Fogy az idő, de még mindig nincs semmi kőbe vésve – a vasárnapi zárva tartást elrendelő törvényt tovább foltozgatja a kormány, miközben az érintettek megpróbálnak igazodni az előálló helyzethez. Két hét maradt.

 
Illusztráció - Czeglédi Zsolt, MTI

Folyamatosan variálják a vasárnapi nyitva tartásra vonatkozó törvényt – nehogy a nagyobb üzletek közül nyitva maradhasson valamelyik. Most éppen azt vették észre, hogy a Metro majdnem kimaradt.

Szathmáry Kristóf fideszes képviselő gyorsan benyújtott még egy módosító javaslatot, melynek értelmében a nyitva tartás tilalmáról szóló törvény egy olyan paragrafussal bővülne, ami szerint az az üzlet, amely azonos helyen és időben működik kis- és nagykereskedőként is, a vasárnapi munkavégzés tilalma szempontjából kiskereskedőnek számítana. Pedig ez volt a Metro kiskapuja – mivel áruházaikban jellemzően olyan vállalkozások és vállalkozók vásárolnak nagyobb tételben, akik a saját kereskedelmi vagy vendéglátó egységeikben továbbértékesítik a termékeket, ezért nem számították (eddig) kiskereskedőnek magukat.

De úgy tűnik, a Belvárossal sem elégedett ebben a formában a kormány: bár a múlt héten még úgy tűnt, hogy a világörökségi területekre és azok pufferzónáira vonatkozó kivétel miatt a főváros kivételezett kerületeiben nem él majd a korlátozás, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint támogatnának egy olyan módosító javaslatot, amely ezeket is kivenné a boltbezárás alóli kivételek köréből.

A módosítás érzékenyen érintené a turizmus miatt amúgy forgalmas területeket, amelyek nem mellesleg erősen küzdenek az immár lassan 10 éve tartó elvándorlási folyamattal is. Próbálkozott egy módosító javaslattal az MSZP is, szerették volna elérni, hogy a törvénybe csempészett kitételt, miszerint az üzletek minden nap csak reggel 6 és este 22 óra között lehessenek nyitva, vegyék ki a szövegből. Az éjjel-nappali árusítás beszüntetése ugyanis további súlyos csapást mér a kiskereskedelemre. A kormány azonban még csak tárgyalni sem volt hajlandó a javaslatról. Az LMP módosító javaslatát is leszavazták – ők a kertészeteket mentették volna, amelyekben szintén a vasárnap a „húzónap”.

És ha már a veszteségeknél tartunk: hiába volt olyan optimista a kormány – Semjén Zsolttól Czomba Sándorig (igaz, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára később korrigálta állításait) – a tekintetben, hogy nem lesznek elbocsátások a zárva tartás miatt, ahogy közeleg a határidő, egyre inkább úgy tűnik, kézzel fogható lesz a veszteség. A héten a Manna-Roni cégcsoport jelentette be, hogy alkalmazottainak 25 százalékától lesz kénytelen megválni a korlátozás miatt. Emellett anyagi káruk is jócskán származik majd a boltbezárásból, 20 százalékos bevételkieséssel számolnak éves szinten, ami több mint 200-220 milliós mínuszt jelent. Mindeközben csütörtökön végleg lehúzta a rolót a Baumax, 20 év után vonulnak ki „a nehéz gazdasági körülmények” miatt az országból. 750 egykori dolgozót hagynak maguk után.

A BKK alkalmazkodik a változásokhoz: változtat a menetrendjén a hónap közepétől – mivel vasárnaponként a városszéli nagyáruházak irányába tartó járatokat ritkítják sőt, a 48-as villamos a hét utolsó napján egyáltalán nem jár majd. Két hét múlva, március 15-én lép életbe a törvény. Jelen állás szerint még bármi megtörténhet, vagyis bármikor módosulhat a törvény valamilyen formában. A kérdés az, lesz-e egyáltalán olyan, aki jól jár vele.

 

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége jelezte, hogy csatlakoznának a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által kezdeményezett vasárnapi zárva tartás ellen szerveződő népszavazáshoz. A VOSZ főtitkára, Dávid Ferenc szerint márciusban már nekikezdhetnek az aláírásgyűjtésnek, ami még jól is jöhet: mivel ekkor lép életbe a korlátozás, vélhetően sokan fognak szembesülni a vasárnapi zárva tartás hátrányaival, elégedetlenségüknek pedig azonnal hangot is adhatnak.

„Vasárnap van, 10 óra, / senki sincs a Tescóban. / Sajnálom, sajnálom, / de senki sincs a Tescóban. / Orbán Viktor bezárta, / vasárnapra bezárta” – alig néhány nap alatt az internet sztárja lett a vasárnapi boltbezárásokat megéneklő férfi. Pál József mulatós műfajban siratja el a multikat, de azért van még remény. Mint énekli: „Mégsem megyek templomba, / inkább az italboltba. / Sajnálom, sajnálom, / inkább az italboltba.” Eddig több mint 300 ezren hallgatták meg a Tesco-dalt.

Kedves Olvasóink!

Ahogyan azt már a múlt héten jeleztük, nemsokára új fejezet kezdődik a Vasárnapi Hírek életében, amelynek oka tőlünk független és nagy kihívás elé állít minket, mégis igyekszünk lehetőségként tekinteni rá. A vasárnapi zárva tartás miatt lapunk március 14-től már szombaton minden árus helyen, és vasárnap, a bezárásra nem ítélt helyeken is kapható lesz. Az egész hétvégére kínálunk olvasnivalót változatlan címmel, változatlan minőségben, csekély tartalmi változással. Az egész hétvége eseményeire koncentrálunk, és a héten utoljára megjelenő hetilapként továbbra is a végére járunk minden fontos ügynek. Izgalmas riportokat, alapos háttéranyagokat, különleges interjúkat közlünk az igényes magazintartalom mellett.
Jó hírül szolgálhat hűséges olvasóinknak, hogy ezentúl előfizethetővé válik lapunk, melyet szombat reggel házhoz is szállítanak majd, ráadásul a jelenleginél kedvezőbb áron rendelhető meg. Április 1-jétől indul előfizetési akciónk, az így előfizetett lapszámokat április 5-től szombaton kézbesítik majd.
Mi felkészültünk a változásra, tartsanak velünk!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!