Somogy az ország harmadik legnagyobb működési veszteséggel küszködő megyéje. Csupán az idén több mint kétmilliárdos hiánnyal számol az önkormányzat, feltéve, ha el tud adni mintegy három és fél milliárdnyi forint értékű ingatlant, főleg a Balaton körül. Az sikeres akció valóban életeket tudna menteni, jutna pénz az állami gondozottakra, szociális otthonokra. Már ha sikerül túladni a meglehetősen vegyes kínálaton.

 
Talán csak a stég nem eladó

Az önkormányzat mindent megtesz, hogy a kínált portéka felkeltse a befektetők figyelmét. A megyei honlap nyitóoldalán például hatalmas hirdetés kínálja a fonyódligeti gyermek- és ifjúsági tábort, melynek irányára 757 millió forint. Ez a megye legértékesebb ingatlana, eladása évek óta szerepel terveik közt, ám a pangó piacon úgy tűnik, egyáltalán nem kapkodnak érte. A létesítmény egy része továbbra is gyermektáborként üzemelne, csak kisebb és korszerűbb formában. Sürgősen eladó többek közt egy középiskola, egy kastély, a megyeháza és a jelenlegi bőrgyógyászat épülete is. A Kaposi Mór Oktató Kórház termőföldjei közt szántók, gyepek, sőt, egy dögkút (45 m²) is szerepel az eladásra szánt tételek listáján, szakértők szerint a piaci értékük összesen 1,5-2 milliárd forint lehet. Megvásárolható továbbá a siófoki „Aranypart” kollégium (400 millióért), de a költséghatékonyság jegyében olyan lakásotthonok is új gazdást keresnek, mint a Napraforgó és a Margaréta.

Nem túl rózsásak az eladók kilátásai. A gazdasági válság ellenére nem változtak a balatoni ingatlanok árai, sőt néhol még emelkedtek is az ajánlati árak. Ez azonban az új építésű házakra vonatkozik, a befektetők ugyanis főként ezeket keresik. A Balaton közelében egy új építésű, 130 négyzetméteres ház körülbelül 31 millió forintba kerül, míg egy régebbi, azonos nagyságú, felújított ingatlan ára már csak 25 millió forint. De ha jól körülnézünk, vásárolhatunk a megyében 140 m²-es családi házat akár 6,5 millióért is, szintén felújítva. Pontosan persze nem tudni, mit rejt a felújított kifejezés. Emellett üzlethelyiségeket, vendéglátó egységeket, sőt, akár szállodákat is vehet az érdeklődő, meglehetősen „nyomott” áron. A vásárlási kedv viszont erősen csökkent az utóbbi időkben, és az önkormányzat által eladásra kínált épületek egy része igencsak messze esik az új építésű kategóriától. Félő, hosszú alkudozás elé néznek…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!