Ha eddig kétségeink voltak, immár biztos: a kormánynak nem célja a pesti tőzsde felvirágoztatása. A Terror Háza Múzeumot is igazgató Schmidt Mária kormánybiztos családi vállalata úgy jutott hozzá az egyik tőzsdecég, a BIF (Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.) 5 százalékos részvénypakettjéhez, hogy arra még a többi nagytulajdonos sem tehetett ajánlatot. A kisbefektetőket helyzetbe hozó tőzsdei értékesítés lehetősége pedig fel sem merült.

 
Tőzsdepalota - Fotó:Stiller Ákos, Europress/Getty Images

Tovább színezi a történetet, hogy a BIF-részvénycsomag a magánnyugdíjkasszák államosítása révén jutott a vagyonkezelő birtokába. Magyarán: amit a magánpénztári tagok megzsarolásával elvett az állam, azt most pályáztatás nélkül, úgynevezett tőzsdén kívül kötött magánjogi ügylettel továbbadta egy olyan cégnek, amelynek tulajdonosa kormányzati megbízást teljesít.

Bár a vagyonkezelő jó árnak tartja a suttyomban kialkudott részvényenkénti 380 forintot. Elég a tőzsde honlapjára pillantani, hogy lássuk, a piacon 439 forinton kötöttek utoljára BIF-et. Más szóval, talán a tőzsdei értékesítésben is lehetett volna némi fantázia. De legalább a nagytulajdonosok megversenyeztetése mindenképp ildomos ilyen esetben. Nos, az Együtt már bejelentette: hűtlen kezelés és tiltott állami támogatás gyanújával feljelentést tesz.

Címkék: tőzsde

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!