Tegyék a kezüket a szívükre, és vallják be (izlandi halászok most nem játszanak!): mikor mondták ki utoljára azt a szót, hogy hering?
Izgalmas vita alakult ki egy szótár körül Nagy-Britanniában.
A patinás Oxfordi Egyetemi Kiadó újratervezte gyermekeknek szánt kiadványát, s a modernizáció zászlaját lobogtatva a szószedetből kihagyott 50 olyan szót, amelyekről úgy gondolták, hogy kevésbé fontosak. A felháborodást az szülte, hogy ezek a szavak történetesen a természethez kapcsolódtak – így esett áldozatul a szanálásnak a fentebb említett hering mellett például a jégmadár, a pacsirta, az osztriga és a hörcsög is, míg bekerültek a listára olyan, mindennap használt szavak, mint a szélessávú és az analóg. Neves írók, köztük Margaret Atwood tettek közzé tiltakozó petíciót, melyben a kiadó feladatául azt jelölték meg, hogy „segítenie kell a gyermekek világról alkotott képének alakulását, nem pusztán követnie a trendeket”.
A kiadó viszont úgy gondolja, hogy a használt nyelvre kell egy szótárnak reflektálnia. Tökéletes patthelyzet.
A tiltakozók érvként hozták fel egy kutatás eredményeit, mely szerint, míg korábban a gyerekek 40 százaléka rendszeresen játszott a természetben, mára ugyanennyien egyáltalán nem szórakoznak odakint. Vagyis elveszik számukra egy egész világ, benne olyan színes szavakkal, mint a hering. Csakhogy – bármennyire is szomorúan hangzik ez – az érv ellenérvként is felhasználható: ha valóban többet ülnek a gyerekek a számítógép előtt, kevésbé valószínű, hogy jégmadárral találkoznak, de „kivágni és beilleszteni” a szövegszerkesztőben nagyobb valószínűséggel fognak.
A nyelv ugyanis valóban organikusan fejlődik, s használata – vagy egyes szavak „kidobása” – éppúgy árulkodik az életvitelünkről, sőt társadalmunkról, mint az, hogy valójában mit csinálunk. Nem véletlen tehát, hogy a szótárakat is újra meg újra kell szerkeszteni. Ott van például az egykor sokak által forgatott, négykötetes Hadrovics–Gáldi, vagyis az orosz–magyar, magyar–orosz szótárak etalonja, amely egykor „a magyar–szovjet barátság ápolásának fontos és hasznos eszköze” volt. Újratervezése a kilencvenes évek hajnalán fontos feladat lett, hiszen egyrészt a népnyelv már nem tudott volna mit kezdeni az olyan szavakkal, mint például a „népfrontszellem”, a „tömegagitátor”, a „szovjetfunkcionárius”, netalán a „szovhozmunkás”, másrészt a korszellem sem kifejezetten igényelte ezen szavak fordítását. Logikus tehát a szótárak modernizálása – kérdés, hogy közben vesztünk-e bármit kultúránkból, műveltségünkből, világnézetünkből.
------------------------
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!