Már 1200 halálos áldozata van a haiti kolerajárványnak, és csaknem 17 ezren kerültek kórházba a fertőzés miatt – írja a The New York Times.

 A hazatérő dél-ázsiai békefenntartókat alig akarták beengedni az országukba, nehogy behozzák a betegséget. „Nincs már idő a konferenciákra és a vitákra” – mondta Stefano Zannini, az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet haiti missziójának vezetője. Életfontosságú a lehető leggyorsabb segítség – írja az ENSZ pénteki közleménye –, ennek ellenére a tagállamok eddig nem ajánlottak fel elegendő anyagi támogatást, így nincs elég szakember Haitin, aki segíteni tudna.

A problémát az okozza, hogy a szigetországban nem léteznek szeméttelepek, néhány hotel és magánvilla tulajdonosa tudta csak megoldani, hogy kialakítsa saját egészségügyi rendszerét. Sok vállalkozó a szemetet egyszerűen magával viszi, és egy „alkalmas” helyen a csatornába dobja. A gyerekek a vízben tocsognak, és oda is piszkítanak, de a felnőttek is gyakran itt mosogatnak vagy mossák ki a szennyest, sőt még az is előfordul, hogy isznak belőle. Mindez kedvez a járvány terjedésének. A november 5-i Thomas hurrikán is csak rontott a helyzeten.

A csatornatisztítók kegyetlen munkát végeznek: derékig állnak a műanyag palackokkal, rongyokkal, állati maradványokkal és meghatározhatatlan dolgokkal teli fekete sárban, néha még le is kell bukniuk a felszín alá. 112 dollár fizetést kapnak egy hónapra, de van, hogy hetekig várnak rá. Hiába lázasak gyakran a fertőzésektől, örülnek, hogy egyáltalán van munkájuk, és el tudják tartani a családjukat. „Nem törődöm a kolerával. Mind meghalunk egyszer” – mondta egyikük

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!