Alig egy hete robbant a bomba: a Microsoft bekebelezi a Skype-ot. Nem mintha egyetlen új technológiai elemre is szüksége lenne a Szilikon-völgy óriásának, sőt a folyamatosan veszteséget termelő Skype, mérlegrondító tételnek is nevezhető, ám a hatszázhatvanmillió előfizető így is megért nyolc és fél milliárd dollárt Ballmer vezérigazgatónak, aki személyesen egyezkedett. Még el sem ültek a hullámok a tőzsdén, máris újabb pletykák borzolták az árfolyamot.

 
A Microsoft-fõhadiszállás hihető díszlete a dollártízmilliárdokat felemésztő üzletnek

A madarak újabban azt csiripelik, hogy a Microsoft tervei közt a Nokia mobilgyártó részlegének felvásárlása is szerepel. A füles Eldar Murtazin orosz újságírótól származik, akinek látnoki képességét jó pár hivatásos jós is megirigyelhetné. Nemrég jövendölte meg például a cég vezérigazgató-cseréjét. Az új Nokia főnök, Stephen Elop – minő véletlen – egyébként pont a Microsofttól igazolt át a finnekhez. A bennfentesek azóta csak trójai falóként emlegetik. Talán az sem lehet a véletlen műve, hogy a Symbian okostelefont a Windows Phone 7 váltja fel. Mivel a Skype-pal kapcsolatos találgatásai is bejöttek az orosznak, több mint valószínű, hogy a Microsoft Nokiával fontolgatott nagyszabású terve sem kacsa. Addig azért tekintélyes mennyiségű malacperselyt kell feltörnie a Microsoftnak, ha igazak a finn céggel álmodott elképzelései: a Nokia jelenleg ugyanis 32 milliárd dollárt ér. Nem véletlen, hogy a Microsoft az elmúlt években gigaösszegeket fektet a távközlésbe. A cég eladásai a Windowsból és az Office-ból a jelek szerint erősen csökkenni fognak, mivel a Google hasonló csomaggal, a Chrome OS-szel és a Google Appsszel rukkolt elő. Ráadásul a Microsoft igencsak siralmasan, 2,5 milliárd dolláros mí­­­nuszban zárta az előző évet. Ez nagyjából pont akkora összeg, mint amennyi éves profitot a Nokiának csak az eszközgyártó részlege termel.

A Nokia nem csak anyagi szempontból lehet nagy falat, a Microsoft eddig kizárólag szoftverlicenceket adott el, a telefonok összerakását külsős cégekre bízva. Ha azonban belefog a hardverkészítésbe, keménykötésű legényekből kell gyártócsapatot toboroznia. A befektetés minden bizonnyal megtérül majd, hiszen míg egy szoftverlicenc eladása 15 dollárt hozott a Microsoft konyhájára, addig telefonok összerakásával több mint száz dollárt is félre tud tenni készülékenként. A nagy konkurens, az Apple legalábbis képes erre.

Ha sikerül nyélbe ütni az üzletet, akkor a Microsoft-Skype-Nokia hár­mas fogat akkorát robbanhat, ami még az Apple önbizalmát is megrengetheti. Az almás cég egyébként is szálka a Microsoft és a Nokia szemében. Nem is csoda. Egy évtizede a szoftveróriás annyiért, amennyit most adott a Skype-ért, az almásokat is megvehette volna. Idén azonban az Apple piaci értékét és nyereségtermelő képességét tekintve is megelőzte a Microsoftot. Az iPhone és az iPad óriási népszerűségének köszönhetően a Nokia nyeresége is 21 százalékkal csökkent. Bár a finnek maradtak Földünk legnagyobb mobilgyártói, hol van már az aranykor, amikor a világtermelés negyven százalékát jegyezték. A Nokia-részvények a hajdani 28 eurós szintről a héten 6 euró alá estek.

Az orosz zsurnaliszta hírére egyébként egyedül a Nokia reagált. Szóvivője ennyivel rendezte le a kíváncsiskodó újságírót: „Eldar pletykái nyilvánvalóan egyre pontatlanabbak”. Valljuk be, ez a cáfolat nem a legerősebb, úgyhogy az óriásvállalatok gyónásáig nincs más dolgunk, mint tovább képzelődni és csiripelni egy új gigabirodalom születéséről, és az eddiginél is vagányabb okostelefonok piacra dobásáról.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!