Nincsenek rá szavaink

Mindkettejükre igazi közösségépítőként tekintettek, akiknek mind az iskola, mind annak diákjai sokat köszönhetnek. Mindeközben az általuk kiválasztott diákok egyfajta szoros érzelmi viszonyba is kerültek velük, melyben úgy irányították őket, ami már bőven túlmegy egy pedagógus hatáskörén. Sipos Pál nem csak az iskola berkein belül, de a nyári táboroztatások során is zaklatta diákjait. Az egykori bencés szerzetes pedig esténként tanítványai ágyára ült, hogy beszélgessen velük. Keze a beszámolók szerint időnként a takaró alá tévedt. Sipos Pál az eset napvilágra kerülése után eltűnt, pontos tartózkodási helye azóta sem ismert. A bencés szerzetes a belső vizsgálat kezdetén távozott a rendből, az érintettektől levélben kért elnézést.

 

– Vannak ilyen személyiségek, akik egyszerre építők és rombolók lehetnek egy közösségre nézve?

– Azt azért nem mondanám, hogy van egy ilyen típus. Feltehetően két karizmatikus és nagy szakmai tudású emberről van szó, akik komoly hatással voltak azokra a gyerekekre, fiatalokra, akikkel foglalkoztak. És ettől függetlenül van egy szexuális orientációjuk. Ezekben az esetekben a két dolog találkozott. Persze, ha messziről akarjuk megközelíteni a kérdést, akkor nyilván nem véletlen ezeknek az embereknek a pályaválasztása.

– Két jól működő iskola, két értelmiségi közeg: ezek az esetek legalább kiderültek. Máshol mi lehet a helyzet?

– A szex az mindig tabu, a szexuális bántalmazás pedig még inkább az. Nehéz erről beszélni. Nyilvános használatra szavaink sem igen vannak, amelyekkel elmondható, mi is történt. Persze, egy olyan közegben, ahol egyáltalán felmerül az, hogy egy gyereket bántalmaznak, valamivel könnyebb megszólalni. Az is gyakori, főleg kisgyerekek otthoni bántalmazásánál, hogy a gyerek, akit bántalmaztak, egyáltalán nem is tudja, hogy ami vele történik, az rossz.

– Míg a Sipos-ügyből hatalmas botrány lett, a másik eset talán már kevésbé rázta meg az embereket. Miért lehet ez?

– Nem tudom, pontosan mi lehet e mögött. Mintha a Sipos-ügy hosszabb ideig tartott volna. Szélesebb kört érintett, egy népszerű táborral került kapcsolatba, talán ezért kapott nagyobb figyelmet. De legalább bekerült a közbeszédbe a téma, amivel kapcsolatban a magyar társadalom változatlanul intoleráns.

– Nincs megnyugtató megoldás: mindkét eset problémája, hogy már elévültek jogi szempontból, egyik esetben sem vonnak senkit felelősségre.

– Igen, de fontos, hogy az új büntető törvénykönyv szerint a 18 év alattiak ellen elkövetett erőszak elévülési ideje immár a 18. életév betöltésekor kezdődik, illetve a súlyos szexuális bűncselekmények büntethetősége nem évül el. Persze ez erre a két ügyre visszamenőlegesen nem alkalmazható.

– Akkor mi hozhat megnyugvást?

– Lehet, hogy egy büntetés „levezet” bizonyos indulatokat. De mi a cél? Természetesen, ha valaki megsérti a törvényt, akkor annak viselnie kell a következményeket. Az ügyek napvilágra kerülése és az erről való beszéd hozadéka azonban nem csak az, hogy valaki bekerül a börtönbe. Ami általánosságban fontos lehet, az az, hogy informálnak a valóságról. Ez üzenet a potenciális elkövetőknek, hogy a bűn nem marad büntetlenül. De üzenet azok számára is, akikkel hasonló történt, hogy „nem vagy egyedül”. Továbbá, és ez is nagyon fontos: le lehet vonni egy-egy ilyen eset tanulságait az adott rendszer számára, hogy hol vannak azok a működésbeli problémák vagy hiányosságok, amiken javítani kell.

– Büntetni kell vagy segíteni?

