közötti számban jöhetnek az Orbán politikáját – szembeszegül az EU diktátumának és az unióban érzékelhető kommunista tendenciáknak – támogató lengyelek.

A Békemenetre induló, ismeretlen eredetű pénzből finanszírozott buszokon való potyázásra biztatta híveit az Egymillióan a magyar sajtószabadságért mozgalom (Milla), amely a kormányfő beszédével egy időben a Szabad sajtó úton, a szokott helyszínen demonstrál. A tüntetéshez, akárcsak korábban, több civil szervezet is csatlakozik, így több tízezer embert várnak: várhatóan ott lesznek és beszédet is mondanak a Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat, A Város Mindenkié csoport, a Tiszta Kezek Mozgalom vezetői, valamint jogvédők is. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet Rák Bende-díjjal jutalmazza azt, aki 2011-ben legjobban rombolta a jogállamot, és azt is kitüntetik, aki szerintük a legtöbbet tette érte. Beiktatják az alternatív köztársasági elnöki tisztségbe a rapperként és mostanában kormánykritikus megnyilvánulásaival feltűnő Dopemant. (A rapper lett ugyanis a fél éve indított álomfőválasztás játék nyertese, igaz, vitatható módon. Az ötven jelöltből heten jutottak a második fordulóba, közülük Bartos Cs. István filozófus és Dopeman volt a döntős. A Millát sokan azért vádolták csalással, mert végül a nyertest nem a szavazatok alapján hirdették ki, hanem egy játékelméleti fogással, a fogolydilemmával. A Milla visszautasította a manipuláció vádját, de azt elismerték, hogy követtek el hibákat, amelyekből tanulnak.) A rendezvényen kihirdetik saját március 15-i 12 pontjukat. Ebben azt foglalják össze, szerintük mit kellene tenniük a pártoknak azért, hogy visszanyerjék a választók bizalmát. Ide is érkeznek külföldiek: a másfél hónap múlva esedékes francia elnökválasztás baloldali jelöltje, Francois Hollande képviseletében a francia szocia­listák delegációja is részt vesz a demonstráción, „a magyar demokratikus erők támogatására”.

A Fidesz híveit a Kossuth térre várják, és a KDNP sem tart külön pártrendezvényt. Az MSZP Esztergomban ünnepel. A Jobbik a Károly körút, Erzsébet és Deák tér találkozásához várja híveit: 2006 őszén itt csaptak össze a szélsőséges tüntetők a rohamrendőrökkel. A beszédek után a P. Mobil ad koncertet. Az LMP a Pilvax közben gyűjt aláírásokat népszavazási kezdeményezéséhez. A Demokratikus Koalíció az Egyetem téren tart megemlékezést.

A pártok és a civilek rendezvényeitől jó messze, a Hősök terén eskütétellel egybekötött megemlékezést tart a Magyar Nemzeti Gárda. A Népszabadság szerint a BRFK elutasította a szervezők kérelmét, a Fővárosi Törvényszék azonban felülbírálta a rendőrség álláspontját, mondván: a kérelmező bejelentése nem tartalmazott olyan részleteket, amelyek a közrend, a közbiztonság megszegését tennék megállapíthatóvá. Ha a bejelentéstől eltérően a helyszínen ilyen esemény megvalósulna, akkor az megalapozhatja a rendőri intézkedéseket és az esetleges oszlatás elrendelését is. Emlékezetes: tavaly több embert vett őrizetbe a rendőrség ugyanitt. Az avatás mintegy 500 résztvevője terepszínű ruhában és árpádsávos zászlókkal alakzatban vonult a téren. A rendőrök igazoltatni kezdték a jelenlévőket, végül az egész rendezvényt leállíttatták.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!