Pártszakadást azért nagyon nehezen tudna produkálni a kegyvesztett Novák Előd ? A radikálisok maradnak, csak a rebellis szélsőségeseket lojálisra cserélik ? Vona Gábor bebetonozza hatalmát – tisztújítás a Jobbikban

Nincs pardon, kitessékeli kritikusait a Jobbik vezérkarából Vona Gábor pártelnök. Nem is a részleges vezetőségcsere a szélsőséges párt vasárnapi tisztújításának igazi tétje, hanem az, mennyire fajul el a helyzet: egy belső háború kis- vagy törpepártot csinál-e a Jobbikból. (Emlékeztetőül: a pártbéli ellenzék kiszorítását eddig sem az MDF, sem az SZDSZ nem élte túl, és a KDNP-t is úgy kellett a Fidesznek exhumálnia.)

A két szekértábor jól körberajzolható: az egyik oldalon a pártelnök a Jobbik gazdasági holdudvarával és politikustársai többségével, a másik térfélen Novák Előd, Szávay István, Apáti István és Hegedűs Lórántné alelnökök.

Az ő újrázásukat nem támogatta Vona – ezt Apáti és Szávay némi berzenkedés után tudomásul is vette, ám a két másik alelnök a jelek szerint nem retten. Mindketten leadták az induláshoz szükséges úgynevezett szándéknyilatkozatukat, és Novák biztosan ringbe is száll. Hogy mekkora sikerrel, az gyakorlatilag lényegtelen, ugyanis Vona akkor is megvétózhatja alelnökké emelését, ha a küldöttek megválasztják.

Novák bukása vagy győzelme inkább a pártelnök hitelességéről szól. Ugyanis a jobbikos politikus számos dolgot szivárogtatott ki szándéknyilatkozatában. (Pro forma nem ő, de mint arra Facebook-bejegyzésében felhívta a figyelmet, írását bármelyik Jobbik-tag kikérheti, így pillanatok alatt nyilvánosságra került mondandója.) Egyrészt azt hánytorgatja fel, hogy hiába szorgalmazza Simicska Lajos elszámoltatását, a pártvezetés hallani sem akar ilyesmiről. (És itt ér össze a Vona által meghirdetett néppártosodási folyamat azzal a fideszes pletykával, miszerint ha a Jobbik konszolidálódik, Orbán Viktor volt szobatársa hajlandó kistafírozni a pártot.) A másik mondás szerint Vona bizalmasa (Forrai Richárd) majdnem kapott ajándékba egy ingatlant a Jobbik pénzén. (Aztán az elnökség pár tagjának nyomására a párt kiszállt a bizniszből.) Novák azt is nehezményezte, hogy a Forrai által gründolt Jobbik-háttérműhely, az Iránytű Intézet indokolatlanul vesz fel több millió forintot különböző elemzésekért.

Ha Novák kijelentései „hangulatba hozzák” a küldötteket, és meggyőzően magas aránnyal választják meg alelnöknek, akkor Vonának éreznie kell, hogy egyfajta protestszavazásról van szó. Amennyiben az elnökségbe engedi Novákot, akkor „neki fütyül az ügy”, ugyanis a szövetségesei nélkül Novák sokkal könnyebben megfegyelmezhető rendszeren belül.

Ám ha Vona megvétózza Novák alelnökségét, akkor egyrészt mártírt csinál belőle, másrészt viselnie kell annak ódiumát, hogy lábbal tiporja a pártdemokráciát és szembe megy a népakarattal. Ráadásul Novák kellő csatornával is rendelkezik ahhoz, hogy párttisztség nélkül is eljuttassa üzeneteit a Jobbik szimpatizánsaihoz (emlékeztetőül: a pártban makacsul tartja magát, hogy Novák irányítja a végletekig szélsőséges kuruc.info-t).

Ám igazi ütőkártya nincs Novák kezében, ugyanis érdemi pártszakadást nem okoz kiakolbólítása. Ugyanis kiderült, mese az a jól felépített „fedősztori”, hogy Vona a fent említett alelnökökkel száműzi a pártból a radikálisokat is. Csakhogy a pártelnök nem őrült meg (a közvélemény-kutatások szerint a radikálisok a Jobbik szavazóbázisának 47 százalékát teszik ki), lojális radikálisokat emel be a vezetőségbe: például Fülöp Erik tiszavasvári polgármestert, aki a Becsület Légióját invitálta városába rendet csinálni, vagy épp az ásotthalmi polgármestert, Toroczkai Lászlót, aki 2006-ban a tévészékházhoz vitte a tüntetőket.

 

Etikai vizsgálat vár Novák Elődre szándéknyilatkozatának nyilvánosságra kerülése miatt egyes sajtóhírek szerint. A Jobbik azonban egyelőre semmi ilyesmiről nem beszél, szóvivője csak annyit mondott: a pártnak számos fóruma van, ahol tisztázni lehet az indulatokat kiváltó ügyeket, például a legfelsőbb vezetés vagy az etikai bizottság.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!