Tripla élvezetben lehet része annak, aki a szerzőpáros kötetét forgatja. Költő és képzőművész rendezte párba műveit, szám szerint huszonötöt, hogy a külön-külön is értékelhető alkotásaival – minőségi ugrást végrehajtva –, egymás tükrében váljon vers és festmény értelmezhetővé.
Mindkettejük a társas magány, a Másikat csak mint önön osztottságát megélő szubjektumot képesek szavakba, illetve figuratív képmásokba önteni, megjeleníteni. Ha csak műveiken keresztül is, de társra leltek hát a másik művészeti ágazat képviselőjében, a találkozás újra és újra megtörténő kiemelt pillanata a kiadvány minden oldalpárján tetten érhető. Bodor vonalainak elliptikussága, körkörössége, a tondók eleve adott keretei, halszem-optikaszerű víziói, a benne már magában tükröződő alakjai remek kiegészítői Bajnai rondószerű (vagy azt imitáló), nemritkán szerelmi vágyódást, párbeszédképtelenséget megéneklő sorainak. A párhuzamos szerkesztést éppen a saját köreiknek metsződése, ráutaltsága tudja újabb metafizikai, és műértelmezői szintre emelni – így válik a platóni androgünitás a szétszakítottságból látens egésszé (félvégtelenné, féltekékké), a tűsarok és a macskakő punktuális találkozása szaggatottságában is vágyteljesítő folytonossággá.
Mindez sajátos ritmusú és ütemű sorok és élénk színvilágú, határozott ecsetvonások együtthatójaként.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
