Még csak most kezdődik az az időszak, amikor Szőcs Géza, a kormány
kultúráért felelős államtitkára élni kezd „cselekvési szabadságával”.
Csak remélni lehet, hogy ez a „cselekvési szabadság” megszünteti
a kulturális élet szinte minden területén tapasztalható hadiállapotot. Mindenesetre, ha Szőcs Gézán múlik, Alföldi Róbert kitölti mandátumát a Nemzeti Színház élén. Rajta múlik? A kulturális államtitkárral beszélgettünk.

 
Az 58 éves marosvásárhelyi születésű magyar költő, politikus lassan egy éve az Orbán-kormány „kultúrfelelőse”

Nem unja az állandó konfrontációt?

– Megelőlegezem a következő kérdését…

– Parancsoljon.

– Nyilván az következne, hogy nem akarok-e lemondani.

– Jó kérdés. Miért? Akar?

– Eszemben sincs lemondani. Az engem ért vádak egy része személyes jellegű, alaptalan, igazságtalan és félreértéseken alapul. Persze követtem el én is hibákat. Meglátjuk a végső mérleg megvonásánál, azok nyomnak-e többet a latban, vagy az eredmények számítanak.

Akkor vonjunk mérleget a kultúra elmúlt egy évéről…

– Mérleget nem most, hanem egy év múlva lehet vonni, hamarabb nem érdemes. Ugyanis a kulturális tárca elmúlt egy éve azzal telt, hogy beköltöztünk egy olyan térbe, amelyben még a saját autonómiánkat sem ismertük. Ez a szakasz most lezárult, és elkezdődhet az az időszak, amikor a cselekvési szabadságommal élhetek. Egy további éven belül reális eredményeket érhetünk el, a kultúra hozzáférhetőségében egyenesen áttörést, ez egyik fő célunk. Ha az elmúlt évről beszélünk, szólni kell az uniós elnökségről, amit sikeresnek értékelek, annak ellenére, hogy a feladatokat a lehető legellenségesebb nemzetközi légkörben kellett végeznünk. Jól teljesítettünk, elismerést kaptunk az uniótól is. Minden szereplésünk, még a sokat bírált utazásaim is a kultúrdiplomáciai sikereket szolgálta. Ennek eredménye, hogy nem megvert kutyaként kell kisomfordálnunk az elnökségi szerepből.

– Kerülve az ön által említett személyes, alaptalan és igazságtalan vádakat, megmondaná, kinek jó az a feszültség és bizonytalanság, ami a kulturális szférában hosszú hónapok óta tart? Az Operaháztól a filmeseken át a Nemzeti Színházig, mindenhol áll a bál.

– A kérdésben állítás van, költői kérdésnek álcázva. Persze, hogy senkinek sem jó, és senkinek sem érdeke. Félreértések és kompetenciabeli tisztázatlanságokból származó rossz lépések sorozata alakította így a helyzetet. Azt gondolom és remélem, hogy hamarosan minden a helyére kerül.

Mikor? Egyáltalán van olyan kulturális terület, ahol nem dúl politikailag is motivált harc?

– Ha dúl, ezeket a harcokat nem én kezdeményeztem, és feltett szándékom véget vetni nekik, ahol erre lehetőségem nyílik.

Pedig mintha ott is harc kezdődne, ahol eddig béke honolt a kultúrában. A képzőművészetben, például. A június 20-án Pekingben nyílt kiállításon 33 magyar művész több mint 300 alkotását mutatták be. Miért éppen egy magánpénzből működő galéria, a Forrás szervezte az állami reprezentációt Kínában? A kiválasztott művészek közül sokakat még a művészettörténészek sem ismernek, s csak olyanok állíthattak ki, akik tagjai az alkotmányba is beleírt Makovecz-akadémiának vagy alkotásuk témája a honfoglalás, Wass Albert, illetve Trianon.

