Orosz rulett - „És itt a csúcs. A Béláról kiderült, hogy a mi emberünk. Ráadásul még felvétel is van rólad te barom. A mesterkém. És ahelyett, hogy tagadnád a vádakat, te csótány, menekülsz a hátsó lépcsőn” – így „osztja” a Jobbikot egy – persze megbuherált – videóban Vlagyimir Putyin. És a magyar nyilvánosság úgy is kezeli Kovács Béla kémügyét, mintha közvetlenül a Kremlből kommandíroznák a jobbikos EP-képviselőt. A bevett kifejezés szerint Kovács 2009- ben került a szolgálatok látókörébe.

 
Kovács Béla - Fotó: Balogh László, Reuters

Pedig abból kiindulva, ahogy az ügyészség kezeli az ügyet – a nyilvánosság bunkójával semlegesítené Bélát – nem elképzelhetetlen, hogy a Jobbik embere csak egy árukapcsolás, azaz valamelyik kapcsolatát figyelték, és ő csak belerepült a szolgálati pókhálóba. Az pedig, hogy az orosz fél meg sem rezzen Bélája veszte miatt, szintén a másodlagos célpont voltot erősíti, illetve azt, hogy jóváhagyott eljárásról van szó.

Aligha hagyták jóvá viszont Németh Szilárd eljárását. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának fideszes alelnöke ugyanis rögvest bemondta, hogy a grémiumnak meggyőző felvételeket vetítettek Béla üzelmeiről. Márpedig a bizonyítékokat (még mibenlétüket sem) nem szokás emlegetni, az ugyanis olyan államtitoksértés-féleség. Nem véletlen, hogy a többiek csak annyit mondtak, meggyőzték őket a bizonyítékok – legalábbis arról, hogy a kémtevékenység igen sokrétű lehet.

Ezt támasztja alá, hogy a Népszabadság szerint Kovács egyfajta bomlasztóemberként fungált: azaz a szélsőséges erőket igyekezett pártszövetségbe tömöríteni, így destabilizálva az EU-t. Továbbá a lap szerint Kovács valóban alkalmazott konspiratív találkozási technikákat. Az mindenesetre meghökkentő, hogy a konspirációra ügyelő mentorai csak azt nem mondták Béla polgártársnak, hogyha egy pangó salátabár és egy 13. kerületi panel büszke tulajdonosa, akkor ne vásároljon százmilliós kúriát – privát tóval – Pilisszentkereszten.

Ahol egyelőre nem tudni, mit csinált. Az egyik verzió szerint energetikai lobbista, a másik változat, hogy nemzetközi választási megfigyelőcsapatokat toborzott. A teljes orosz sajtót bejárta például az a nyilatkozata, amelyben szabályos és érvényes voksolásnak nevezte a márciusi krími népszavazást. Kovács mentelmi jogát csak ősszel függesztheti fel az unió. Az önkormányzati választásokig tehát biztosan kitart a kémügy.

Kishal az orosz „óceánban”
Azon nem kell meglepődni, hogy Moszkva minden lehetőséget kihasznál, hogy felügyelje az általa fontosnak tartott területeket.
A NATO már korábban jelezte: egyre erősebb kémtevékenységet észlel a térségben, így Magyarországon is. A kezdetek messzire nyúlnak: a ’90-es években kialakított szervezett „információvadászat” 2007 táján lett durván intenzív. Putyin csatornái mára alaposan kiépültek, és (ha minden igaz) a Balti-tengertől a Kaukázusig nyúlhatnak.
Az orosz lapok (már amelyik érdemben foglalkozik az üggyel) többnyire egyszerű karaktergyilkosságnak tartják esetét – ami a Jobbik megerősödése miatt következett be szükségszerűen.
A regnum.ru elemzése szerint például azért nem meglepetés, hogy a Jobbik és Oroszország között van valamiféle kapcsolat, mert a szélsőjobboldali, erősen nacionalista párt leginkább az USA ellen harcol, és ehhez keres szövetségeseket.
Ha kell, akkor Oroszországban. Ennek alátámasztására pedig éppen Kovácsot idézik, aki szerint az EU-nál sokkal hasznosabb szerepet tölthetne be a magyarok életében a Moszkva által szorgalmazott Eurázsiai Szövetség.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!