Látványos diplomáciai sikert aratott Orbán Viktor, amikor az európai menekültválság csúcspontján, 2015 szeptemberében a Visegrádi Négyek (V4) vezetői egyhangúlag utasították vissza a menekültek befogadására vonatkozó uniós kvótarendszert. Úgy tűnhetett, a prágai csúcstalálkozón a magyar kormányfő 64 millió kelet-középeurópai nevében beszél. Két év sem telt el, és a V4-egység csúnyán megrepedt, ma már találóbb formula a V2x2. Orbán egyre inkább elszigetelődik.
A repedés egyik oldalán Csehország és Szlovákia, a másikon Magyarország és Lengyelország. És nem is elsősorban azért, mert Prágában és Pozsonyban szociáldemokrata vezetésű kormány van, Budapesten és Varsóban pedig jobboldali, populista. A különbségek jócskán túlmutatnak ezen, és leginkább az Európához való viszonyban nyilvánulnak meg.
Csehország hagyományosan a régió legliberálisabb, legnyugatiasabb országa. Hírére egyebek között olyan intézkedésekkel szolgált rá, mint például a marihuána legalizálása. A cseh diplomácia jó kapcsolatra törekszik Brüsszellel és az EU-ban meghatározó szerepet játszó Németországgal is. Bohuslav Sobotka miniszterelnök hangsúlyozza, hogy a nyugati és keleti, régi és új uniós tagállamok közötti ellentétek feloldásában érdekelt. A prágai kormány el akarja kerülni, hogy Európa „kétsebességessé” válásával Csehország a perifériára szoruljon, ezért udvariasan, de egyértelműen megkülönbözteti magát az élesen EU-ellenes magyar– lengyel kurzustól, és újabban Ausztriával működik szorosabban együtt. Egy meg nem nevezett cseh diplomata már tavaly év végén így nyilatkozott a Financial Timesnak: „Egyre kevésbé kellemes, hogy egy blokknak látnak minket. A V4 mérgező márkanév lett”.
Szlovákia miniszterelnöke, Robert Fico izomból végigmigránsozta tavalyi választási kampányát, de győzelme után nyomban mérsékelte a hangnemet. Meglehet, Fico személy szerint szívesen követné az orbáni példát, a realitás mást diktál, és ezt nem hagyja figyelmen kívül. A szlovákok – a V4 országai közül egyedül – euróval fizetnek, így a valutaunión keresztül még közvetlenebbül kapcsolódnak az összeurópai gazdasághoz. Az egy főre jutó személyautó-gyártásban máris világbajnok Szlovákia akár jól is járhat a Brexittel, ha valamelyik gyártó úgy dönt, hogy otthagyja Nagy-Britanniát, és Európában keres magának új helyet. A folytonos konfliktuskeresés nem tűnik járható útnak Pozsonyban – nem véletlen, hogy Szlovákia egyre közelebb araszol az osztrák–cseh együttműködéshez. Lengyelország tehát Orbán maradék szövetségese a négyekből.
A varsói kormány szintén folyamatosan „szabadságharcol” az EU-val. A kormányzó Jog és Igazságosság Pártja éppen a napokban verte át a törvényhozáson igazságszolgáltatási reformját, amit Brüsszel elutasított, mert veszélyezteti a bíróságok függetlenségét.
A legnagyobb visegrádi (a V4 tíz polgárából hat lengyel), Jarosław Kaczyński Lengyelországa ideológiájában és stílusában is hasonlít a NER Magyarországára.
Mégis van köztük egy áthidalhatatlan ellentét. A lengyeleknél – történelmi okokból, nagyon is érthetően – hagyományosan erős az oroszellenesség, amit csak fokozott a Krím elszakítása, illetve a kelet-ukrajnai beavatkozás. Ott elképzelhetetlen az EU-val, a NATO-val szembeni Kreml-barátság, így Orbán Putyin iránti rajongása miatt könnyen vállalhatatlanná válhat Varsóban. Ez pedig azt jelentené, hogy a magyar miniszterelnök menthetetlenül magára marad Európában.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!