– Kérném elolvasni és ide idézni a megfelelő passzusokat az ügyet kirobbantó Indexnek írott levelemből. Nekik is azt írtam: a Pekingben kiállító művészek mintegy egyharmada, Magyarországon magasan jegyzett művész. Kisebb része nyugatabbra ismert és elismert festő és viszonylag számosan vannak azonban köztük kisebbségi sorsban élő és alkotó művészek is. A Forrás Galéria missziót kívánt teljesíteni azzal, hogy az erdélyi festőknek is helyet biztosított a kiállításon, a nemzet kulturális egyesítésének eszméjét kívánva szolgálni. És vannak a kiállítók közt egészen fiatal művészek is. Bármely tárlatválogatónak el kell ismernünk azt a jogát, hogy ne csak nagydíjasok közül szelektálhasson, hanem fölfedezhessen ifjú tehetségeket is. A mai kortárs magyar költészet antológiáját sem lehetne összeállítani csupa Kossuth- és Prima Primissima-díjasból. Viszont nincs Wass Albert-szobor és nincs Trianon-emlékmű. A Forrás pedig úgy került képbe, hogy kiváló pekingi kapcsolatainak köszönhetően az ottani Nemzeti Szépművészeti Múzeum a Forrást kérte fel partnernek. Állam­tit­kárságunk ezt követően „állt be” a galéria mögé.

– Valóban fontos, ha nem csak díjazottak, de fiatalok is szóhoz jutnak a kultúrában. Ennek fényében milyen célt vagy érdeket szolgál, ha éppen a fiatal művészek alkotó- és közösségi tereit (például Kultiplex, Tűzraktér, Sirály) ellehetetlenítik, bezárják?

– Én mindegyik említett helynek a híve vagyok, szót is emeltem értük, de ennek ellenére úgy gondolom, a magas kulturális teljesítmények általában dolgozószobákban, műtermekben, színházakban születnek.

Apropó színház: mit gondol, mi lesz a vége Alföldi Róbert hónapok óta tartó kálváriájának?

– Még mindig itt tartunk? Ez még mindig téma? Nem értem, miért.

Talán, mert nem szűnnek az őt ért támadások, s úgy tűnik, addig nem nyugszanak, míg el nem távolítják a Nemzeti éléről. Ha önön múlna, meddig maradna direktor?

– Ha rajtam múlna, Alföldi mandátumának végéig lenne a Nemzeti igazgatója.

A jelek szerint ezt a véleményét a kormánykoalícióban sem mindenki osztja. Úgy hírlik, sok kritikus megjegyzést kapott a Fidesz-frakcióban. Miért?

– Csaknem 300 képviselőből áll a frakció. Ebből nyolcan-tízen voltak, akik rossz néven vették, hogy a frakcióval való találkozókon elhárítottam az egyes vidéki kulturális intézmények konkrét finanszírozási problémáit felvető kérdéseket

Van, aki megvédi? Mikor találkozott legutóbb Orbán Viktorral?

– Péntek délután volt találkozóm vele.

Nem kért véletlenül több pénzt tőle? A kultúrát különösen sújtják a kormányzati megszorítások. Mit lehet így elérni – pénz és támogatás nélkül?

Az elvonásokról azok tehetnek, akik miatt ebbe a helyzetbe jutott az ország. Mi pedig éppen azért vagyunk ott, ahol vagyunk, hogy kevés pénzből is jó célokat szolgáljunk.

Névjegy

Szőcs Géza erdélyi magyar költő, politikus, 2010-től a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Szerkesztette – többek között – az Echinox című háromnyelvű diáklapot és az Ellenpontok című szamizdat kiadványt, amiért a román államvédelmi hatóság, a Securitate többször is letartóztatta és bántalmazta. 1989-től a Magyar Napló munkatársa, 1990–91-ben az RMDSZ főtitkára. Graves-, Füst Milán-, Déry Tibor-, Bethlen Gábor- és József Attila-díjas, 2009-ben pedig a Bécsi Európai Akadémia nagydíját is megkapta.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!