– Fontos kérdése ez a büntetőpolitikának és a bűnmegelőzésnek. Számomra azonban ez nem vagy-vagy kérdés. Nyilván a társadalom felelőssége, hogy megvédje a gyerekeket, és büntesse azokat, akik ellenük bűncselekményt követnek el. Az is érvényes felvetés azonban, hogy miután ezeket az embereket megbüntetik, a jogszolgáltatás rendszere ad-e számukra valamilyen rehabilitációs, változási lehetőséget, és nyújt-e ehhez intézményes segítséget. A világ manapság nem ebbe az irányba halad, inkább a megtorlás, a szigorú büntetőpolitika dívik mostanában. És ennek zászlóshajója éppen a szexuális bűnözők elleni retorziók sora. Úgy gondolom, fontos, hogy emellett segítséget is nyújtson a rendszer. A probléma az, hogy a szigorú értelemben vett pedofilok, akik kizárólag vagy elsősorban prepubertás vagy pubertás korban lévő gyerekek iránt éreznek szexuális izgalmat, nem vagy csak nagyon ritkán nyitottak a változás lehetőségére. Ha mégis, akkor is legfeljebb egyfajta kontrollt lehet kialakítani bennük, ami gátolja őket abban, hogy újabb bűncselekményt kövessenek el, de a szexuális orientációjuk nem fog változni.

– A kiszűrhetőség nagyon fontos kérdés. Lehetséges egyáltalán az, hogy az oktatási rendszer meggátolja, ilyen emberek pedagóguspályára lépjenek?

– Szerintem nem. De nem is tudok róla, hogy a felsőoktatásban lenne ilyen jellegű szűrővizsgálat. A hazai felsőoktatásban amúgy alapvetően hiányzik az intézményes pszichológiai, tanácsadó szolgáltatás, ami segítséget nyújtana a hallgatóknak a problémák felismerésében és megoldásában. Pedig ennek alapszerviznek kellene lennie a képzés során. Ahogy a pszichológiai ismeretek és az önismeret alapjai elsajátításának is minden olyan területen, ahol emberrel foglalkozó, segítő foglalkozású szakembereket képeznek, mint például a tanárok vagy a jogászok esetében. Egy tanár tevékenysége ugyanis nem csupán arról szól, hogy egyszerűen átadja a megszerzett tudását. A személyiségével dolgozik, hat a diákjaira. Mindeközben minimális segítséget kap (ha egyáltalán) ahhoz, hogy hogyan kezelje a saját indulatait, és hogyan viszonyuljon a diákjaihoz. Ez óriási baj.

– Mennyire veszélyeztetett pálya a pedagógusi?

– Nem ismerek arra vonatkozó kutatási eredményeket, hogy milyen arányban történnek ilyen esetek oktatási intézményekben. Az ugyanakkor látható, hogy az iskola komoly bajban van Magyarországon. Nagy az elkeseredés, a pedagógusok eszköztelennek érzik magukat, és ez igaz az iskolán belüli erőszakra, az agresszió kezelésére is. Jelenleg nincsenek átfogó, korszerű iskolai programok. Ráadásul nem látszik, hogy ezzel a problémával érdemben foglalkoznának. Úgy tűnik, hogy az iskola rendszerében az ilyen esetek még mindig könnyen elfedődnek.

– A két esetben két nagyon különböző iskoláról van szó. Az egyik egy kifejezetten liberális, szabadabb közeg, míg a másik egyházi, tehát szigorúbb szabályrendszerekkel működtetett intézmény.

– Ez is azt mutatja, hogy alapvetően nem egy speciális rendszer függvénye, hogy egy ilyen eset hol történhet meg, és hol nem. Nem lehet azt mondani, hogy a liberális vagy az egyházi iskola termeli ki a pedofil tanárokat. Minden rendszerben felbukkanhatnak. A gyerekbántalmazásoknál, iskolán belül és kívül is, az a kérdés, hol van az állam ebben a helyzetben, hol vannak azok a gyermekvédelmi, családsegítő szolgáltatók, akik felfedezik és kezelik ezeket a helyzeteket vagy segítenek a megoldásban. Azért lenne jó, ha alapos vizsgálatok lennének az ilyen jellegű esetekben, amelyeknek az eredményeit közzétennék, mert tanulni lehetne belőlük. Amikor elmismásolják, elmarad a feltárás, annak az is a káros következménye, hogy ugyanúgy meg fog ismétlődni a történet. És ugyanúgy nem fognak odafigyelni rá.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!