Életmentő hősök fekszenek az ajkai kórházban. A 25 éves devecseri hentes, Pallanki Péter egy egész családot a vállán hordott ki.

  -
  -
- – Kép 1/2

„Egy felém úszó létrának köszönhetjük az életünket. Azon mászva, a körtefán át jutottunk a tetőre, s nagyon, de nagyon fáztunk. Még láttam, ahogy a hűtőszekrényt löki őrült sebességgel a vörös lé… – mondja. Aztán nagyon csendesen hozzáteszi: „Csilla, a krízisintervenciós pszichológus szerint ki kell sírnom magamból a rettenetet, attól leszek igazi férfi". Sokféle, egyelőre megerősítetlen hír terjeng a környéken. Van, aki tudni véli, hogy az ajkai tározóban máshonnan származó vegyi anyagokat is tároltak. Mások a gátszakadás előtt napokkal azt látták: munkagépekkel magasítják a tározó falát. Lapzártánkkor még állt az ajkai iszaptároló sérült gátja. Szombaton reggel, azután, hogy tovább repedezett, majd három helyen megroppant az északi fal, kiürítették Kolontárt, és felkészültek az 5300 lelket számláló Devecser esetleges kiürítésére is: a város lakóit felszólították, hogy pakolják össze a legszükségesebb dolgaikat, ha a tározó esetlegesen újból átszakadna. Kolontáron a rendőrök házról házra járva ellenőrzik, hogy mindenki elhagyta-e otthonát; a néptelen utcákon csak tűzoltók, katonák és mentősök tartózkodnak. Hatszázan egyénileg hagyták el a falut, pártucatnyian vannak az ajkai sportcsarnokban kialakított befogadó állomáson, ahol önkéntes pszichológus, gyerekekkel foglalkozó szakemberek, óvónők is vannak. Az emberek meleg ételt, teát kapnak, egészségügyi ellátásukról szükség esetén gondoskodnak a helyszínen lévő mentősök is. A sajtót az itt lakók kérésére nem engedik be. Kolontárt egy négy-öt méter magasságú védőgát építésével próbálják megmenteni az újabb gátszakadástól. Egy 400 méter hosszú, kőből és földből épített gáttal szelik ketté a települést, hogy az alacsonyan fekvő részen esetleg átfolyó újabb iszaplavina ne veszélyeztesse az épen maradt házakat. A hétfő hajnalra elkészülő gát a település közepén húzódik majd. Az ajkai timföldgyárat üzemeltető Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. a sérült tározónál befejezte a csapadék- és csurgalékvizet megtartó körgátat, és nagy erőkkel dolgozik a második, illetve a harmadik védelmi vonalat képező gátak befejezésén is. Bakonyi Zoltán, az egyik tulajdonos hangsúlyozta: a cég betartotta az előírásokat. Kolontáron 600 méter hosszan 4-5 méter magas falnak kell elkészülnie három nap alatt, az alapozás már szombat estére kész lett. Az ajkai timföldgyár vörösiszap- tározójának sérüléseit és vízszintjét helikopterekkel ellenőrzik. Tegnap este szakemberek úgy nyilatkoztak: kicsi az esélye a gátszakadásnak, sok múlik az időjáráson. A légi rendészet helikoptere egy mentőcsövet ereszt a tározóba, hogy megmérje a folyadék sűrűségét, ennek alapján tudják meghatározni a szakemberek, hogy egy esetleges gátszakadásnál hány százezer köbméter iszap zúdulna a veszélyeztetett körzetbe. Szakemberek szerint a szakadással fenyegetett tározóban lévő vörös iszapnak sokkal kevesebb a víztartalma annál, amely hétfőn kizúdult, de a sűrűbb folyam nagyobb veszélyt jelenthet.
Akkor mintegy 40 perc alatt öntött el három települést a zagy, hét ember halálát okozva, és csaknem 150 ember szenvedett égési sérüléseket. Orbán Viktor a helyszínen jelentette be, hogy félmillió köbméter iszap ömölhet ki a zagytározóból, és mert a legrosszabb forgatókönyvre készülnek, inkább kiköltöztetik a kolontáriakat, és védőgátat építenek. „Felkészültünk a baj elhárítására, egy újabb gátszakadás esetén meg tudjuk védeni Devecser hatezer lakosát, és Kolontár polgárai is biztonságban vannak” – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint nincs olyan műszaki eszköz, amellyel a gátszakadás megakadályozható, csak a kár elhárítására lehet felkészülni. Orbán Viktor délután bejelentette: a kormány kármentő alapot hoz létre a károsultak megsegítésére, de arról nem beszélt, hogy a kabinet mekkora összeggel indítja el az alapot. Azt hangsúlyozta: ha kell, a kormány maga is képes a segítségre, de amikor az ország egyik településének lakói bajba jutnak, amikor egy térség elveszíti életlehetőségét, akkor nemcsak a kormányra kell várni, hanem „mindannyiunknak meg kell mozdulnunk és össze kell fogunk”. A miniszterelnök közölte: aki nem akar visszamenni az otthonába, annak vagy felkínálnak egy házat az ország különböző pontján egy már elkészített gyorslistáról, vagy a katasztrófa által érintett település újjáépítendő részén kap új otthont. Az elszámoltatásról Orbán azt mondta: erről majd hétfőn kell beszélni, de „a felelősségnek és a kimért büntetésnek arányban kell állnia az okozott kárral és az elpusztult értékekkel. Óriási károk történtek, emberéleteket vesztettünk el, egy térség életlehetőségei mentek tönkre; ezért valakinek felelni kell”. A MALról kijelentette: a kormánynak „okos” döntést kell hoznia, hogy megmaradjon háromezer munkahely és ne következhessen be újra, ami történt.

Kérdéses, miből fedezi a kormány a vörösiszap okozta károk helyreállítását, illetve a védekezés költségeit, mivel a költségvetés általános tartalékának mindössze a hatoda maradt meg: 9 milliárd forint. Egy fideszes indítvány szerint a büdzsé általános tartalékát megemelnék azzal a 35,2 milliárd forinttal, amelyet a MOL Nyrt. köteles volt az Európai Bíróság döntése alapján visszafizetnie az államnak. A tétel előirányzata a költségvetésben 57,3 milliárd forint volt, amelyből a Bajnai-kormány 21 milliárd forintot költött el, az Orbán-kabinet pedig 27,1 milliárdot. Egyebek között 5,3 milliárdot a Malév tőkeemelésére, 13 milliárdot az árvízi védekezésre és a károk helyreállítására, illetve 3,05 milliárdot az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére. A kisebb tételek között volt átcsoportosítás a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok létrehozására (222 millió), a határon túli magyarok programjának támogatására (250 millió), valamint a bíróságok feladataira összesen 7 millió forint.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!