Ma kezdődik a dél-koreai és az amerikai haditengerészet közös gyakorlata, amelyet elrettentő válasznak szántak az észak-koreaiak fegyveres provokációjára. Az eset két halálos áldozatot követelt, és közel húszan megsebesültek. Obama bejelentette, az amerikai és a dél-korai haditengerészet közös gyakorlatot tart a George Washington repülőgép-hordozó közreműködésével.

  -
  -
- – Kép 1/2

1950 óta a Koreai-félsziget két állama hivatalosan a mai napig hadban áll egymással, kapcsolatukban a nyugodtabb és feszültebb időszakok váltják egymást. Miközben Dél-Korea az ázsiai gazdasági csoda egyik mintaállama lett, a kommunista Észak lakosságát gyakorta sújtotta az élelmiszerhiány. A szegénységhez nem csak a fegyverkezés, hanem az ország tudatos elzárkózása is hozzájárult. Észak-Korea a nemzetközi közösség többszöri felszólítására sem hagyott fel atomprogramjával, ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) szankciókat vezetett be ellene. A múlt héten a phenjani vezetés engedélyezte Siegfried Heckernek, a Stanford Egyetem tudósának, hogy meglátogasson egy új urándúsító üzemet. A kutató – írja a The Guardian – itt legalább ezer urándúsító centrifugát látott, meglepően modern környezetben. Szerinte, ha ezeket működésbe hozzák, akkor az állítólag már meglévő 6-12 atombombán túl további tömegpusztító fegyvereket gyárt­hatnak.

Az amerikai vezérkar főnöke, Mike Mullen tengernagy szerint a tüzérségi támadás és az atomprogramba való váratlan betekintés engedélyezése az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il utódlásával áll kapcsolatban. Az elnök és pártfőtitkár legkisebb fiát, Kim Dzsong Unt szeptember végén nevezték ki négycsillagos tábornokká. Annak idején Kim Dzsong Il hatalomátvételét is hasonló erődemonstrációval készítették elő. Más szakértők szerint az északi vezetés csak kétségbeesett próbálkozást tett arra, hogy magára vonja a nemzetközi közösség figyelmét. 2009-ben az ENSZ BT súlyos gazdasági szankciókat vezetett be az ország ellen az ellenőrizetlen atomprogram miatt, tovább mélyítve a szegénységet. Március óta pedig Dél-Korea csökkentette a szomszédjának szánt élelmiszer-segélyeket. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének (FAO) jelentése szerint a 25 milliós lakosság egyötöde éhezni fog. „Végszükségben vannak, azonnal akarnak élelmet, nem jövőre” – magyarázta egy szakértő a The New York Timesnak, hozzátéve, meg akarják zsarolni a nemzetközi közösséget: „Ha nem adtok enni, lövünk!”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!