A Quaestor-vezér Szijjártó Péterhez kötötte Ghaith Pharaont

- A banknak látszó bűnszervezethez kapcsolódó szaúdi milliárdost az amerikaiak használhatták csalinak

- Tarsoly Csaba nem tud listáról, volt sofőrök százmilliókat vettek fel

 
 

Igaza lehetett Orbán Viktornak, amikor amerikai titkosszolgálati játszmát emlegetett Ghaith Pharaon szaúdi olajmilliárdos ügyében, csak éppen egészen új értelmet nyernek a szavai a legfrissebb fejlemények tükrében. A 444.hu szerint a férfi múltja segíthet eligazodni abban, hogy milyen titkosszolgálati húzásokról lehet szó.

Ghaith Pharaon még a ’70–80-as években kapcsolatban állt egy BCCI nevű bankkal, illetve a tulajdonos, a pakisztáni Aga Hasszán Abedi strómanja volt. A BCCI valójában inkább volt bűnszervezet, mint pénzintézet, vezetői többek között a fegyver-, a drog- és a nukleáristechnológia-kereskedelembe is belefolytak. Pharaon ekkor kerülhetett kapcsolatba a CIA-val, amely szintén „használta” a bankot, ez lehet az oka annak, hogy bár az amerikai szövetségi bíróság már 1991-ben vádat emelt  ellene, különösebb erőfeszítéseket mégsem tettek az elfogásáért.

Mindenesetre árulkodó lehet, hogy Pharaon épp akkor nyújtott be vízumkérelmet Magyarországra, amikor a kitiltási botrány miatt nagyon feszült volt a viszony az USAval.

Megeshet, hogy az amerikaiak valójában csapdába csalták magyar kormányt, mert kíváncsiak voltak, „átmegy-e a szűrőn” egy nemzetközileg körözött bűnöző.

A kormány pedig nemcsak hogy beengedte Pharaont, de „kormány közeli” személyek és cégek üzletelnek is vele, többek között a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető vállalkozáson és a Magyar Nemzeti Kereskedőházon keresztül.

Ghaith Pharaon ráadásul a Quaestor-ügyben is felbukkan: a Magyar Narancs interjút közöl a brókercég egykori elnök-vezérigazgatójával, a pénzintézettel kapcsolatos büntetőügy elsőrendű vádlottjával.

Tarsoly Csaba azt állítja, egy a Csepel-szigetre megálmodott ingatlanfejlesztésre maga Szijjártó Péter külügyminiszter hajtott fel egy befektetőt a Quaestornak, aki nem volt más, mint Ghaith Pharaon. A szaúdi milliárdos 5 százalékért cserébe lett volna hajlandó megszervezni a projekt finanszírozását Tarsoly szerint.

A volt Quaestor-vezér nem csak Pharaonról mond meglepőket, hanem Orbán Viktort is bemártja, hiszen szerinte neki is köze volt a cég bedőléséhez, a befektetők ugyanis azután kezdték el ostromolni a pénzintézetet, miután a miniszterelnök egy rádióinterjúban azt mondta: nem érti, „miért nem kattan a bilincs” és „ki kell takarítani az istállót, mert ha egy ilyen cégnél ilyen történt, akkor biztosan máshol is folytak ilyen dolgok”. Tarsoly tagadja, hogy bárkinek utasítást adott volna iratok megsemmisítésére, pedig korábban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a botrány kirobbanása után azért nem vették azonnal őrizetbe, hogy legyen ideje eltakarítani a nyomokat, cserébe nem hozza nyilvánosságra, milyen, a kormánypárthoz kötődő személyek vehették ki a pénzüket még a bedőlés előtt. Az utolsó pillanatokban több százan jutottak még a pénzükhöz, többek között egy, korábban az ügyészségnek sofőrként dolgozó férfi, aki mintegy 200 milliót vett ki.
 

Perrel fenyegeti a Magyar Nemzeti Bank Tarsoly Csabát a Magyar Narancsban tett nyilatkozata miatt, ahol azt állítja, az MNB és a PSZÁF korábban a komoly hibák miatt sem akadékoskodott túlzottan, így valószínűleg „koncepciós per” folyik ellene.



Ghaith Pharaon (a kép forrása: Index.hu) és Tarsoly Csaba (fotó: Marjai János, MTI): Bűnös pénzek forognak a kormány körül 


 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!