Danit megkérte a nagybátyja, hogy ugorjon le a Balatonra a szezon előtt, és tegyen rendet a ház körül, mert ebben az évben csak augusztusban tudnak lemenni.
Dani ugyan ragaszkodott hozzá, hogy legalább az esti locsolást bízzák rá, de a fiú nem volt a legmegbízhatóbb, folyton a csajokon meg a motorokon járt az esze. A fater föllélegzett, hogy nem kell utána takarítani az összetört cserepeket és a letört virágokat.
Dani a fél egyes vonattal utazott le a Déliből, hogy ne kelljen átszállnia. Csöndes nyár eleji idő volt, 26 fok, a vonat tele csajokkal. Dani egy motoros magazint vitt magával az útra, benyomta a fejébe a legújabb zenéket, és öt perc múlva már aludt is. A kalauz ébresztette Fehérvárnál. Dani körülnézett, és meg kellett állapítania, minden jó csajszi leszállt a vonatról, csak szépkorúak fuldokoltak körülötte a légszomjtól.
Ahogy elindult a vonat, valahonnan előkeveredett egy fehér ruhás tündér az ötvenkilós hátizsákjával, és lehuppant vele szemben. Dani megtörölte a száját, fölállt, hogy csajozásképpen fölrakja a hátizsákot a csomagtartóra. A csajszi megrázta a fürtjeit. Nem, nem, barátom, a múltkor is fölrakták, és mire sikerült levenni, két megállóval arrébb tudtam csak leszállni.
Rosszul indult a csajozás, de Dani nem adta föl. Beszélt neki a legújabb motorokról, meg arról a motoros játékról, ami tök olyan, mint az életben, és meg is lehet halni, ha háromszázzal nekizúg valaki a betonfalnak.
A csajszit olyan mélységben érdekelték Dani történetei, hogy a következő megállónál azt mondta, most le kell szállnia. Dani az ablakból figyelte, de nem látta a peronon. Átment volna egy másik kocsiba?
Dani később megkérdezte a kalauzt, melyik lesz a megállója. Onnantól feszült figyelemmel számlált.
Négy. Fogta a válltáskát és leszállt. Az állomáson megkereste a térképen a Vitorla utcát, és elindult a nyaraló felé.
Azt gondolta, ilyen jó időben többen lesznek lent, de csak páran lézengtek a halsütőnél, a nyaralók többsége még zárva állt.
Dani soha nem járt még itt, mégis minden olyan ismerős volt, sőt egy öreg biciklis horgász ráköszönt.
Húsz perc gyalogtúra után megtalálta a házat. Elővette a kulcsot, ami nagyméretű, öreg kapukulcs volt, de akárhogy forgatta a zárban, nem tudta kinyitni. Na, mindegy, gondolta, egy mozdulattal átlépett az alacsony kerítésen.
A telken öreg fekete fenyők álltak, egy kisebb nyírfa és térdig érő fű. Először a vízóraaknát nyitotta föl, ahogy a nagybátyja kérte, és megnyitotta a főcsapot. Az aknában hideg volt és két béka. Dani elgondolkodott, hogyan húzhatnak ki egy egész telet a békák a vízóraaknában, de nem emlékezett ilyen című tananyagra.
Aztán kinyitotta a bejárati ajtót. Vagyis nem kellett kinyitnia, mert nyitva találta. Na, ha ezt elmondja a nagybátyjának a felesége előtt, lesz megint tökkelütöttezés.
Fölkapcsolta a villanyórát, bedugta a hűtőszekrény dugóját, és berakta a jegesbe a kétliteres palackot. Aztán megkereste a konyhaszekrényben a melléképület kulcsát, és egész délután főnyírózott, ivott, főnyírózott, ivott.
Már alkonyodott, elcsöndesült a szél, mikor az utcai bokrok felől motozást hallott. Biztos a macskák, gondolta, de hogy egyszerre négy helyen mozogjanak nagy testű macskák a bokorban, annak a matematikai valószínűsége is igen csekély. Ahogy kilépett az utcára, négy rendőr ugrott rá, leteperték a fiatal diákot, aki ellenállás nélkül tűrte. Ahogy fölemelte a fejét, megjelent egy koros fószer, papucsban, fürdőköpenyben és rá mutatott.
Igen, ő az. Tudtam, hogy egyszer meg fogjuk. A tavasszal nyolc házat fosztott ki, és most szegény Karsaiékat akarta kirámolni, pedig nincs abban a házban, kérem, semmi, csak egy zörgő Szaratov hűtő, meg egy megvakult Orion.
Milyen Karsaiék, kérdezte Dani, a rendőrök addigra fölállították, nekik is úgy tűnt, nem egy izomagyú példányt kaptak el.
Bevitték a rendőrségre, ahol fölvették az adatait, de Karsaiék, a fölösleges papírmunkák és ügyintézés miatt elálltak a följelentéstől.
Másnap reggel fölszállt a vonatra, és utazott még egy megállót. Ahol tegnap kellett volna leszállnia.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
